Erdős Sándor:
Kiskarácsony, Nagykarácsony
Elmeséli: Bence, 7 éves
1. fejezet – A Télapó logisztikája
Azt mondta anya, hogy a Télapó nem is egy ember, hanem egy rendszer.
Ez azért furcsa, mert a múltkor a suliban a rendszert úgy magyarázta a tanító néni, hogy az „olyan, mint egy fogaskerék”: mindenki forog benne, és ha valaki nem, akkor az egész megáll.
Én meg elképzeltem a Télapót, amint fogaskerék-szakállal forog, és közben ajándékokat dobál.
Nevettem is hangosan, mire anya rám szólt, hogy „Bence, ne beszélj teli szájjal!”, pedig még csak gondolkodtam.
Amúgy már majdnem karácsony van.
Azt mondta anya, hogy előbb még Kiskarácsony lesz, aztán Nagykarácsony.
Ezt nem teljesen értem, mert kicsi karácsony nincs a naptárban, csak egy nagy, és az is pirossal van karikázva.
De anya szerint a Kiskarácsony a „várakozás”, és hogy az a legjobb rész.
Én viszont úgy vagyok vele, hogy ha már várakozunk, akkor legyen gyorsabb az idő.
Megkérdeztem apát, hogy lehet-e gyorsítani az órát.
Azt mondta, „nem, de ha alszol, gyorsabban megy”.
Ezért próbáltam napközben is aludni, de akkor meg nem jött álom, csak gondolatok arról, hogy vajon a Télapó tényleg befér-e a kéményen, mert nálunk csak egy pici, szögletes lyuk van, amin a kazán füstje jön ki, és egyszer anya azt mondta, hogy „már megint visszajön a korom”.
Szóval ha a Télapó korommal jön, akkor anya nem fog örülni.
2. fejezet – A lista és a bizonyíték
Tegnap leültünk levelet írni neki.
Anya mondta, hogy ne kérjek sokat, mert „a Télapó is ember”.
De hát előtte meg ő mondta, hogy a Télapó nem is ember, hanem rendszer!
Erre kicsit megsértődtem, és csak három dolgot írtam:
1. Legoűrhajót (az, amin világít a motorja),
2. egy csillag alakú bögre,
3. hogy ne veszekedjenek többé apával.
Ezt az utolsót anya olvasás után gyorsan áthúzta, mondván, hogy „ilyet nem kérünk ajándékba, mert azt magunknak kell megoldani”.
De szerintem a Télapó pont ezért létezik.
Megoldani a dolgokat.
A levelet kiraktam az ablakpárkányra, és mellé tettem egy darab kekszet, mert hallottam, hogy a rénszarvasok szeretik.
Reggelre a keksz eltűnt.
Na, mondom, ez az, bizonyíték!
De a pohár, amit a tejnek tettem oda, ugyanúgy félig volt, csak valami sötét darab úszott benne.
Megkérdeztem apát, hogy mi az.
Azt mondta, „valószínűleg morzsa”.
Én meg ránéztem, és láttam, hogy nem morzsa, hanem bajuszszőr.
De nem szóltam semmit, csak elraktam az üveget.
Biztos, ami biztos, hátha DNS-teszt kell majd később.
3. fejezet – A karácsonyi titkok főpróbája
A suliban mindenki nagyon izgatott.
Zsófi azt mondta, az ő anyukája már sütötte a mézeskalácsot, és hogy az illata az egész házat betölti.
Én is mondtam anyának, hogy süssünk, de ő csak a homlokát törölte, és azt mondta, „majd holnap, most még be kell fejeznem a munkát”.
Aztán leült a laptop elé, és valami nagyon komoly dologról beszélt a képernyővel, mintha az is ember lenne.
De este mégis elővette a lisztet, és mondta, hogy „na, ha már annyira akarsz sütni, gyere ide!”
És sütöttünk.
Először a tészta nem akart engedelmeskedni, ragadt, mint a rágógumi, és anya majdnem feladta.
De én azt mondtam, hogy „a Télapó biztos nem szereti, ha valaki feladja”, és akkor anya rám nézett, és elmosolyodott.
És onnantól minden jó lett.
A mézeskalácsok illata tényleg betöltötte a házat, még a szobámba is beúszott.
Éjjel arra ébredtem, hogy mintha valaki nevetne a konyhában.
Kiosontam, és anya meg apa ott ültek, együtt, teát ittak, és a sütit majszolták.
Nem láttak meg.
De én láttam, hogy anya apának adott egy darab szívecske alakú mézest.
És apa mosolygott.
Akkor tudtam, hogy a harmadik kívánságom mégis működik.
4. fejezet – A fa titka
A következő nap reggel anya mondta, hogy „ma díszítjük a fát!”
Én már az ablakból lestem a kertet, de sehol sem láttam fát.
Kiderült, hogy az autó csomagtartójában van.
„De hát ott megfagy!” – mondtam.
Anya nevetett: „Nem baj, ő szereti a hideget.”
Szóval behoztuk, és le kellett vágni belőle egy kicsit, mert túl magas volt.
Apa mérgelődött, mert a fenyő mindenhol szúrta, de én élveztem, hogy az egész ház tűlevelet illatozik.
Amikor a díszeket pakoltuk, anya odaadta a régi, törött angyalkát.
– Ezt te tetted tönkre, mikor három éves voltál – mondta.
– Akkor most én javítom meg! – feleltem.
Ragasztóval és csillámporral újjávarázsoltam.
Kicsit furán nézett ki, mert a szárnya most arany, a teste meg ezüst lett, de anya csak annyit mondott:
– Szebb, mint valaha.
És valahogy éreztem, hogy nem is az angyalról beszél.
Aztán jött a csúcsdísz.
Én akartam feltenni, de nem értem el, úgyhogy apa felemelt a vállára.
Fentről minden ragyogott, mintha tényleg csillagok nőnének a nappaliban.
Aztán halkan megszólalt a rádió: „Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom?”
És apa, aki amúgy sosem énekel, most dúdolt hozzá.
Anya meg csak nézett ránk, a szemében csillogott valami.
Olyan volt, mintha a karácsonyfa fénye belülről világította volna meg őket.
5. fejezet – A Nagykarácsony éjjele
Végre eljött.
Az este, amire egész hónapban vártam.
A vacsora illata mindenhol ott volt, a csillagszórók pattogtak, és a rádióban épp arról beszéltek, hogy „karácsony a szeretet ünnepe”.
Aztán csöngettek.
– Ki lehet az ilyenkor? – kérdeztem.
Anya rám kacsintott. – Talán a Télapó?
Kirohantam, de csak a szomszéd néni állt ott, kezében tál süteménnyel.
– Kiskarácsonyi ajándék – mondta.
Aztán hozzátette: – Mond meg anyukádnak, hogy megbocsátottam a tavalyi hókotrás miatt.
Nem tudtam, miről beszél, de a „megbocsátottam” szót megjegyeztem.
Mert az olyan, mint egy varázsszó: kimondod, és melegebb lesz tőle a levegő.
Később, mikor már csomagokat bontottunk, mindenki nevetett.
Kaptam Legoűrhajót.
És a csillag alakú bögrét is.
A harmadik kívánságom meg...
Hát, azt nem csomagolták be.
De ott ült mellettem anya meg apa, egymás vállához hajolva, és ez többet ért bármilyen ajándéknál.
Mikor lefeküdtem, az ablakon át láttam, ahogy kint szállingózni kezd a hó.
Mintha valaki odafent megszórná porcukorral a világot.
És akkor halkan megszólalt a zene a rádióban:
Kiskarácsony, nagykarácsony, ki sütötte, ki nem...
Én meg becsuktam a szemem, és arra gondoltam, hogy lehet, hogy a Télapó tényleg egy rendszer.
De ha az, akkor biztos olyan, amit a szeretet működtet.
És amíg valaki vár rá, addig sosem romlik el.
Epilógus – Egy évvel később
Most már nyolc vagyok.
Már tudom, hogy a Télapó valójában…
…nem is fontos, hogy ki.
Mert ha reggelre ott van a fa, a fény, a melegség, és anya meg apa megint együtt sütnek mézeskalácsot,
akkor a csoda tényleg létezik.
Csak néha nem kéményen át jön, hanem a szívünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése