Rebeca Green
Téli élmény
Nedves a hó, meg hideg,
A kezem már elgémberedett,
A csizmában a lábam lefagy,
Olyan hideg már most, mint a jégcsap!
Még egy hógolyó, és idefagyok!
Inkább egy hétig mosogatok!
Rebeca Green
Téli élmény
Az ikrek betöltötték nyáron az öt évet, David meg a kilencet. Úgy döntöttünk Erikkel, hogy az idén kipróbáljuk a TELET. Hóval, jéggel, szánkóval, síléccel, korival, ahogy azt kell. És mind a három gyerekkel!
Eddig csak Daviddel mentünk egy-egy hétvégén síelni, a lányokat meg csak szánkózni vittük néhány órára. Erik ugyan jól korcsolyázik, de én a jégen csak eltaknyolni tudok, szóval a korizást nagyon át kellett gondolni a kicsikkel.
Bella és Anna hihetetlen energiával rendelkezik, és állandóan valami huncutságon törik a fejüket! David kicsit visszahúzódó, kevésbé merész, mint a húgai, de szerencsére ennél maradandóbb lelki sérülést nem okozott neki a baleset, amiben elvesztették a szüleiket. A lányok még újszülöttek voltak, eddig még nem vettük észre, hogy megviselte volna őket az eset. Szerencsések voltak, hogy a hátsó ülésen ültek, néhány karcolástól eltekintve semmi bajuk nem lett. Hazafelé tartott a kis család a kórházból, amikor a tragédia történt. David akkor volt négyéves.
Ennek a tragédiának köszönhetjük, hogy meleg-házaspárként három fantasztikus gyereket nevelhetünk. Mert mi készen álltunk arra, hogy mind a három porontyot befogadjuk. Szerencsére anyagilag is megengedhettük ezt magunknak. (Istenem, azt a sok pelenkát, amit vásároltunk… Hogy ezt egy átlagfizetésből élő család hogy bírja???)
Ők a mi szemünk fényei.
Mindenünk megvolt, pénz, karrier, szerelem, csak a gyerekek hiányoztak a teljes boldogságunkhoz. Erik családja, de még az én anyám is úgy pátyolgatják a csemetéket, mintha a saját unokáik lennének. Igaz, jogilag azok is: a mi nevünket viselik.
Az utazás
- Lányok, miben egyeztünk meg tegnap, hány bőröndje lehet mindenkinek?
- Egy – vágta rá Bella azonnal. – De Max apu, neked igazán meg kell értened, hogy egy lány a mi korunkban nem mehet el csak úgy, egy teljes hétvégére, mindenféle ruci nélkül! És akkor még hol van a cipő meg a többi?...
- Tündérkém, még az én dolgaim is beleférnek egy bőröndbe, pedig az én nadrágom háromszor akkora, mint a tiéd, a cipőmről már nem is beszélve! - nevettem Bella próbálkozásán.
- Úgyhogy irány a szobátok, és tessék szortírozni. Vagy megyek én, és majd segítek pakolni – nézett a két csajszira Erik, a párom, szigorúan.
Anna és Bella, az iker-boszik, ahogy a hátuk mögött hívjuk őket, duzzogva baktattak vissza a szobájukba, maguk után húzva a két-két bőröndöt, plusz a hátitáskájukat.
Ahogy eltűntek az ajtó mögött, Erik azonnal átölelt, és belekuncogott a nyakamba.
- Istenem, ez a két kis pinás! Szerinted mit tudtak ennyi mindent bepakolni?
- Én tudom, apuci – vetette oda félvállról David. – Azt mondták, hogy ha három napig leszünk a panzióban, és naponta legalább háromszor át kell, hogy öltözzenek, akkor több mint tíz váltás ruha kell, meg legalább kettő tartaléknak, meg a fürdőruci és egyebek. Mert ott mosni biztos, hogy nem fogunk! Még az én bőröndömbe is bepakoltak pár dolgot – vágott egy fintort a kisfiú.
- Majd adok én nekik ennyi ruhát! – nevetett Eric, és olyan szívdöglesztően vigyorgott, hogy megmoccant a gatyám tőle.
- Szerintem hagyjuk itthon őket! – sóhajtott egy nagyot David. – Úgyis csak a baj lesz velük!
A szívem mélyén én is szívesebben mentem volna a fiunkkal hármasban, mert az ikrekkel ellentétben David maga volt a földre szállt angyal. Végül Erik oldotta meg a gordiuszi csomót azzal, hogy közölte a lányokkal: öt percen belül indulunk. Hogy velük vagy nélkülük, az rajtuk múlik.
Útközben
Öt perccel az indulás után.
- Apuci, pisilni kell! – nyafogott Anna.
- Még a városból sem értünk ki, kislányom! Miért nem pisiltél indulás előtt? - kérdezte Erik, aki képes volt néha szigorú is lenni, nem úgy, mint én.
- Ti vagytok az oka, hogy elfelejtettem, – replikázott azonnal a lányunk - mert hajszoltál minket!
Ezen már tényleg csak nevetni tudtunk, de persze kerestünk egy gyorséttermet, ahol mind a két boszit betereltük a női WC-be azzal, hogy most egy órán át nem fogunk megállni, bármi történjen!
Fél óra múlva
- Apuci, éhes vagyok! – folytatta a szokásos műsort most Bella.
- Az igen kellemetlen lehet neked, kislányom – vágta rá Erik. – Mindenki reggelizett, te is. Miért nem ettél eleget?
- De apuci! Azt akarod, hogy valami kövér tehén legyek? Hogy telezabáljam magam egy hosszú út előtt?
- Kicsi kincsem, amennyit te meg Ancsuska rohangáltok, akkor se tudnátok meghízni, ha akarnátok! – próbáltam a lelkére beszélni.
- Vegyétek elő a hangoskönyv olvasót, és hallgassatok egy szép mesét! – adta az ötletet Erik.
- De én nem akarom ugyanazt a mesét hallgatni, mint Anna! - nyafogott Bella.
- Akkor hallgass mást! – közölte halálos nyugalommal Eric. (Irigylem ezért!!!)
- Otthon kellett hagynunk a fülest, mert nem fért be a bőröndbe! Miattatok! – tette hozzá durcásan Anna, és én közel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam.
- Majd legközelebb átgondoltabban pakoltok! – zárta le a vitát Erik.
Újabb tíz perc múlva
- Apuci, szomjas vagyok! – szólalt meg most Anna.
- Mondtam, hogy jobb lett volna őket otthon hagyni! – szólalt meg rezignáltan David.
- Még mit nem! – fordult a két lány, mint fúria a bátyjuk felé.
Amíg a gyerekek vérre menő vitában próbálták egymást túlkiabálni, Erik megszorította a combomat és rám nevetett.
- Szerinted lesz nekünk egy picike időnk magunkra is, szerelmem?
- Ha máskor nem, amikor hazamegyünk, vasárnap este – nevettem rá.
Fél óra múlva megálltunk egy autós étteremnél, és Erik elment Daviddel kaját venni, én meg elvittem a lányokat a mosdóba. Soha nem fogom megérteni, hogy miért pisilnek többet a lányok, mint a fiúk!
Délután kettőre sikerült megérkeznünk a panzióba. Anna és Bella persze azonnal berohantak a recepcióra, amikor mi még csak szedegettük ki a pick-up hátuljából a bőröndöket. David vigyorogva fogta a magáét és indult a húgai után.
Nem telt el két perc és a két kis banya egymást előzve rohant az autóhoz.
- Most komolyan, Erik apu, képes lettél volna eladni a bőröndjeinket? Ahelyett, hogy behoztátok volna? Hiszen ti olyan erősek vagytok Max apuval mind a ketten!
Rögtön tudtuk, hogy David keze van a dologban, úgyhogy rájátszottunk egy kicsit.
- Megbeszéltük otthon, hogy mindenki viszi a sajátját, mindenki figyel a sajátjára! Mi nem a szolgáitok vagyunk, édes gyerekem, hanem az apukátok! – zárta le a vitát Erik.
Igen, sajnos a lányokkal csak így lehetett boldogulni!
Már kisbabának is hihetetlenül makacsok és önfejűek voltak, néha az egész családot kikészítették. És ez nem sokat változott az elmúlt öt év alatt.
Egy óra múlva végre mindannyian kint voltunk a sípályán. Nem kis feltűnést keltettünk a szuper szerelésünkben, a Silk-dizájn gönceiben.
Aztán jött az első balhé is, szinte azonnal. Csak azt láttuk, hogy először a két lány nekiesett egy náluk idősebb fiúnak, majd becsatlakozott David is. Egyszerre értünk oda a másik kisfiú apukájával.
- Apuci, apuci, ez a tetűláda azt mondta, hogy ti nem vagytok igazi szülők, mert csak az az igazi szülő, aki egy anyuka meg egy apuka! – futott hozzánk Bella azonnal.
Megszorítottam Erik kezét, hogy várjuk meg, hogy reagál a másik fél. A panzió tulajdonosa kedvelt minket, de persze azt nem várhatta el minden vendégétől, hogy azok is fogadjanak el egy meleg házaspárt három gyerekkel.
– És nem akart bocsánatot kérni! Azt mondta, hogy… nem is akarom kimondani, hogy mit mondott, de nagyon csúnyát! – pityeredett el ekkor már Anna.
David azonnal magához ölelte hugicáját, de akkor már Bella is ott lógott rajta.
Sajnos a kisfiú papája sem volt jobb, úgyhogy amikor azt mondta a panziósnak, hogy vagy minket rúg ki, vagy ők mennek el, Hettie egy szó nélkül visszafizette nekik a hátralévő időre a szállásdíjat, és igen határozottan felszólította őket a távozásra.
A gyerekekkel visszamentünk a pályára, és végre balhémentesen élveztük a síelést.
Vacsora után korizás volt a kivilágított pályán. Mármint Eriknek, meg a gyerekeknek. Na, jó, vittem magammal én is a koricipőmet, de a harmadik segges után feladtam.
Vagy a korizás, vagy a szórakozás életem szerelmével – sajnos, mind a kettőt még az én izmos hátsóm sem bírja el.
Így sem unatkoztam, mert a gyerekek kétpercenként mutattak be – csak nekem – egy-egy kunsztot, vagy kértek forró kakaót, teát, gesztenyét meg mindent, amit csak kapni lehetett a pálya szélén.
Szombaton egy kisebb cicaharccal kezdődött a reggeli, mert egy lány „ránézett” Davidre. „Úgy, ahogy az öreg csajok szoktak, amikor tetszik nekik egy fiú” – tette hozzá Bella, és ezt ők nem engedhették meg! „Mit képzel ez a vén szipirtyó!” – kontrázott rá Anna. Ekkor már Hettie is hangosan kacagott, szerencsére a kislány szüleivel együtt. Ugyanis Aliz, a tizennégy évével tényleg kicsit idős volt a kilencéves Davidhez. Végül megbékéltek a gyerekek, sőt, Aliz még azt is megígérte nekik, hogy mutat egy-két kunsztot este a koripályán.
Ami a legédesebb, hogy David ebből semmit nem vett észre, mert a legújabb galaktikus képregényét bújta az egész reggeli alatt.
A sípályán a gyerekek hamar elunták magukat, mert az oktató kemény kézzel fogta a csapatot, és ez nem tetszett a lányoknak. David Erikkel próbálkozott egy meredekebb pályán, de aztán inkább lecsatoltak és lesétáltak. Ebéd után nem is mentünk vissza, hanem béreltünk öt szánkót, és elhúztunk a ródlipályára.
Mit mondjak?
Soha többet!
Mármint az ikreknek soha többet nem engedjük meg, hogy egyedül szánkózzanak!
Mire felvettük a kesztyűnket, ők már el is indultak – de nem a gyerekpályán, hanem egy másikon.
Még a szar is belénk fagyott Erikkel!
Én maradtam Daviddel, ő meg nyaktörő iramban a lányok után vetette magát.
A pálya közepén egy bukkanó tisztességesen megdobta őket, estek is akkorát, hogy szerintem a faluban azt hitték, hogy földrengés van.
Lent találkoztunk, bevittük a két kis lükét az orvosiba, de szerencsére nem lett semmi bajuk. Viszont a doki azt mondta, hogy aznap már semmi sport! Irány az ágy és fekvés! – aztán ránk kacsintott, hogy nem kell ezt annyira szigorúan venni!
Eric elment szánkózni Daviddel, én meg felkísértem a lányokat a szobába. Vacsoráig bírták a fekvést, de vacsi után már inkább megengedtük nekik a korizást, mert kezdett mindenféle energia-túltengési tünetük lenni.
Közben Hettie szólt, hogy este tízkor van egy üres lovas szán, ha lenne kedve még a gyerekeknek, akkor mehetünk egy szép nagy kirándulást lefekvés előtt.
Naná, hogy volt kedvük!
Elmúlt éjfél, hogy visszaértünk, de a lovasszán egy felejthetetlen élmény maradt mindannyiunknak. A holdvilágnál egészen másként látod a tájat, más az erdő, a fák, kicsit félelmetesebb, ugyanakkor hihetetlenül csendes, nyugodt. Szinte méltóságteljes.
A gyerekekről alig bírtuk lecibálni az overált és a csizmát, mert ültökben elaludtak az ágy szélén.
Végre mi is összebújhattunk egy kicsit Erikkel.
Vasárnap délelőttre már csak a snowboard maradt, amit még nem próbáltunk. Meg is állapítottuk, hogy ez egy „kelj-fel-Jancsi” sportág. Estünk - keltünk egész délelőtt. Ráadásul most Erik volt az, akinek kifordult a térde, kapott is rá egy jó kis térdszorítót, viszont nem javasolták neki a vezetést.
Szerencsére a gyerkőcök annyira elfáradtak, hogy alig bírták levonszolni a bőröndjüket az autóhoz. Beültek, és mi még a számlát rendeztük, amikor ők már békésen aludtak.
Erikkel halkan nevetgéltünk, hogy legközelebb, mielőtt bárhova elindulunk, egyszerűen le kell fárasztani a kölyköket, és akkor nem lesz ötpercenként valami nyűgjük, bajuk.
Mindennek ellenére semmi kincsért nem adtuk volna ezt a három napot! Hiába nehéz most még megszervezni, hogy se David, se az ikrek ne unatkozzanak, egészen más a hangulata egy ilyen családi hétvégének, mint amikor vagy csak David, vagy csak az ikrek voltak velünk valahol.
Ahogy nőnek, úgy lesz majd ez is egyszerűbb. Vagy nem. Mert sajnos nehéz kikerülni az ítélkező embereket, akik át sem gondolják a szavakat, amiket kiejtenek a szájukon, sokszor a gyerekek előtt.
Ami soha nem fog változni (remélem!) az a szeretet és a szerelem, ami átszövi a mindennapjainkat!
Tényleg sokszor nem gondolunk bele, csak ítélkezünk!
VálaszTörlés