Újabb tíz perc múlva
- Apuci, szomjas vagyok! – szólalt meg most Anna.
- Mondtam, hogy jobb lett volna őket otthon hagyni! – szólalt meg rezignáltan David.
- Még mit nem! – fordult a két lány, mint fúria a bátyjuk felé.
Amíg a gyerekek vérre menő vitában próbálták egymást túlkiabálni, Erik megszorította a combomat és rám nevetett.
- Szerinted lesz nekünk egy picike időnk magunkra is, szerelmem?
- Ha máskor nem, amikor hazamegyünk, vasárnap este – nevettem rá.
Fél óra múlva megálltunk egy autós étteremnél, és Erik elment Daviddel kaját venni, én meg elvittem a lányokat a mosdóba. Soha nem fogom megérteni, hogy miért pisilnek többet a lányok, mint a fiúk!
Délután kettőre sikerült megérkeznünk a panzióba. Anna és Bella persze azonnal berohantak a recepcióra, amikor mi még csak szedegettük ki a pick-up hátuljából a bőröndöket. David vigyorogva fogta a magáét és indult a húgai után.
Nem telt el két perc és a két kis banya egymást előzve rohant az autóhoz.
- Most komolyan, Erik apu, képes lettél volna eladni a bőröndjeinket? Ahelyett, hogy behoztátok volna? Hiszen ti olyan erősek vagytok Max apuval mind a ketten!
Rögtön tudtuk, hogy David keze van a dologban, úgyhogy rájátszottunk egy kicsit.
- Megbeszéltük otthon, hogy mindenki viszi a sajátját, mindenki figyel a sajátjára! Mi nem a szolgáitok vagyunk, édes gyerekem, hanem az apukátok! – zárta le a vitát Erik.
Igen, sajnos a lányokkal csak így lehetett boldogulni!
Már kisbabának is hihetetlenül makacsok és önfejűek voltak, néha az egész családot kikészítették. És ez nem sokat változott az elmúlt öt év alatt.
Egy óra múlva végre mindannyian kint voltunk a sípályán. Nem kis feltűnést keltettünk a szuper szerelésünkben, a Silk-dizájn gönceiben.
Aztán jött az első balhé is, szinte azonnal. Csak azt láttuk, hogy először a két lány nekiesett egy náluk idősebb fiúnak, majd becsatlakozott David is. Egyszerre értünk oda a másik kisfiú apukájával.
- Apuci, apuci, ez a tetűláda azt mondta, hogy ti nem vagytok igazi szülők, mert csak az az igazi szülő, aki egy anyuka meg egy apuka! – futott hozzánk Bella azonnal.
Megszorítottam Erik kezét, hogy várjuk meg, hogy reagál a másik fél. A panzió tulajdonosa kedvelt minket, de persze azt nem várhatta el minden vendégétől, hogy azok is fogadjanak el egy meleg házaspárt három gyerekkel.
– És nem akart bocsánatot kérni! Azt mondta, hogy… nem is akarom kimondani, hogy mit mondott, de nagyon csúnyát! – pityeredett el ekkor már Anna.
David azonnal magához ölelte hugicáját, de akkor már Bella is ott lógott rajta.
Sajnos a kisfiú papája sem volt jobb, úgyhogy amikor azt mondta a panziósnak, hogy vagy minket rúg ki, vagy ők mennek el, Hettie egy szó nélkül visszafizette nekik a hátralévő időre a szállásdíjat, és igen határozottan felszólította őket a távozásra.
A gyerekekkel visszamentünk a pályára, és végre balhémentesen élveztük a síelést.
Vacsora után korizás volt a kivilágított pályán. Mármint Eriknek, meg a gyerekeknek. Na, jó, vittem magammal én is a koricipőmet, de a harmadik segges után feladtam.
Vagy a korizás, vagy a szórakozás életem szerelmével – sajnos, mind a kettőt még az én izmos hátsóm sem bírja el.
Így sem unatkoztam, mert a gyerekek kétpercenként mutattak be – csak nekem – egy-egy kunsztot, vagy kértek forró kakaót, teát, gesztenyét meg mindent, amit csak kapni lehetett a pálya szélén.
Szombaton egy kisebb cicaharccal kezdődött a reggeli, mert egy lány „ránézett” Davidre. „Úgy, ahogy az öreg csajok szoktak, amikor tetszik nekik egy fiú” – tette hozzá Bella, és ezt ők nem engedhették meg! „Mit képzel ez a vén szipirtyó!” – kontrázott rá Anna. Ekkor már Hettie is hangosan kacagott, szerencsére a kislány szüleivel együtt. Ugyanis Aliz, a tizennégy évével tényleg kicsit idős volt a kilencéves Davidhez. Végül megbékéltek a gyerekek, sőt, Aliz még azt is megígérte nekik, hogy mutat egy-két kunsztot este a koripályán.
Ami a legédesebb, hogy David ebből semmit nem vett észre, mert a legújabb galaktikus képregényét bújta az egész reggeli alatt.
A sípályán a gyerekek hamar elunták magukat, mert az oktató kemény kézzel fogta a csapatot, és ez nem tetszett a lányoknak. David Erikkel próbálkozott egy meredekebb pályán, de aztán inkább lecsatoltak és lesétáltak. Ebéd után nem is mentünk vissza, hanem béreltünk öt szánkót, és elhúztunk a ródlipályára.
Mit mondjak?
Soha többet!
Mármint az ikreknek soha többet nem engedjük meg, hogy egyedül szánkózzanak!
Mire felvettük a kesztyűnket, ők már el is indultak – de nem a gyerekpályán, hanem egy másikon.
Még a szar is belénk fagyott Erikkel!
Én maradtam Daviddel, ő meg nyaktörő iramban a lányok után vetette magát.
A pálya közepén egy bukkanó tisztességesen megdobta őket, estek is akkorát, hogy szerintem a faluban azt hitték, hogy földrengés van.
Lent találkoztunk, bevittük a két kis lükét az orvosiba, de szerencsére nem lett semmi bajuk. Viszont a doki azt mondta, hogy aznap már semmi sport! Irány az ágy és fekvés! – aztán ránk kacsintott, hogy nem kell ezt annyira szigorúan venni!
Eric elment szánkózni Daviddel, én meg felkísértem a lányokat a szobába. Vacsoráig bírták a fekvést, de vacsi után már inkább megengedtük nekik a korizást, mert kezdett mindenféle energia-túltengési tünetük lenni.
Közben Hettie szólt, hogy este tízkor van egy üres lovas szán, ha lenne kedve még a gyerekeknek, akkor mehetünk egy szép nagy kirándulást lefekvés előtt.
Naná, hogy volt kedvük!
Elmúlt éjfél, hogy visszaértünk, de a lovasszán egy felejthetetlen élmény maradt mindannyiunknak. A holdvilágnál egészen másként látod a tájat, más az erdő, a fák, kicsit félelmetesebb, ugyanakkor hihetetlenül csendes, nyugodt. Szinte méltóságteljes.
A gyerekekről alig bírtuk lecibálni az overált és a csizmát, mert ültökben elaludtak az ágy szélén.
Végre mi is összebújhattunk egy kicsit Erikkel.
Vasárnap délelőttre már csak a snowboard maradt, amit még nem próbáltunk. Meg is állapítottuk, hogy ez egy „kelj-fel-Jancsi” sportág. Estünk - keltünk egész délelőtt. Ráadásul most Erik volt az, akinek kifordult a térde, kapott is rá egy jó kis térdszorítót, viszont nem javasolták neki a vezetést.
Szerencsére a gyerkőcök annyira elfáradtak, hogy alig bírták levonszolni a bőröndjüket az autóhoz. Beültek, és mi még a számlát rendeztük, amikor ők már békésen aludtak.
Erikkel halkan nevetgéltünk, hogy legközelebb, mielőtt bárhova elindulunk, egyszerűen le kell fárasztani a kölyköket, és akkor nem lesz ötpercenként valami nyűgjük, bajuk.
Mindennek ellenére semmi kincsért nem adtuk volna ezt a három napot! Hiába nehéz most még megszervezni, hogy se David, se az ikrek ne unatkozzanak, egészen más a hangulata egy ilyen családi hétvégének, mint amikor vagy csak David, vagy csak az ikrek voltak velünk valahol.
Ahogy nőnek, úgy lesz majd ez is egyszerűbb. Vagy nem. Mert sajnos nehéz kikerülni az ítélkező embereket, akik át sem gondolják a szavakat, amiket kiejtenek a szájukon, sokszor a gyerekek előtt.
Ami soha nem fog változni (remélem!) az a szeretet és a szerelem, ami átszövi a mindennapjainkat!
