A szerencsesüti
– Ájándék – nyújtott át neki az ázsiai kasszás egy szerencsesütit.
Meglepetten vette át az apróságot, és az előtte távozó vendég tálcájára pillantott.
– Minden tiszedik vászárlónk kap cak szütit – mondta a pénztáros és megvillantotta szabályos fogsorát.
– Milyen szerencsés nap! - válaszolta felvillanyozva és szabad asztal után kutatott.
– Hé, Tomi! - kiáltott valaki az étterem végéből, majd egy kéz emelkedett a magasba.
– Balázs! Leülhetek?
– Persze! – húzta ki Balázs a mellette levő széket – Te is kaptál szerencsesütit?
– Igen, én lettem a tizedik.
– Szerintem ezek nem tudnak rendesen számolni, mert én is kaptam!
Mindketten felnevettek.
– Lesz hétvégén ünneplés? – kérdezte Balázs.
– Ugyan miért lenne?
– A közelgő szülinapod miatt.
– Ugyan már! - legyintett Tamás – Ki nézi azt így negyven körül!
Az ebéd végeztével feltörték a szerencsesütit, és kihámozták az összegyűrt papírt.
– Hamarosan találkozni fogsz életed szerelmével – olvasta fel hangosan Balázs, majd az asztalra csapott – Így legyen!
Tamás nevetve a fejét rázta, és kicsomagolta a sajátját. A papíron ez állt: „Az Ön élete veszélyben van. Ne mondjon senkinek semmit. El kell hagynia a várost azonnal, és soha nem térhet vissza. Ismétlem: senkinek ne mondjon semmit…”
Tamás felhorkant.
– Neked mit jósolnak? – kérdezte Balázs.
– Jobb, ha nem árulom el, mert akkor nem teljesül – mondta zavartan és megköszörülte a torkát.
Eleresztett egy félmosolyt.
– Jaj ne már! Ez hülyeség!
Tamás megvonta a vállát. Szóra nyitotta a száját, de a szeme sarkából mozgást látott.
Felpillantott. A pénztáros a fejét rázta és az ujjával a szájára mutatott. Nyoma sem volt mosolynak az arcán.
Tamás összeráncolta a szemöldökét és kényelmetlenül fészkelődött a székén. Ez valami vicc? – gondolta.
Körbepillantott az étteremben. Az egyik vendég elkapta róla a tekintetét. A szívverése felgyorsult.
Tamás telefonja megcsörrent.
– Szívem, minden rendben? – kérdezte a felesége.
– Miért kérded? – ráncolta a homlokát.
Balázs kérdőn nézett rá.
– Most ment el egy férfi. Hagyott itt egy borítékot. Azt mondta, csak te bonthatod fel.
– Ismerem valahonnan?
Újra körbepillantott. Ugyanaz a vendég nézte.
Tamás megtörölte gyöngyöző homlokát, és felállt.
– Ne haragudj, de mennem kell! – tátogott Balázsnak.
Az ajtóból a pénztárhoz pillantott, ahol az ázsiai kiszolgáló ismét őt figyelte.
– Nemsokára otthon leszek, nincs semmi baj! - bontotta a vonalat.
Az étteremből kilépve megcsapta a meleg. Leverte a víz. Szorítást érzett a mellkasában. A térdeire támaszkodott. Megrázta a fejét.
– Ez teljes képtelenség! – sóhajtott fel.
Előhúzta a papírt a zsebéből.
Összerezzent, amikor újra megszólalt a telefonja.
„Kövesse a levélben lévő utasításokat! Siessen!”
– Mi a franc?
Tamás megpördült a tengelye körül. A járókelőket vizslatta. Úgy érezte, mindenki őt bámulja.
Tárcsázta a felesége számát, de csak a vonal búgását hallotta.
Toporgott, beletúrt a hajába, végül futásnak eredt.
Patakokban folyt róla a víz. A ruhája átázott, mire a lakásához ért. Kétszer is leejtette a kulcsot.
– A picsába! - sziszegte a fogai között.
Odabent csend fogadta.
– Ági! - kiáltott és mint egy hurrikán, végigszántott a lakáson.
Sehol sem találta a feleségét. Előkapta a mobilját és újra hívta. A telefon kisípolt. A sírás fojtogatta. Megköszörülte a torkát. Érezte, ahogy az ereiben lüktet a vér. A füle dobolt.
A konyhaasztalon észrevette a borítékot. Remegő kézzel nyitotta fel.
– Pakolja össze a fontosabb dolgait, és néhány ruhát! Legyenek magánál az iratai! Jöjjön el a megadott címre ötre, ott megtalálja a következő információt. Utána tűnjön el innen! – olvasta.
A levél kiesett a kezéből.
– Ez csak valami vicc! – beletúrt a hajába és kézfejével letörölte az izzadságot az arcáról.
Elkapta a röhögőgörcs. Perceken keresztül tört fel belőle a nevetés, mely sírásba csapott át.
– Hol van a kandikamera? – körbetekintett a lakásban – Hol a francban vagytok? - kiáltott.
Senki nem felelt.
– Ági! – hangja visszhangzott az üres lakásban. Elővette a telefonját. Megpróbált üzenetet írni, de remegett a keze. Dühösen a földhöz vágta a készüléket.
– Ne szólj senkinek… - suttogta – Mégis hogyan hagyhatnám itt Ágit?
Fel alá járkált. Az órájára pillantott. Összerándult a gyomra. Berobogott a hálóba. A szobában szanaszét hevertek a ruháik. A szíve kihagyott egy ütemet. A szekrényből előkapta a táskáját és kapkodva bedobált néhány ruhadarabot. Bűzlött az izzadságtól.
– Ez kész röhej! – mondta, amint kilépett a lakása ajtaján és bevágódott a kocsiba.
A város szélén álló hangárépület előtt parkolt le. A szíve a torkában dobogott. Vett egy mély levegőt, mielőtt benyitott.
Korom sötét fogadta. Nem hallott semmit, csak a lépteinek kopogását.
– Van itt valaki? - kiáltotta.
Érezte, ahogy a hátán folyik a víz. Apró léptekkel haladt. Csak a tárgyak körvonalait látta. Beleütközött egy asztalba.
– A kurva életbe! – csúszott ki a száján.
Egy ajtóhoz ért. Zihált. Nagyot nyelt, majd a kilincsre tette a kezét. Az ajtó mögött suttogást hallott. Benyitott. Hatalmas durranás dördült, és ő a földre vetette magát.
– Meglepetés!
Hirtelen fényárban úszott az egész hangár.
Tamás felnézett a nevető ismerőseire.
– Basszátok meg! – üvöltött, és felugrott a földről.
Balázs röhögött, Ági sporttáskával a kezében bűnbánó arcot vágott. Ott voltak a kollégái, barátai, és még az ázsiai is, a kedvenc étterméből.
- Boldog születésnapot! - lépett elő Balázs, és átnyújtott egy borítékot – Itt az utolsó.
- Ti nem vagytok normálisak! – mondta Tamás még mindig elhűlve. Kinyitotta, és két repülőjegyet talált benne, éjszakai indulással.
- Remélem összepakoltad azokat
a ruhákat, és hoztad az irataidat, mert szükséged lesz rájuk! –
mondta Balázs, majd átölelte barátját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése