A 5 tény, hogy miért olvass tőlem? című cikksorozat újabb részét hoztam el most nektek. Ennek a cikksorozatnak az lesz a lényege, hogy a szerzők/írók/költők 5 pontban írják le az olvasóknak, hogy miért is érdemes olvasni tőlük. Ezt azért találtam ki, mert egy kis önképet alkothat magáról az író, hiszen nem csak írói, olvasói szemmel is meg kell vizsgálnia a művét. Mi az, amit érdemes kiemelni, ami miatt más, mi az, ami miatt én is szívesen olvasnám a regény. De nem is húzom tovább a szót. Mai írónk nem más, mint: Haupt-Katus Mónika, akinek első novelláskötete a Smaragd Kiadó gondozásából jelent meg.
2023. december 20., szerda
Haupt-Kutas Mónika 5 tény amiért érdemes olvasni tőlem
5 Tény amiért érdemes tőlem olvasni:
1. Novelláim az életről szólnak, egy-egy esemény vagy élethelyzet kiemelésével, ami sok olvasó számára érdekes, elgondolkodtató, szórakoztató, könnyfakasztóan lélektisztító lehet.
2. Az én zsánerem a szépirodalom, vagyis igyekszem szépen, igényesen fogalmazni. Ezen kívül a lélek, a gondolatok mélységeit keresem.
3. Úgy hiszem, aki szórakoztató, mosolyra ingerlő olvasnivalót keres, az is megtalálja a számítását az írásaim olvasása közben..
4. Úgy láttatom a dolgokat, hogy ne legyenek hétköznapiak, kiragadom az olvasót a szürke hétköznapokból, mégsem megyek el a fantáziavilágba.
5. Szeretem a negatív dolgokat is úgy ábrázolni, hogy végül mégis pozitív legyen valamiképp a végkicsengés, mert a remény, és az élet szeretete minden élethelyzetben ott van.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szerk. Dvariecki Bálint: Szerelmes szavak
Az MKMT Mozgalom születésnapi ünnepségén ajándék gyanánt volt szerencsém beszerezni, a Szerelmes szavak című verses antológiát, erről szere...

-
Szeretném megköszönni Stefanie D. Laurennek , hogy lehetőséget biztosított arra, hogy megjelenés előtt elolvashattam a hamarosan megjelenő, ...
-
Most elindítok egy interjúsorozatot, amelyben olyan írókkal fogok beszélgetni, akik a Pitypang kiadó égisze alatt adták ki első vagy x-edik ...
-
Folytatódik a interjú sorozat a Pitypang kiadó íróival. Ezúttal Pogány Alex forgatókönyvírót faggatom ki, akinek a napokban jelent meg az ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése