Nagy Dóra:
Ünnepi fellángolás
Ahogy a szürke, nappali fényesség átalakult komor sötétséggé, úgy kezdett el lomhán, nagy pelyhekben hullani a hó. December huszonnegyedike lévén a pulzáló és tolakodó füzérek szinte bántóan hivalkodtak a házakról, miközben akarva-akaratlanul belekúsztak a sétáló emberek fülébe a karácsonyi dallamok vidám hangjegyei. Gerda, szokásához híven teljesen kizárta az ünnepi környezet hangulatformáló effektusait, és társával, Ervinnel vastag egyenruhája mögé bújva elindult a központi aluljáró irányába.
A hideg huzat erősen süvített, miközben lefelé haladtak a lépcsőn. Közterület-felügyelőként társadalmilag kirekesztettnek érezték magukat, az aznap estére kiosztott feladat pedig egyértelművé tette számukra, hogy nem egy könnyű műszaknak néznek elébe. Gerda szeme körül fellelhető ráncai mozdulatlanul fagytak az arcbőrére, míg Ervin fiatalosan, lendületesen, és elszántan lépkedett a nő mellett. Az aluljáró tele volt hajléktalannal. Többségük a kevésbé fagy zúgós részeken telepedett le, halomban álló, összegyűjtött csomagjaik között kábultan heverve igyekeztek elköszönni a mától, egy reménytelibb holnap illúziójával. Ekkor még nem is sejtették, hogy rövidesen más alvóhelyet kell keresniük, mivel a két közterület-felügyelő azt kapta feladatul, hogy ürítse ki az aluljárót, mivel a helyi polgármester a családjával ezen az útvonalon kívánt eljutni az éjféli misére.
Alig múlt el kilenc óra, és a máskor nyüzsgő terep nem sok átmeneti vendéget fogadott. Az egyik irányból a metróhoz vezető mozgólépcső monoton zaja teljesen elnyomta a néha fel-felnyüszítő metró hangját, de a pékség zárva volt, a jegyautomatáknál nem csörögtek az apróval a külföldi turisták.
Gerda és Ervin megjelenését hidegen hagyták a jelenlévő otthontalanok, lépteik kemény bakancsaik ellenére nesztelenek maradtak. Ervin erőteljesnek vélt kiállását kihasználva elordította magát a megszokott zajokkal teli helyszínen:
- Ébresztő! – visszahangzott a férfi fülsüketítően maró hangja, amitől a földön fekvők szeme egytől-egyig tágra nyílt.
Gerda is összerezzent a hirtelen kinyilatkoztatástól, és emberibb módon igyekezett az erőszakosan kiharcolt figyelmet kihasználni:
Kérem Önöket, hogy a hatályos Kormányrendelet értelmében szedjék össze a cuccaikat, és haladéktalanul távozzanak az aluljáró területéről. Ha ez nem történik meg, kötelességünk hívni a rendőrséget. A közelben levő Hajlék nevű szálló felkereshető, szívesen látják Önöket ott – mondta a nő kedvesen, de határozottan.
A többség morgolódva szedelőzködni kezdett, és a két közteres felé szórt, szokásos szidalmazások közepette távozott az aluljáró valamelyik kijáratán.
Egy alak viszont a hatalmas felbolydulás ellenére is mozdulatlanul feküdt, nyitott szemmel, és meredten bámulta Gerdát. Arcának vonásait méretes szakálla és bajusza teljesen eltakarta, alakja a több rétegnyi ruha miatt rejtve maradt a nő elől. Egyedül a szeme látszódott, amely meleg barnaságával a kétségbeesés és zavartság szikrája nélkül nézte a felé induló nőt.
Gerda érezte a férfi pillantását, tekintete ismerősnek hatott számára. Az esetleges ismertség gondolatát azonban gyorsan elhessegette magától, hiszen minden nap emberek között dolgozott, járta az utcákat, számos szempárral nézett már farkasszemet, melyek némelyike maradandó nyomott hagyhatott benne. Ezzel magyarázta azt a furcsa belső érzést, amely melegíteni kezdte a mellkasát, ahogy a férfit figyelte. Tudta, hogy meg kell szólítania, intett is társának, hogy maradjon, majd ő intézi. Úgy érezte Ervin habitusa nem volt megfelelő a helyzet megoldására, a fekvő férfi távozásra bírását más módszerekkel kellett elérni.
- Kérem uram, távoznia kell! Fel bír állni? Tud mozogni? Segítsek valamiben? – tette fel Gerda a kérdéseit egymás után, miközben leguggolt a férfihoz. Ekkor elkezdte jobban felmérni a hajléktalan állapotát, amikor is megpillantott egy furcsa heget a jobb füle mellett, amely összetéveszthetetlen volt egy általa ismert sérüléssel.
Hirtelen felugrott, és egyensúlyát keresve próbált talpon maradni. Elöntötte a fejét a vér, elvörösödve idézte fel azt a húsz évvel korábbi emléket, amely maradandó nyomott hagyott benne.
Akkor is december volt. Gerda kezdőnek számított a közterület-felügyelők között, aki egy rendőrjárőrrel párban teljesített szolgálatot. Nem szokta még meg a hidegben töltött hosszú órákat, így társa meghívta egy forró teára a városi adventi vásárban. Éppen az első korty mardosta a nő torkát, amikor hívást kaptak arról, hogy verekedés tört ki tőlük pár utcányival. A felmelegedést nyújtó italukat hátra hagyva, adrenalintól fűtötten rohantak a helyszínre, ahol egy vérző, földön fekvő férfit találtak. Az illető tehetősnek tűnt, márkás bőrdzsekiben, tiszta cipőben, és beállított frizurával rendelkezett, arca nehezen volt felismerhető az óriási vérfolt miatt, ami szűnni nem akaróan pulzált a halántékából. Eszméleténél volt, mentőt hívtak hozzá. Annyit tudott elmondani, hogy ismeretlen alakok támadtak rá, és elvitték a pénztárcáját. A dulakodás közben elesett, és felszakadt a feje. A mentők kiérkezéséig a rendőr jelentésírásba kezdett, Gerda pedig igyekezett tartani a lelket a sérültben. Szorította a kezét, beszélt hozzá, a férfi pedig hálás mosollyal jelezte, mennyit jelent számára a nő hozzáállása. A kórházban szállításkor annyit kért, hogy a nő kísérje be, és mivel Gerda műszakja lejárt, ezért egyeztetve társával a férfivel maradt. Az ismeretlen fejsérülését gyorsan ellátták, megfigyelésre még egy éjszakát bent kellett töltenie a kórházban, de végül hazatérhetett otthonába, ahova magával vitte megmentőjét is, Gerdát. Ugyanis a kölcsönös szimpátia miatt elválaszthatatlannak bizonyultak ők ketten. A férfi halántékán levő, kulcs alakú sebet összetartozásuk jelképének tartották, és boldogan vágtak bele a közös életükbe. Felvillanó szerelmük lángja hónapokig izzott, azonban fél év után a férfi egyre többször maradozott ki, sokszor ittasan ment haza. Ilyenkor mindig összevesztek, és jó pár kemény harc után végül lezárták kapcsolatukat. Gerda elköltözött, és azóta csak egyszer hallott a férfiról, amikor súlyos ittas állapotban elkövetett baleset okozásáért börtönbe került, és kapcsolattartónak őt jelölte meg. Gerdát sokkolta az eset, és hiába kereste többször is a férfi, mindig elutasította hívásait. Szörnyen csalódott volt, a férfiakba vetett bizalma mérhetetlenül megrendült, melynek következményeként hosszú évek óta egyedül élt. Bár a rövid, de annál intenzívebb kapcsolata kezdett a feledés homályába veszni, hatásai örökre megpecsételték társas kapcsolatait.
Annyi év után ismét eljött a találkozásuk ideje, ugyanis a földön fekve megismert egykori szerelem feküdt a piszkos aluljáró rideg kövén. Pont úgy, ahogy húsz éve, segítségre és együttérzésre várva. Gerda biztos volt a férfi ittasságában, de kötelességének eleget téve igyekezett felsegíteni egykor szerelmesen ölelt társát. Ahogy átkarolta a jéggé fagyott testet szíve vadul dobogni kezdett, és zavarában nem tudta eldönteni, hogy az aluljáró fémes szagú bűze, vagy lefagyott szaglószervének működési zavara okozta, hogy egyáltalán nem érzett alkoholszagot a férfi irányából. Az ernyedt test lassan olvadozni kezdett, és próbált a férfi felállni, miközben tekintetével szinte megbabonázta Gerdát. Ajkait igyekezett megtornásztatni, hogy szavakat tudjon formálni velük, és végül megszólalt:
- Szervusz Gerda. Bár megismerkedésünk hasonló körülmények között történt, nem biztos, hogy megismersz, László vagyok. Hosszú idő telt el, én hoztam pár rossz döntést, ezért kerültem ebbe a helyzetbe, amiben most látsz. Mindig féltem, hogy egyszer összefutunk, bevallom, mikor megláttalak teljesen megszűnt számomra a külvilág, és lemeredve bámultalak a vakító neonfényben. Megértem, hogy sosem fogadtad a hívásaimat, de már gyönyörű lesz a karácsonyom, hogy láthattalak, és hogy elmondhatom neked, mennyire köszönöm, hogy akkor ott megmentettél, majd pár hónap múlva otthagytál. Lehet nem hiszed el, de azóta, hogy börtönbe kerültem, nem iszom egy kortyot sem. Kijőve onnan azonban mindenemet elvesztettem szépen lassan, így ebbe az élethelyzetbe kényszerültem. Közben rákot diagnosztizáltak nálam, ami miatt minden napot ajándékként élek meg jelenleg a környezet ellenére. Hálás vagyok neked, mert két olyan döntést hoztál velem kapcsolatban, amelyek megmutatták számomra a helyes irányt. Bár nincstelen vagyok, de szabad és boldog. Ez csak neked köszönhető – mondta László, miközben egy apró könnycsepp csordult le az arcán.
Gerda összetört a hallottaktól. Erős szívdobogása szűnni nem akaróan zakatolt a testében, László iránt érzett gyengéd érzelmei hatására pedig úgy érezte nem hagyhatja magára a férfit. Teljes extázisba kerülve közölte Ervinnel, hogy tesz egy kis kitérőt, és megígérte neki, hogy pár óra múlva találkoznak. Majd megfogta László kezét, és a közelben lévő lakásához kísérte. Ott engedett neki egy forró fürdőt, és még a férfi belefeküdt a kádba, Gerda leszaladt az éjjel-nappali kisboltba, és vett pár dolgot Lászlónak: borotvát, tiszta ruhákat, és tisztálkodószereket. A szerzeményeket becsúsztatta a résnyire nyitva hagyott fürdőszobaajtón, és felmelegített egy nagy tál halászlevet, melyet karácsonyra vásárolt magának.
Éjfélt ütött az óra, mire László előmerészkedett a fürdőből. Vékony teste szinte elveszett a reklámszöveges pólóban, amit Gerda talált neki. Szürkévé vált bőre miatt még elveszettebbnek és kiábrándultabbnak tűnt, mint korábban az aluljáró padlóján. Félve leült az asztalhoz, és szótlanul kanalazni kezdte a frissen tálalt levest. Gerda eközben csendben, rezzenéstelen arccal fürkészte a férfi óvatos mozdulatait. Igyekezett magába szívni jelenlétét, és újra élni egykori közös, boldog pillanataikat. Végül a csendben telt hosszú percek után Gerda szólalt meg először:
- Itt maradhatsz éjszakára. Nyugodtan kapcsold be a tévét, takarózz be. Idetettem egy párnát is a kanapéra, hogy kényelmesen aludhass. Nekem vissza kell mennem, mert még tart a műszakom, de reggel jövök – majd megsimogatta a férfi kezét, felvette a kabátját és távozott.
Sietett vissza Ervinhez, nem bízott a fiatal fiúban, félt, hogy mindezt jelenteni fogja a főnöknek. Ervint azonban lefoglalta egy játék, amit a telefonján játszott sokszor a műszak nagy részében, és észre sem vette, hogy a nő közelít feléje.
- Oh, már itt is vagy. Gyere menjünk be melegedni a szemközti italozóba. Ránk fér egy-két mocskos szó, csak, hogy érezzük az ünnepi hangulatot – mondta vigyorogva a férfi, majd határozott léptekkel a csehó felé indult.
Valóban nem okoztak felhőtlen örömet megjelenésükkel az italozóban, így kikértek egy kör forró teát, majd azt fénysebesen lehajtva tovább indultak a dermesztő hidegben. Gerda csak a műszak végére tudott gondolni. Az utcán töltött idő még lassabban telt, mint szokott. Az események a munka végén felgyorsultak, és Gerda már azon vette észre magát, hogy izgatottan matat a bejárati ajtaja előtt, hogy mihamarabb bejusson a lakásába.
Az ajtón belépve csend fogadta. Levette áthűlt kabátját és cipőjét, és ajkait harapva sietett a nappali felé. Fél szemmel benézett a konyhába, ahol látta, hogy az asztalon korábban gőzölgő halászlét tartalmazó tányér eltűnt. Megtorpant, ezért úgy döntött belép a helyiségbe, ahol meglepődve tapasztalta, hogy minden tányér a helyén van, a halászlé pedig ott csücsült békésen a hűtőben. Nem tudta mire vélni a helyzetet, ezért gondolkodás nélkül rohant a nappaliba, ahol a kanapén a párnák a megszokott rendben sorakozva várták, hogy Gerda közéjük huppanjon. Ehhez azonban egy cseppet sem volt kedve. Körbe futotta a lakás minden zugát, de nemhogy Lászlót nem találta, olyan volt, mintha nem is járt volna nála soha a férfi. A fürdőszobában katonás rendben álltak a női tisztálkodószerek, nyoma sem volt borotvának és arcszesznek. Gerda értetlenül állt a helyzet előtt, elképedt azon, amit látott, pörögtek a fejében a magyarázatok, mert valójában hihetetlennek tűnt mindaz, ami történt vele.
Kint már javában szakadt a hó, minden koszos utcasarok fehérré változott. Karácsony reggelén alig mozdult ki valaki, Gerda mégis elhatározta, hogy kiszellőzteti a fejét. Egy pár órát sétált a belvárosban, kirakatokat nézegetett, és önkéntelenül minden olyan helyet felkeresett, ahol hajléktalanok szoktak tanyázni. Senkivel sem találkozott, hiába kutatta Lászlót, nem találta meg. Teljesen letörve, és zavarosan tért haza. Mielőtt belépett volna a lakásba kipakolta a postaládáját, amihez napok óta hozzá sem nyúlt. Tele volt karácsonyi képeslappal, melyeket külföldön élő barátai küldtek neki, volt közte számla, és egy furcsa, fehér boríték, amelyen nem szerepelt feladó. Gerda a lakásába lépve izgatottan tépte fel a levelet, mely egy gyászjelentést tartalmazott.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Piktor László 2024.12.18. napján, életének 45. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatóját 2025. január 12-én, 12:00-kor tartjuk a helyi temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él!”
Gerda nem hitte el, amit olvasott. Kicsúszott kezéből a levél, és hangos zokogással a földre rogyott. Úgy érezte a sírás által távozik belőle az a rengeteg felgyülemlett érzés, amit László váltott ki belőle ismertségük során. Korábban sosem ejtett könnyet a férfi után. Határozottan vette tudomásul közös útjuk végét, látta be, hogy nekik nem egyirányba kell menniük. Közben szeretett, reménykedett, és csalódott, amely egyszerre fakadt ki belőle László halálhíre hallatán.
Gerda sosem tudta magában hova tenni az akkori szenteste történéseit. A valóság és a képzelgés határa olyannyira összemosódott a fejében, hogy hetekbe telt számára ismét emberek közé menni. Végül szíve és lelke megnyugvást talált, és László temetése után kezdett a nő visszazökkeni a mindennapokba. A karácsony viszont örök csoda maradt számára, egy olyan ünnep, amikor bármi megtörténhet. Még egy régi szerelem is fellobbanhat újra, akár egy gyertya ingatag lángja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése