Interjú Hüttner Szilviával

Az a megtiszteltetés ért, hogy Sky S. T. írónőn keresztül egy érdekes és izgalmas interjút készíthetek Hüttner Szilviával, aki a gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár könyvtárvezetője és a Közösségi Ház igazgatóhelyettese is egyben. Szilvia hobbija a festészet, és rajong az irodalomért, a túrázásért és fényképezésért. Ezáltal mondhatjuk azt, hogy sokszínű és művészlélek. Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet és válaszolt a kérdéseimre. 

Ahogy már említettem a bemutatásnál is, hogy ön a gyáli közösségi ház igazgatóhelyettese és a könyvtárnak a könyvtárvezetője. Ez szép eredmény gratulálok. Mesélne nekünk arról, hogy hogyan is lett önből könyvtáros? Mindig vonzódott az irodalomhoz?

Szilvia: A véletlennek köszönhető, hogy könyvtáros lettem. Az eredeti szakmám szőlő-gyümölcstermesztő. Érettségi után néhány évig kertészként dolgoztam, de egészségügyi okokból kifolyólag, más munka után kellett néznem. Egy kis csavar után az élet úgy hozta, hogy a FSZEK (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) egyik fiókkönyvtárában helyezkedtem el. Kétszemélyes könyvtár volt. Rátky Ágnes szárnyai alá kerültem és neki köszönhető, hogy megszerettem ezt a szakmát, és azóta is művelem.

Az irodalomhoz való vonzódásom, az egy érdekes kérdés. Nagyon későn kezdtem el olvasni, már bőven felsős voltam és ráadásul hullámokban. Teltek úgy el hónapok, hogy nem vettem kezembe könyvet, azután meg éjjel-nappal faltam a könyveket.

Mit gondol, melyek azok a korosztályok, akik ezt a szolgáltatást leginkább igénybe veszik?

Szilvia: Különböző típusúkönyvtárak vannak, amelyeknek más-más a korosztály szerinti felvevőközege. Más közönsége van például egy közkönyvtárnak, mint egy szakkönyvtárnak, és akkor még nem beszéltem a többi típusról. A gyáli városi könyvtár tekintetében, amely a használat típusa szerint egy közkönyvtár, a kor abszolút tág határok között mozog, a kisgyermektől, egészen idős korosztályig.

Sokszor hallottam felénk azt, hogy a fiatalok nem szeretnek könyvtárba járni, mert nincs semmi ösztönző program számukra. Önöknél viszont rengeteg a program, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezek szerint a látogatók száma is magas? Ezek közül melyik a személyes kedvence?

Szilvia: A könyvtárak már nem csak könyvkölcsönző helyek, hanem egyben közösségi terek is. Ahhoz, hogy a hasonló érdeklődésű emberek összegyűljenek, egymásra találjanak, ahhoz szükség van olyan programokra, amelyekre szívesen térnek be a könyvtárba. Az, hogy nálunk nagyon sok program van az épületben, az abból adódik, hogy integrált intézményként nem csak a könyvtári programokból, hanem a művelődési ház programjaiból is válogathatnak az épületbe betérők. Mindamellett igyekszünk a könyvtárban programokat és foglalkozásokat úgy kitalálni, létrehozni, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. Szerencsére tényleg sok a látogatónk, akiknek a nagy részük egyben olvasónk is. A programjainkon való részvételnek nem feltétele a beiratkozás, de sok esetben ők is kölcsönzővé válnak. A könyvtárban nálunk csak kis létszámú programot tudunk megvalósítani, mert a tereink korlátozottak, de szerencsés helyzetben vagyunk, mert integrált intézményként lehetőségünk van a könyvtáron kívül a ház bármelyik terét használatba venni.

A programok tekintetében mindegyiket szeretem, mindegyiket másért, de ha egy kedvencet kellene választani, akkor az író-olvasó találkozók azok.

Ahogy említettem a bemutatkozójában is kedves Szilvia, ön hobbi szinten fest. Tanult is festészetet vagy magát képezte ezen a téren? Mi az ami a legjobban tudja önt festészet terén inspirálni?

Szilvia: Abszolút hobbi szinten művelem. Nem jártam szakirányú képzésre, de elmentem egy festőszakkörbe, ahol Vágó Zoltán festőművész tartotta a foglalkozásokat. Nagyon jó volt nála az alapokat elsajátítani. Számomra az olajfestés a nagy szerelem. Később Bálványos Huba, Fiók László, Dóri Éva és Harka Ágnes előadásain, festőtáborain is részt vettem. Ezek az alkalmak midig nagyon izgalmasak és inspirálók voltak. Sajnos már évek óta nem járok ilyen jellegű helyekre, lehet, hogy ezzel van összefüggésben, hogy az utóbbi években nagyon ritkán festek. Noha most találtam egy motiváló erőt, hogy rendszeresen ecsetet ragadjak. Nevezetesen, egy kooperációt találtam ki. Minden évben készíttettem naptárat a festményeimből – a család és a barátok számára -, de az idei évre nem volt miből, mert egyetlen festményt sem festettem. Felmerült egy ötlet, hogy a könyvtári író-olvasó találkozókat moderáló Dylan D. Tides minden elkészült képemhez ír egy verset és a jövőévi naptárban a festményeket fűszerezve mellékelve lesznek a versek is. Erre az évre ez inspirál, vagy inkább azt mondanám, hogy motivál, hogy megfessek legalább tizenkét képet.

Láttam egy vers pályázati hirdetést, amelyre március 28-áig lehet jelentkezni. Ezzel is inspirálva a fiatalokat és az idősebbeket az írásra. Mi adta az ötletet ahhoz, hogy verspályázatot hirdessenek meg?

Szilvia: Hagyománya van a könyvtárban a különböző pályázati kiírásoknak. Gyakorlatilag csak az elődeim munkáját viszem tovább. Tavasszal kiírásra kerül egy versíró és egy képregény készítő pályázat, az őszi szezonban pedig, egy meseíró és egy novellaíró pályázat. Korosztály tekintetében, törekszem arra, hogy az ifjúságot is megmozgassam és területileg is igyekszem minél tágabb kört megszólítani. Ez utóbbiban segítségemre vannak többen is, akik országos szinten hirdetik a pályázatokat, hogy csak egy-két nevet említsek: Naszvadi Judith és Sky S. T.

A közösségi ház oldalán láttam a videót arról, hogy a 2024-es évben még inkább szeretnének nyitni a közönség felé több programmal készülnek, és ezek a programok a könyvtárat is érintik. Tudna erről egy kicsit bővebben is mesélni, hogy mire is számíthatnak az emberek?

Szilvia: A Ház programjairól nem vagyok kompetens beszélni, hiszen azok szervezésében nem veszek részt. Ami a könyvtárat illeti, a tavalyi év közepén indítottuk útjára a „Ki kopog?” irodalmi programunkat kísérleti jelleggel és fontosnak tartjuk, hogy tovább folytassuk. E sorozatra, havi rendszerességgel, kevésbé ismert irodalmi embereket (író, költő, dalnok, szerkesztő) hívunk meg egy kellemes beszélgetésre. Ezeken az esteken résztvevők megtapasztalhatják, hogy a vendégeink ugyan olyan hús-vér emberek, mint bárki közülünk, és mindemellett egy kellemes estét tölthetünk az irodalom bűvöletében. Ezeknek az esteknek a szervezésében és moderálásában Dylan D. Tides van segítségemre.

Az idei évben szeretnénk elindítani egy szerepjátékkört, amellyel terveink szerint a fiatal felnőtteket fogjuk bevonzani. Ezenkívül az év folyamán megcéloztuk egy társasjáték klub elindítását is, de ez még abszolút tervezés alatt áll. Nagyon szeretnénk, ha a középiskolás és egyetemista korosztály is rendszeres látogatója lenne a könyvtárnak, ha ők is stabil résztvevői lennének a szolgáltatásainknak.

Ön irodalomterapeuta is. Ez megváltoztatta bizonyos könyvekhez való hozzáállását? Nyitottabb vagy még inkább kritikusabb lett a könyvekkel kapcsolatban?

Szilvia: Nem gondolom, hogy kritikus vagyok, csak azt olvasom ami érdekel, vagy szórakoztat. Muszájból nem szeretek olvasni. Az olvasási szokásom változott az évek során, de gondolom ezzel nem csak én vagyok így. Amikor iskolai könyvtárosként dolgoztam, akkor adott volt, hogy rengeteg gyerek-és ifjúságiirodalmat olvastam, mert minden pályázat, verseny vetélkedő - amire a gyerekeket beneveztem -, olvasmányait elolvastam, bármelyik korosztályról volt szó. Az irodalomterápia sokat változtatott az olvasási szokásaimon. Egyrészt én nagyon ritkán olvastam verseket és novellákat, viszont az irodalomterapeuta általában nem regényekkel dolgozik. A tanulmányaim során többnyire versekkel és novellákkal, esetenként mesével foglalkoztunk. Nem beszélve a csoportvezetőm Dr. Béres Judit és a csoporttársaim olvasmányélményeiről, amelyek meghatározóak voltak számomra és erősen nyitottam a kortárs magyar irodalom felé.

Tudomásomra jutott, hogy a múlt évi novellaíró pályázaton ön mellett a zsűrizésben részt vett Naszvadi Judith írónő és Pfeiffer Gábor író. Milyen volt velük együttműködni? Milyennek ismerte meg őket?

Szilvia: Judith, a 2023. évi versíró pályázatunkon volt zsűri elnök, neki köszönhetem Gábort, mert ő ajánlotta az őszi novellaíró zsűrizésére. Mindkettőjükkel nagyon szerettem együttműködni, abszolút megvolt velük az összhang. Judith nagyon empatikus, csupa együttérzés. Szeretem olvasni az írásait. Gábor is egy fantasztikus személyiség, azóta voltam blues koncertjén és megvettem két könyvét is, az egyiket (Emigráns Blues) épp most olvasom.

Ön szerint is igaz, hogy kevesebb fiatal olvas a mai világban? Ha igen, ön miben látja ennek az okát?

Szilvia: Kicsit másként fogalmaznék. Szerintem nem kevesebbet, csak másként és mást. Sokan olvasnak okoseszközön, legyen az telefon vagy bármi más, tehát nem hagyományos dokumentumot, könyvet tart a kezében. Ráadásul ebben a felgyorsult világban - és a mai fiatalok már ebbe is születtek bele -, nincs türelem túlzottan összetett mondatokra, vagy több oldalas (környezet) leírásokra. Az ő agyuk már eleve másként strukturálódott, nem beszélve azokról a gyerekekről, akik még csak mostanában kezdik/kezdték az iskolát. Nagyon sok fiatal nem szépirodalmat (pl. regény) olvas, hanem különböző ismeretterjesztő szövegeket keres – legyen az történelem, politika, fotózás, állattan, programozás vagy bármi ami érdekli. Leginkább ebben látom a másságot, semmiképpen nem abban, hogy kevesebbet olvasnak. Remélem, hogy ez nem naivitás részemről!

Erre mindig is kíváncsi voltam, de nem volt rá lehetőségem egy könyvtárostól sem rákérdezni. Mit gondol ön arról, hogy a covid óta helyenként megnövekedett, máshol pedig csökkent a beiratkozók száma a könyvtárakba. Mi lehet ennek az oka?

Szilvia: Jó lenne tudni, hogy hol csökkent és hol növekedett a beiratkozók száma. Valószínűleg ez egy elég összetett kérdés, így nem tudok rá válaszolni. Amit én érzékeltem, az az, hogy a lezárások után kellett egy kis idő, amíg visszaállt a rend, és fenntartások nélkül mertek menni az emberek a közösségi terekbe. Tehát eleinte kevesebben jártak, utána viszont többen, mint a lezárások előtt, mintha kiéheztek volna az emberek a személyes találkozásokra.

 Idén zsűrizni fog az MKMT mozgalom Legyél te is író pályázatán. Önnek, mint könyvtárosnak nagy kihívás zsűrizni mások művét?

Szilvia: A zsűrizés mindig kihívás. Egyrészt mindig várakozással tölt el, hogy milyen lesz a felhozatal, legyen az akár „élő” zsűrizés, mint például egy versmondó verseny, vagy akár beadott pályaművek alapján. A beadott művek elbírálásánál megvan az az előny, hogy többször újra lehet olvasni, tud érlelődni. Az is mindig izgalommal tölt el, hogy mekkora lesz a merítés, lesz-e elég mű, vagy épp ellenkezőleg, hatalmas mennyiséggel kell megbirkózni.

Hiába vannak meg a kritériumok, a zsűrizésben mindig van szubjektivitás. Emiatt kifejezetten örülök, hogy az MKMT pályázatának zsűrizésében nyolcan veszünk részt.