A három grácia interjúja Haupt-Kutas Mónika írónővel

Újra lecsaptunk és most az egyik bloggertársunkat faggattuk ki, aki író is egyben. Kiderítettük, hogy min dolgozik jelenleg, mit jelent számára a bloggerkedés, milyennek látja a mai irodalmi keresletet és sok egyéb érdekességet. Ha kíváncsiak vagytok, hogy ezekre mi a választ, akkor olvassátok el Haupt-Kutas Mónika válaszait.

Az interjút készítette:

Gréczi Nikolett "Niky"

Pálinkás Angéla "Angi"

és jómagam Menyhei Mónika "Moncsi"

Niki: A versekkel, hogy állsz? Szereted őket?

Móni: Kedvelem a verseket, főként a klasszikusokat, bár nem olvasom őket gyakran. Be kell vallanom, nem minden verstípussal vagyok barátságban, a szabadversek időként nem érik el nálam a hatásukat, de akkor már nyert az ügy, ha egy alkotásban meghallom a dallamot. Nem könnyű igazán szépet írni, mert nagyon kötött a formája. Ennek ellenére a mai kortárs alkotók közül is sokan vannak, akik rá tudnak erre érezni, és csodákat írnak.

Angi: Mikor kezdtél el bloggerkedni? Mit jelent a számodra a Bloggerkedés?

Móni: Ez egy érdekes dolog. A blogomat 2023. október végén indítottam azzal a céllal, hogy promotáljam az akkor újonnan megjelent első novelláskötetemet, és hogy népszerűsítsem az olvasást. A könyvajánlóim kezdetben erősen kritikai hangvételűek voltak köszönhetően annak, hogy a kéziratom igen szigorú szerkesztésen esett át, és ezen az élményen keresztül kezdtem nézni szinte minden alkotást, ami a kezembe kerül. Aztán egy Instagram reklámban szembe jött az MKMT és Sky, és hogy bloggereket keresnek. Gondoltam, miért is ne? Egy próbát megér. Őszintén szólva nem adtam magamnak sok esélyt. Amikor viszont Sky elolvasta a próba ajánlót, megtette az észrevételeit – nem mellesleg nagyon segítő, biztató és támogató módon –, ráadásul a párom is felhívta a figyelmemet, hogyha csak a hibákat veszem észre, akkor inkább ne is olvassak, akkor szépen újra átformálódott a szemléletmódom. Újra élvezettel olvasok, és arra törekszem, hogy a fontos mondanivalót, a szépet, a varázslatot lássam meg a könyvekben. Ezt jelenti nekem a bloggerkedés, ami majdhogynem mentőövként került az életembe, és biztos, hogy még sokáig szeretném folytatni.

Moncsi: Milyen érzés volt, mikor megjelent az első novellás köteted?

Móni: Hitetlenkedés, szívdobogás, izgalom, várakozás, boldogság. Ezek az érzések váltakoztak bennem az első kötetem megjelenésekor. Alig vártam. Hat hónap telt el a szerződéskötés és a megjelenés között, és abban rengeteg hullámhegy és hullámvölgy volt. Ám azt hiszem, a végén egy szép kiadványt kapott az, aki megvette, és elolvasta.

Niki: Milyen zsánert próbálnál ki legszívesebben mint író?

Móni: Azt hiszem, szívesen megpróbálkoznék a romantikussal, és nagyon komoly kutatómunka után az életrajzival, esetleg a történelmivel. Más íróktól engem leginkább ezek fognak meg. A spirituális és a lélektani az, amiben most is dolgoztam, és dolgozom, ez az alapvető zsánerem.

Angi: Milyen kéziraton dolgozol jelenleg?

Móni: Második, új könyvem éppen most vár a nyomdai munkálatokra Inanna címmel, amely egy idén év elején jobb létre szenderült, igen gazdag életúttal rendelkező, német barátnőmről szól. Nyár eleje óta pedig egy új kéziraton dolgozom, amiben azt vezetem végig, mi volt az útja eddig az életemben az írásnak, és hogyan keveredtem odáig, ahol most vagyok. A címe még nem publikus, de nagyon találó lesz szerintem.

Moncsi: Mit gondolsz, a mai olvasó világba melyik a legkeresettebb irodalmi zsáner/zsánerek?

Móni: Hű, ez nehéz kérdés. Korosztálytól, stílustól (nyelvezettől), és nemtől is függ. Sokakat érdekel a történelem, a fiatalok leginkább a young adult (ifjúsági) iránt fogékonyak, a nők nagy része a romantikust kedveli, és hatalmas sikere van egy ideje a családregényeknek és pszichológiai témájú könyveknek. Ha magamból indulok ki, nem is mindig zsánerben gondolkodom, hanem sokszor stílusban. Lehet egy könyv nagyon jó témájú, ha nehezen olvasható, mert olyan a megfogalmazása, és nagyon lelomboz, ha sok benne a hiba, és ez elveszi a figyelmet a mondanivalóról. Én szinte mindenevő vagyok, de azt most nem árulom el, melyik zsáner az, amit a legkevesebbet olvasok. Helyette inkább szívből ajánlom az MKMT-s könyveket, mert igazán sokszínű a kínálat, és bizton állíthatom, hogy mindenki megtalálja majd benne a neki tetsző alkotásokat.

A három grácia interjúja Hanna J. Nagy írónővel

 A mai napon barátnőimmel együtt Hanna J. Nagy írónőt kérdeztük ki írásról, irodalomról és szokásairól. Hálásak vagyunk, hogy bőséges és kielégítő válaszokat adott a kérdéseinkre, sok érdekességet tudhattunk így meg róla. Hanna J. Nagy Magyarországon született külföldön élő magyar írónő, akinek több verse is megjelent már antológiába illetve társszerzős könyvekbe. De meséljen inkább ő maga. 

Niki:Mennyire sikerült megismertetned magad az írás terén külföldön? 

Hanna: Az írás határokat nem ismer—ahogyan a gondolatok és érzések sem. Bár elsősorban magyarul alkotok, örömmel látom, hogy verseim és írásaim megtalálják az utat más nyelveken olvasókhoz is. A közösségi platformokon keresztül és egyes fordítások révén az alkotásaim fokozatosan átlépik az országhatárokat, és ez igazán felemelő érzés.

Angi: Mikor döntöttél az írás mellett?

Hanna: Talán nem is én döntöttem az írás mellett, hanem az írás talált rám. Gyermekkoromtól kezdve az írás volt az a nyelv, amelyen a legjobban ki tudtam fejezni magam, ahol szabadon áramolhattak a gondolataim. Ahogy teltek az évek, egyre inkább tudatosult bennem, hogy nem csupán egy kedvtelésről van szó, hanem egy mélyebb hivatásról.

Moncsi: Milyen érzés volt társszerzőként közreműködni egy könyv megszületésénél?

Hanna: Az írás sokszor magányos folyamat, de társszerzőként különleges élmény megtapasztalni a közös alkotás varázsát. Kiss Enikővel közösen formálni a Lelkünk foszlányai kötetet olyan volt, mintha egy lélekpárbeszédet folytattunk volna—egymás gondolataira reflektálva és kiegészítve. Különleges élmény volt ez az érzelmi és alkotói összekapcsolódás.

Niki: Novellákat is szoktál írni vagy csak verseket?

Hanna: A vers az elsődleges kifejezési formám, mert rövid sorokba sűríthetem a legmélyebb érzéseket. Ugyanakkor a próza világa is közel áll hozzám: írtam már novellákat és prózai műveket is, amelyekben kicsit tágasabban tudom kibontani a gondolataimat. Mindkét forma mást ad, és mindkettőt örömmel művelem.

Angi: Milyen mű várható tőled a jövőben?

Hanna: Az alkotás folyamata periódikus számomra, mindig új ötletek születnek. Jelenleg egy új versesköteten dolgozom, amely még mélyebben kutatja az emberi lélek rezdüléseit. Emellett egy prózai projektem is formálódik, amelyben a történetmesélés és az érzelemgazdag szöveg ötvöződik.

Moncsi: Mit gondolsz a mai irodalmi helyzetről?

Hanna: Az irodalom mindig alakul és fejlődik, miközben megőrzi a lényegét: az emberi érzések és gondolatok közvetítését. A digitális térben egyre több lehetőség nyílik az íróknak, hogy kapcsolatot teremtsenek az olvasókkal, ugyanakkor az értékes, mélyre hatoló művek megtalálása talán nagyobb kihívás, mint valaha. Hiszek abban, hogy az irodalom ereje örök, és mindig lesznek olyan alkotók, akik képesek igazán megérinteni az emberek lelkét.

Három grácia interjúja Goran Episcopus íróval

 A három grácia ismét színre lépett és ezúttal Goran Episcopus írót faggatta ki olvasásáról és írásról egyaránt. Hálásak vagyunk az írónak, hogy ilyen szépen és kielégítően válaszolt mindhármunk kérdéseire. Egy élmény volt beszélgetni vele és olvasni a válaszait. 

Akik az interjút készítették: Gréczi Nikolett: Niky

                                             Pálinkás Angéla: Angi

                                             Menyhei Mónika: Moncsi

Az alany pedig Goran Episcopus akinek köszönjük szépen a válaszait és azt, hogy elfogadta a felkérésünket.

De ne is húzzuk tovább a szót íme az interjú:

Goran: Először is szeretném megköszönni, hogy engem választottatok erre az interjúra. Nagy megtiszteltetés, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy megoszthassam a gondolataimat és beszélhessek az irodalomról, amely mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Külön öröm számomra, hogy egy ilyen beszélgetés keretében bemutathatom azt a világot, amely az írásaimon keresztül egyfajta hitet formál.

Niki: Dunaújvárosban születtél. A városnak mely részét szereted a legjobban?

Goran: Dunaújváros mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. Ha visszagondolok rá, az első, amGi eszembe jut, az a Duna-part, amely a nyugalom és feltöltődés tökéletes helyszíne számomra. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem itt, sétáltam a folyó mentén, figyeltem a vizet és élveztem a természet közelségét. Ez a környezet mindig segített abban, hogy elgondolkodjak, inspirálódjak és kikapcsolódjak.

A város modernista építészete és ipari öröksége szintén emlékezetes. Az egyedi városszerkezet, a terek és a közösségi élet sajátos hangulatot teremtenek. Különösen szeretem a piacot, ahol mindig pezseg az élet. Dunaújvárosnak van egy jellegzetes karaktere – egyfajta múlt és jövő találkozása –, ami igazán különlegessé teszi ezt a helyet számomra.

Ez a város nemcsak a szülőhelyem, hanem egy olyan hely is, amely folyamatosan formálta a gondolkodásmódomat és az értékrendemet. Az itt szerzett élmények és tapasztalatok fontos szerepet játszottak abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok.

Angi: Melyik író vagy költő volt rád a legnagyobb hatással? Miért pont ő?

Goran: Ha három írót és költőt kellene kiemelnem, akik a legnagyobb hatással voltak rám, akkor Gárdonyi Géza, Arany János és Daniel Defoe lennének azok. Mindhárman egyedi módon alakították az irodalom világát, és az ő műveik mély hatással voltak a gondolkodásomra és az irodalom iránti szeretetemre.

Gárdonyi Géza különleges történetmesélése mindig lenyűgözött, különösen 'Egri csillagok', amely egyaránt izgalmas történelmi regény és a bátorság, kitartás örök példája. A karakterek és a cselekmény sodró ereje miatt ez a mű mélyen megmaradt bennem, és mindig inspirál, amikor új célokat tűzök ki magam elé.

Arany János költészete pedig a magyar nyelv szépségét és erejét mutatta meg számomra. 'Toldi' az egyik legnagyobb hatású műve, amelyben a hősiesség és emberi küzdelem olyan mesterien van megfogalmazva, hogy az olvasó teljesen belemerül a történetbe. Arany nyelvezete rendkívül gazdag, és a verseiben rejlő bölcsesség mélyen megérintett.

Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja egy egészen más módon volt hatással rám. Az egyes szám első személyű elbeszélésmód különösen megfogott, mert teljesen bevonja az olvasót a főhős gondolataiba és érzéseibe. Crusoe története az önállóságról, alkalmazkodásról és a túlélésről szól, és mindig elgondolkodtatott azon, hogy az ember mennyire képes alkalmazkodni a kihívásokhoz, ha valóban szüksége van rá. Az izoláció és az önfelfedezés folyamata ebben a regényben rendkívül érdekfeszítő számomra.

E három alkotó és műveik mély nyomot hagytak bennem, és folyamatosan inspirálnak az élet különböző területein. Az ő írásaik nem csupán szórakoztatóak, hanem komoly gondolatokat is ébresztenek az emberi lélekről és világról.

Moncsi: Számodra mit jelent az irodalom?

Goran: Az irodalom számomra az emberi lélek és képzelet legmélyebb kifejeződése. Olyan, mint egy híd, amely összeköti a múltat a jelennel, és segít megérteni az emberi érzések és gondolatok végtelen sokféleségét. Az irodalom nemcsak történeteket mesél el, hanem építi a lelket és a képzeletet, lehetőséget adva arra, hogy más szemszögből lássuk a világot.

A nagy művekben mindig felfedezhető valami időtlen igazság – legyen szó történelemről, emberi kapcsolatokról vagy belső küzdelmekről. Egy jól megírt regény vagy vers nemcsak elgondolkodtat, hanem érzelmi hatást is gyakorol ránk, formálja az érzékenységünket és a világhoz való hozzáállásunkat.

Számomra az irodalom olyan, mint egy utazás: minden könyv, minden vers egy új világot nyit meg, ahol a képzelet szabadon szárnyalhat, és ahol a lélek megtalálhatja saját rezdüléseit mások gondolatain keresztül. Az olvasás nemcsak szórakozás vagy tanulás, hanem egyfajta belső építkezés, amely segít abban, hogy jobban megértsük önmagunkat és az embertársainkat.

Niki: Milyen könyveket szeretsz olvasni?

Goran: Jelenleg leginkább kortárs irodalmat olvasok, mert úgy érzem, hogy most ezek a művek adnak számomra igazán új perspektívákat. A klasszikusokat már fiatal koromtól kezdve végigolvastam, így minden jelentős íróról és műről kialakult egy saját véleményem. Éppen ezért, amikor kortárs műveket olvasok, gyakran ösztönösen összehasonlítom őket a klasszikusokkal, figyelem, hogy milyen új narratív megoldásokat, témákat és stílusokat hoznak be a mai szerzők.

A kortárs irodalom izgalmas számomra, mert reflektál a jelen kor kihívásaira, érzéseire és gondolkodásmódjára. Egyes művekben felfedezem azokat az elemeket, amelyek a klasszikusokból már ismerősek, de egészen új megvilágításba helyezik őket. Így számomra az olvasás egy folyamatos párbeszéd a múlttal és a jelennel, amelyben az irodalom időtlen ereje mindig új módon nyilvánul meg.

Angi: Milyen köteten dolgozol jelenleg?

Goran: Jelenleg több könyvön dolgozom párhuzamosan, de kiemelten egy hősi eposzon, amely Dobó István életét és küzdelmeit eleveníti meg. Ez a mű különösen fontos számomra, hiszen a magyar történelem egy jelentős alakját állítja középpontba, és igyekszem méltó módon visszaadni azt a hősiességet, amelyet képviselt.

Ugyanakkor mindig vannak előttem görgetett munkák, amelyek különböző műfajokat ölelnek fel. Versesköteteket folyamatosan írok és szerkesztek, hiszen a líra mindig közel állt hozzám, és lehetőséget ad a gondolatok mélyebb, érzelmileg gazdagabb kifejezésére. Emellett egy regényen is dolgozom, amely teljesen más megközelítést igényel, hiszen a történetvezetés és karakterfejlődés komplexebb szerkezetet kíván.

Mindezek mellett egy vallásfilozófiai írás is készülőben van, amelyben az emberi lélek, hit és filozófiai gondolkodás kapcsolata áll a középpontban. Érdekes kihívás ez, hiszen egy olyan témát dolgoz fel, amely mélyebb gondolkodást igényel, és igyekszem ebben az írásban egy új megvilágítást adni az olvasóknak.

Előfordul, hogy egyszerre több könyv is elkészül, hiszen az alkotói folyamat nálam folyamatosan zajlik. Az év elején például egyetlen napon hét könyvem jelent meg, ami különleges pillanat volt számomra. Ez az intenzív alkotói munka egyfajta saját ritmusom szerint zajlik, és mindig izgalmas látni, ahogy egy-egy hosszú folyamat végül beteljesedik és a művek eljutnak az olvasókhoz

Moncsi: Szerinted milyen módon lehet a legjobban ösztönözni arra az embert, hogy olvasson?

Goran: Úgy gondolom, hogy az olvasás ösztönzése nem csak arról szól, hogy rávegyünk valakit egy könyv elolvasására, hanem inkább arról, hogy megmutassuk, milyen élményt nyújthat az irodalom. Szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy az emberek olyan könyvekkel találkozzanak, amelyek valóban érdeklik őket – legyen szó történelmi regényről, filozófiai művekről vagy akár kortárs irodalomról.

Én például a klasszikusokat már korán végigolvastam, és kialakult egy saját véleményem róluk, így amikor új könyvet veszek a kezembe, mindig összehasonlítom azzal, amit korábban olvastam. Ez egyfajta belső párbeszéd, ami még izgalmasabbá teszi az olvasást.

Azt is fontosnak tartom, hogy az emberek ne kötelességként tekintsenek az olvasásra, hanem élményként. Nem kell minden könyvet „komolyan” venni, van, amikor egy könnyedebb történet is képes inspirálni vagy elgondolkodtatni.

Az olvasás egyfajta építkezés is: fejleszti a képzeletet, formálja a gondolkodást, és olyan világokat nyit meg előttünk, amelyekhez másként nem lenne hozzáférésünk. Ha sikerül ezt az érzést megmutatni, akkor az olvasás nemcsak szokássá, hanem valódi szenvedéllyé válik.

Hiszem, hogy az olvasásra való ösztönzés legjobb módja az, ha megmutatjuk, milyen élményt nyújthat a könyvek világa. Mindenki más miatt kezd el olvasni – van, akit a történetek sodrása ragad magával, másokat a karakterek mélysége vagy az adott témák érdeklik. Fontos, hogy az emberek olyan műveket találjanak, amelyek valóban megszólítják őket.

Az is lényeges, hogy ne kötelezettségként tekintsünk az olvasásra, hanem mint egy kalandra, egy kikapcsolódási lehetőségre. Ha sikerül ezt az érzést megmutatni, az olvasás természetesen válhat szokássá.

Ezen kívül hiszek abban, hogy az olvasás egy közösségi élmény is lehet – könyvklubok, beszélgetések, baráti ajánlások mind segíthetnek abban, hogy valaki motivációt találjon az olvasásban. És végül, ha egy tisztelt vagy szeretett ember szenvedéllyel olvas, az másokat is inspirálhat arra, hogy megismerkedjenek a könyvek világával.

Íme hát ezek voltak azok a kérdések és válaszok, amelyek az interjú alatt leírtak lettek, mégegyszer hálásak vagyunk, hogy ezt mind elmesélted nekünk.

Goran: Nagyon köszönöm ezt az inspiráló beszélgetést, és külön hálás vagyok a kérdezőknek, akik kiváló kérdéseikkel valóban mély és gondolatébresztő irányba terelték az interjút. Az ilyen kezdeményezések óriási jelentőséggel bírnak, hiszen nemcsak az irodalom jelenére reflektálnak, hanem segítenek formálni annak jövőképét is.

Hiszek abban, hogy az irodalom továbbra is az emberi gondolkodás és érzelmek egyik legfontosabb kifejezési formája marad, és ha sikerül folyamatosan megőrizni, illetve új generációknak átadni az olvasás szeretetét, akkor mindig lesz tere annak, hogy új történetek és új nézőpontok szülessenek.

Még egyszer köszönöm a figyelmet és a lehetőséget! Nagy öröm volt részt venni ebben az interjúban, és kívánok további sok sikeres beszélgetést és inspiráló irodalmi felfedezéseket mindenkinek!

Három grácia Interjúja Garajszki Rozika írónővel

A lányokkal ma Garajszki Rozika írónőt faggattuk ki a könyveiről, az írásról és a jövőbeli terveiről. Kis kulisszákat is elárul az olvasóinak. Örülünk, hogy ilyen informatív válaszokat kaptunk.

Szóval aki kíváncsi az olvassa el mert megéri.

A kérdésekre adott választ pedig köszöni:

Gréczi Nikolett "Niki"

Pálinkás Angéla "Angi"

Menyhei Mónika "Moncsi"

Niki: Hogyan született a Klárika című fantasztikus regényed?

Rozika: Tudod, én szeretek olyanokról is írni, ami nem tartozik a nagy átlagtémák közé. Tehát nem a megszokott romantikus regény, hanem komolyabb problémát boncolgat. Úgy gondoltam, manapság olyan sokszor hallani a való életben is a félrelépésről. Hát legyen ez egy olyan téma, amit kicsit boncolgatok. Hogy milyen alapdolgokon bukik meg egy kapcsolat. Hiába van ott a szeretet, esetleg még a szerelem is, ha valami miatt nincs időnk egymásra.

Hát ezt próbálom körbejárni, és valami olyan megoldást találni, ami mindenki számára elfogadható. Még az idősebb fiuk szemszögéből is próbálom láttatni, mit érezhet ilyenkor egy éppen ballagó tizenéves, és hogyan próbálja ő is a családot védeni.

Azt hiszem ez a borító is jól sikerült, és tükrözi a tartalmat.

Angi: Milyen kéziraton dolgozol jelenleg? Tudnál erről mesélni nekünk?

Rozika: Az az igazság, hogy a Helga folytatásán próbálok agyalni, ahol Patrícia lesz a középpontban, mert azt már régen tervezem, de mivel mostanában zsűriztem is, meg novellákat is írtam, így kevésbé haladok az írással. De van azért talonban még két megírt regényem, lehet azok kerülnek előbb nyilvánosság elé. Az egyik egy Forma-1-es pilóta és egy motorversenyző hölgy kapcsolata (Lady Róz), ez a végén szinte családregénnyé fejlődik, két kötetes lesz. A másik pedig szintén orvos, mint a Klárika Szilárdja, de itt egy teljesen hétköznapi bolti eladó a partner. Ennek Rebeka a címe, bár ő a főszereplő lánya, de az ő története is végig nyomon követhető, mert sok a kapcsolódási pont. Hát ez se egy szokványos regényalap. Aki ezt az interjút olvassa, talán az is elmondhatná, melyikkel szeretne előbb találkozni.

Moncsi: Hogyan csöppentél az irodalom világába? Mi inspirált?

Rozika: Mondhatni az olvasással kezdődött első osztályos koromban. Nagyon szerettem a történeteket elolvasni, és már akkor is szőttem magam is, de csak a gondolataimban. Bár néha el is mondtam a könyvtárosnéninek, hogy egy-egy mesét én másként fejeztem volna be, vagy még mit csináltam volna vele. Aztán később nagyon szerettem a versmondó versenyeket, szerepeltem is rajtuk, sőt prózamondó versenyen is vetem részt párszor. Versírással már általános iskolásként is próbálkoztam, egy regényt is elkezdtem, de az akkori lehetőségek nagyon korlátozottak voltak, ezért nem került belőlük semmi a nagyközönség elé, sőt el is vesztek. Talán nem kár értük. Most, mikor már érett fejjel kezdtem újra, egészen másként gondolkodom.

Niki: Hol és mikor találkozhatunk veled az idén?

Rozika: Azt hiszem, az idei lesz az első regényem megjelenése óta az a könyvhét, ahol nem lesz új megjelenésem, így nem is szándékozom kint lenni a könyveimmel. Mikor ott voltam, akkor se volt az az eget rengető érdeklődés. Ha lesznek esetleg felolvasások, az elképzelhető, hogy nem hagyom ki, hiszen a tavalyi is nagyon jól sikerült, ahol a Helgából olvasott fel Görgényi Fruzsina és Dányi Krisztián. Egyébként, aki bármit szeretne tudni rólam, nyugodtan rákérdezhet a facebook oldalamon.

Angi: Melyik a kedvenc könyved? Mit jelent számodra?

Rozika: Nem tudom mire gondoltál. A sajátjaimból, vagy amiket olvasni szoktam.

A sajátból nem tudnék választani. Mindet másért szeretem. Írni talán a Helgát és a Klárikát volt a legjobb, mert az több szemszöges, egyes szám első személyű, így minden karakter bőrébe belebújhattam egy kicsit.

Olvasni a romantikusokat szeretem a legjobban, de sok más zsánert is beiktatok. Történelmit, krimit, fantasyt, szépirodalmat. Nincs kifejezetten kedvencem, nagyon sok írót szeretek, főleg a kortársakat, de ami először gyerekként igazán megfogott, az a Két Lotti volt.

Moncsi: Mi alapján döntöd el, hogy melyik női név legyen a könyved címe? Miért női neveket választasz címnek?

Rozika: Ez érdekes kérdés. Ezt már az elején eldöntöttem, hogy mindig a női főszereplő neve lesz a főcím, és minden regényemnek lesz alcíme is. Ezt egy egyedi, rám jellemző dolognak gondoltam. A főszereplők nevét pedig elég sokáig szoktam keresgélni. Igyekszem valahogy a karakteremhez passzoló nevet választani, de azért ne legyen túl cifra, de megjegyezhetetlen se. Bár már azóta elgondolkodtam rajta, lehet a férfi főszereplők nevével jobban jártam volna, hiszen a női olvasók vannak többen, és őket lehet az jobban vonzaná. De ahol nő van, ott férfi is, pláne egy romantikus regényben, és bízom benne, hogy erre az olvasóim rájöttek már!

Földi Kinga Interjúja a három gráciával

 A mai nap a három grácia Gréczi Nikolett "Niky" Pálinkás Angéla "Angi" és én Menyhei Mónika "Móni" Földi Kinga meseíró írónőt kérdeztük ki, Kíváncsiak voltunk egyes témákról a véleményére, de a jövőre nézett terveiről, illetve gyermekkorára is rákérdeztünk. Érdekes interjú lett. Gyertek tartsatok velünk. 

Niki: Más zsánerben még nem próbáltál írni?

Kinga: Én elsősorban meseírónak tartom magam. Szívesen írok történeteket kisgyerekeknek, illetve kamaszoknak is. Ami a témát illeti, mindig szoktam figyelni, mi érdekli őket a leginkább. Nem okoz gondot, ha egyik pillanatban tündérekről, másik pillanatban pedig robotokról kell írnom. A lényeg, hogy érdekelje őket és boldogan olvassák.

Angi: Milyen műfajban íródott könyveket szeretsz olvasni? Miért ez áll hozzád a legközelebb?

Kinga: Ilyen szempontból mindenevő vagyok. Bármilyen meglepő, ugyanolyan szívesen olvasok el egy romantikus regényt, mint egy horrort.

Moncsi: Honnan jött az ötlet, hogy írni kezdj?

Kinga: Mióta megismertem az ABC összes betűjét, azóta írok. Azt hiszem, mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni, de fiatalabb koromban más útra terelt az élet. Mikor megszülettek a gyerekeim, akkor jutott újra több időm az írásra. Jelentkeztem az Aranymosás Meseíró kurzusára, amit nagyon élveztem. A kurzus elvégzése után egyre több írásom kezdett el megjelenni, és végül jött az első önálló mesekönyvem, a Szofi és Lulu, illetve az ifjúsági könyvem, az Álomfogó-Indián mesék és legendák címmel.

Niki: Szerinted mennyire fontos egy kisgyermek életében az esti mese?

Kinga: Nagyon fontosnak tartom. Egyrészt azért, mert megerősíti a szülő gyermek közötti köteléket, másrészről pedig úgy vélem, a mese utat mutat a gyerekeknek. Erősödik a fantáziájuk, nő a kreativitásuk is általa. Egy jól megválasztott mese még a gyerekkori gondokra is megoldást nyújthat.

Angi: Mik az idei terveid írás terén?

Kinga: Tervezek egy új ifjúsági antológiát, illetve van egy átírásra váró mesekönyvem. Bízom benne, hogy mindkettőt megtudom, valósítani.

Moncsi: Mit gondolsz a mai irodalom piacán megjelent gyermekirodalomról? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél e téren?

Kinga: Úgy látom egyre nehezebb a gyerekekkel megszerettetni az olvasást. Többet nyúlnak a tablethez és egyéb kütyükhöz, ha unatkoznak. A szülők fáradtak így odaadják nekik. Nekünk íróknak nagy a felelősségünk, hogy olyan tartalmat szolgáltassunk, ami érdekli a gyerekeket. Amiért leteszik a kütyüt, és a könyvet választják.

Ebből kifolyólag én mindig bátrabban választok főszereplőt is a történeteimhez. Kell valami meglepő, ami nem szokványos. A Szofi és Lulu című mesekönyvemben például az egyik szereplőm egy kis pók. Fontosnak tartom továbbá, hogy a mai gyerekek nyelvén íródjanak a mesék. Ami 20 éve még siker volt, az már nem feltétlenül az. Íróként igazodni kell mindig az adott kor kívánalmaihoz, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek megszeressék a történeteinket. Én mindig erre törekszem. A legutóbb megjelent Álomfogó című könyvemben is ugyan régi legendákat dolgozok fel, de a mai gyerekek nyelvezetét, egyéniségét vettem alapul. Fontosnak tartom e mellett, hogy azokat az értékeket, amiket a régi mesék közvetítettek, a mostani történetek is hordozzák.

A legnagyobb elismerés számomra, ha egy gyerektől kapok pozitív visszajelzést. Szerencsére egyre több ilyenben van részem, ami további mesék megírására motivál.

A Három grácia interjúja F. Nagy Gáborral

 Ismételten új interjú született a három grácia azaz  Gréczi Nikolett "Niki", Pálinkás Angéla "Angi" és jómagam Menyhei Mónika "Moncsi" jóvoltából. Ezúttal F. Nagy Gábor írót faggattuk ki, akinek a verseskötetét megvásárolhatjátok a Helma kiadó weboldalán. 

A faggatózásunk során Gábor sok mindent elmesélt nekünk és bőséges választ adott. Remélem Ti is annyira élvezitek olvasni, mint mi élveztük elkészíteni nektek ezt. Sok mindent megtudhattok az emberről a könyv mögött. Jó szórakozást kívánunk hozzá. 

Niki: Ha jól tudom, Pásztón élsz. Mik a lehetőségek íróként Pásztón marketing - megjelenés terén?

Gábor: Igen, jól tudod, Pásztón élek, itt is születtem, viszont tulajdonképpen már a kezdetektől egyenesen az országos irodalmi életbe csöppentem, egy szépirodalmi (gyermekirodalmi) pályázat nyereményeként. Az első verses mesém, egy hosszabb elbeszélő költemény, a nyertesek műveiből készült antológiában jelent meg, ezzel pedig valamennyi nagyobb könyvterjesztő kínálatában elérhetővé vált. Ennek a pályázatnak köszönhetem azt is, hogy megismerkedhettem Csukás Istvánnal, Lázár Ervinnel és Dr. Balázs Tiborral, akik a zsűri tagjai voltak. Sok hasznos tanácsot, és még több biztatást kaptam tőlük. Innen indultam, aztán jött minden fokozatosan. Helyi segítséget, támogatást nem is kértem, nem is kaptam az irodalmi pályámhoz, így ilyen lehetőségekről nem tudok beszámolni. Néhányan azért már a városban és környékén is ismerik a könyveimet, és egyre több visszajelzést kapok a helyiektől is. Amit mindenképpen megemlítenék még, hogy a Gólyafészek és a Patak partján című versesköteteim a (pásztói) gyerekkorom emlékeiből merítenek, a gólyafészek az utcánkban volt (van), és a Mátrából Pásztóra érkező Kövicses patak partján lakom. A gyerekversekhez javarészt innen merítettem ihletet. Amúgy minden könyvem országos terjesztést megvalósító kiadónál jelent meg, a népszerűsítés, a marketing is kiadói feladat volt, a szerzőkre kevés teendő hárult ezen a téren, így rám is. Volt kiadó, amelyik saját terjesztői hálózattal, bolthálózattal is rendelkezett, mások pedig több nagy kereskedelmi lánc üzleteiben is árusították a köteteket, igen nagy példányszámban.

Angi: Mik a jövőbeli terveid írás terén?

Gábor: A lírai műfajok mindegyikét kipróbáltam már, az epikai és drámai műfajok közül még van sok, amelyekkel kezdeni szeretnék valamit. Két regényem van függőben, ezeket igyekszem folytatni, akadnak csiszolandó novelláim, meséim, de szívesen írnék akár színpadi műveket is még. Az átmeneti műfajok is vonzanak: a verses regény, a drámai költemény. Azért mégis a vers az én legkedvesebb műfajom, szeretek gyerekverseket írni, ezeknek az alkotása nagyon jó nyelvi játék is a számomra, és még mindig szeretek önfeledten rácsodálkozni a környezet rejtelmeire, az évszakok váltakozására, a természet szépségére, a minket körülvevő növények, állatok különlegességére, az apró csodák világára. Ezt kívánom átadni a gyerekeknek, az olvasóvá válásukat szeretném segíteni a jövőben is. És hogy mi születhet még, az nagyban függ attól is, hogy kapok-e kiadóktól, folyóiratoktól újabb felkéréseket. Ezeket mindig igyekszem teljesíteni.

Moncsi: Mit gondolsz melyik az a zsáner, amely úgy érzed közel van a szívedhez, és könnyen tudnál alkotni, és melyik az amelyikbe ki se próbálnád magad?

Gábor: A zsánerek közül közel áll hozzám a szépirodalmi regény, a történelmi regény, a sci-fi, a fantasy, a krimi, a kalandregény. Majdnem „mindenevő” vagyok. Ezekben szívesen alkotnék is, de a legszívesebben történelmi regényeket olvasok, ha már választanom kell, és ilyen regényt is írok éppen, amikor időm engedi. (Plusz még egy sci-fit is.) Romantikus regény és horror írását még kipróbálni sem szeretném.

Niki: Miért pont versek? Hogyan kezdődött?

Gábor: Ahogy már említettem, az első megjelenésem egy országos pályázat segítségével történt, 1997-ben, de az írás jóval előbb kezdődött. Először középiskolás koromban próbálkoztam versek írásával (1990-ben született az első vers). Ezek ösztönös irományok voltak, de hamarosan előszedtem a verstant, és utána már különféle kötött formákba tereltem a gondolataimat. Több füzetet írtam így tele, amikor már biztosan tudtam akár ütemhangsúlyos, akár időmértékes vagy szimultán versformában is alkotni. Megfogott a nyelvi játékosság. Először ez. Aztán megtörtem a formákat, és mással is kísérleteztem. Emellett rengeteg verseskötetet is olvastam. A költészet egészen beszippantott. Nem is a „vers” valójában, hanem a költészet maga, amely igazából megfogalmazhatatlan és örök. Hogy miért? Segít élni, benne van minden a világról, az időről, térről, ezeken kívülről és túlról. Semmi másban nincs ez így meg, legalábbis a betűk, a nyelv birodalmában nincs.

Angi: Melyik a kedvenc versed? Miért pont arra esett a választásod?

Gábor: Nagyon sok költő, rengeteg, számomra kedves versét mondhatnám, de mégis kiemelnék egyet: Radnóti Miklós erőltetett menet című költeményét. Ez az utolsó előtti verse, 1944. szeptember 15-én írta a bori lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Így, ilyen pokoli körülmények között, ceruzával egy noteszbe… egészen megrendítő, és zseniális vers. A kétségbeesés és a remény, a borzalom és az idill, a feladás és az élet, végül a túlélés határozott akarása; ezek mind ott vannak a versben. És az egész 13-14 szótagos „nibelungizált alexandrinokból” áll. Maga a forma is tartalmi mondanivalót hordoz. Még a szünetek is, amelyek kettétörik a sorokat, és ezzel a foglyoknak a menetben való elesését és felkelését érzékeltetik. Felfoghatatlan a számomra, hogyan tudta ezt ott és így megírni… Minden tiszteletem az övé.

Moncsi: Mit gondolsz mi kell ahhoz, hogy több emberhez eljusson egy-egy irodalmi mű? Melyik marketing módszer lehet jó?

Gábor: Hogy mi kell a sok olvasóhoz való eljutáshoz? Mindenekelőtt kell egy jó könyv, az sose árt. (Amúgy egy ismert szerzői név sem.) Aztán olyan (tőkeerős) könyvkiadóval kötött szerződés, amelyik a könyvterjesztésben, könyvmarketingben is profi. De leginkább segíthet egy olyan kiadónál megjelenni, amelyik saját terjesztési hálózattal rendelkezik. Ez jó alap, hogy sokakhoz eljuthasson a könyv, az már más kérdés, hogy ez csak keveseknek adatik meg, és ha sikerül is, az a megkötött szerződéstől függ, hogy ebből egy szerző mennyi hasznot realizálhat. Ismeretlenek nyilván eleve jóval kevesebbet. Ettől függetlenül vagy ezzel párhuzamosan is akár, ott van még a jó öreg módszer: a pénz, pénz és pénz. Ha van belőle bőven a szerzőnek. Jól jöhet egy profi könyvmarketinges megbízása, figyelemmel arra, hogy a könyv nem egy „sima” termék. Segíthetnek a közösségi oldalakon fizetett reklámok, a célzott online jelenlét, a televíziós, rádiós szereplések. Ott van még a tartalommarketing (blogok, cikkek, videók készítése, közzététele), az e-mail-marketing, a nem csak „szokásos” könyvterjesztő hálózatba való bekerülés (lásd bevásárlóközpontok), az ehhez szükséges kapcsolatok kiépítése, illetve a Könyvtárellátó Kft. (ha a kiadó velük is köt bizományosi szerződést, már ha elfogadják a könyvet). És az átütő, tartós siker még így sem garantált, sőt. Jó kezdeményezésnek tartom a magyar könyv is magyar termék mozgalom (MKMT) megalapítását, mert magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítést végzi, változatos segítő megoldásokkal. Nem véletlenül léptem be én is, támogató íróként. Ezen a könyvpiacon bizony minden segítség jól jön.

Ja, és egy rapsztár vagy rocksztár azért bátran belevághat a könyvkiadásba is, ha van megírt vagy megíratott könyve. Ott a siker és a nagy eladott példányszám garantált.

A három grácia interjúja Cseh-Dálnoky Zsófiávval

Niki: Mi volt a kedvenc meséd gyermekkorodban?

Zsófia: Hófehérke és a hét törpe

Angi: Milyen indíttatásból kezdtél el írni?

Zsófia: Szeretetből, hogy örömet szerezzek a kedves Olvasónak. Emlékszem ifjúkoromban írtam első versemet: Anya, anya, Anya,... . Édesanyámnak szerettem volna örömet szerezni az alkotásommal.

Moncsi: A latin verseket csak olvasni szereted, vagy írni is írtál már ebbe a manapság

ritkán beszélt nyelven?

Zsófia: Latin nyelvű verseket a gimnáziumban olvastam, tanultam. Azóta is szeretek olvasni, de írni még nem írtam, mert eddig sajnos erre még nem volt alkalmam.

Niki: Mit tartas a legfontosab értéknek az életben és mit az irodalom világában?

Zsófia: A legfontosabb érték számomra az életben és az irodalom világában a becsület, az igazmondás.

Angi: Milyen könyveket szeretsz olvasni?

Zsófia: Regényeket, scifiket.

Moncsi: Mi az ami a legjobban elvarázsol a mesék világában?

Zsófia: A főhős becsületes jelleme és a kitartása, hogy elérje a célját.

Három grácia interjúja Apor Kata írónővel

Niki: Mikor született meg az első verse?

Kata: 2019 végén, november egyik éhes napján átmentem a szomszédos CBA-ba, ahol főznek is, hogy egyek valamit munka közben. Vettem egy adag csirkepörköltet nokedlival. Úgy ízlett, hogy írtam róla egy verset: Óda a csirkepörkölthöz címmel. Azon melegében át is vittem megmutatni. Nekik tetszett, mindenki elégedett volt, különösen én, mert nem maradtam éhes. Azt hiszem ki is rakták a falra. Úgy gondolom, mindegy milyen indíttatásból, de ha az őszinte, mély érzelemből fakad, akkor a szavak verssé formálódnak, nem hagynak nyugodni, szinte önálló életre kelnek egészen addig, amíg azonnal le nem írom őket, és akkor megszületik a mű. Ez azóta így van.

Angi: Milyen érzéssel töltötte el a 95. Ünnepi Könyvhéten a dedikálása?

Kata: Amikor megérkeztem, azonnal kétségbeestem. Ennyi kiadó, ennyi könyv, ennyi ember, és itt vagyok én, a hátizsákomban egy (remélem) jól író tollal, hogy jöttem dedikálni. Majdnem visszafordultam. Na nem, hát ezt én nem élem túl, kinek kell az én novellás könyvem? Itt, neves írók jobbnál jobb írásai között? Aztán megérkeztünk és elfeledtem mindent. Kedvesen fogadtak a HELMA kiadónál, kitettem az asztalra a könyveim, elővettem a tollam, és alig maradt időm levegőt venni, már jött is a BorArtRoom riportot készíteni velem, aztán egymás után a kedves érdeklődő emberek, és vásárolták a könyvem. Dedikáltam, jól fogott a tollam, kicsit sem pacázott, egyszer írta el a dátumot, ám bevallom az nem az ő hibája. Fantasztikus élmény volt. Szédültem a végén és alig tudtam felállni az asztaltól. Írni akarok!!!

Moncsi: Nem gondolkozott azon, hogy folytatást írjon a Kutyavilág című könyvének?

Kata: A kutyavilág című könyvem azért született meg, mert amit tapasztaltam kis papírboltom megnyitásakor, el nem mondható. Tehát el kell mondani, de hogyan? Ha én mondom, az senkit nem érdekel. Hiszen ilyen dolgokat szinte minden kisember átél, aki a megélhetésért küzd, és vállalkozni próbál. Hát akkor ki? Az idő tájt hoztunk haza egy kiskutyát. Minden gondunk-bajunk megduplázódott, ugyanakkor olyan vidámság költözött az otthonunkba szeretettel körítve, hogy kezdtem másképp látni a dolgokat. Rájöttem ő fogja mindezt elmesélni. Igen, azóta sok víz lefolyt a Dunán itt a boltunk mellett, beindult a kis üzletünk, viszont annyi minden történik egy papír-írószerben! Puszi kutyám hol sír, hol nevet. Hát persze, hogy elmeséli!

Niki: Van külön kedvelt zsánere?

Kata: Igazából nincs. Csak akkor veszek billentyűzetet a kezembe, ha van mondanivalóm, amit azonnal és ellentmondást nem tűrően meg kell írnom. Viszont akkor az írás szereplőit, azok érzéseit, gondolatait mélységesen átélem. Ebből adódóan a pozitív szereplőt, az elveszett, kisemmizett kisembert, a szegény szerencsétlen asszonyt, vagy a szobrot az erkélyen, aki epedve várja szerelmét, nagyon szeretem. De szívesen elevenítem meg az ellenszenves figura érzéseit is, aki valahogy mindig mélyen legbelül kicsit szerethető, kicsit vicces is, hiszen nem minden fekete vagy fehér. A meséim közül talán az eperfa manói Huba és Benő nőtt nagyon a szívemhez. Ők valahogy kicsit én vagyok.

Angi: Milyen köteten dolgozik jelenleg?

Kata: Most került nyomdába egy verseskötet : A fám meg én címmel. Közben szerkesztés alatt állnak a gyermekverseim: Hegyen át és völgyön át a címe, ami előre láthatóan novemberben kerül az olvasókhoz. Nagyon szeretnék kiadatni egy ifjúsági regényt: Mentsük meg az Északi sarkot címmel. Ez a könyv nagyon a szívemhez nőtt. A környezetvédelem fontos számomra, ezért írtam meg már két éve. Szerintem kedves, szerethető történet állatokról, barátságról, a földhöz való viszonyunkról. Sok humorral, és persze kis földrajzi kitekintéssel a világra. Van benne utazás, kaland, kis varázs, kis szerelem. Természetesen nem találok hozzá kiadót. Azt mondják a környezetvédelem már nem aktuális, nem divat, nem trendi. Én ezt persze másképpen látom, soha nem volt még aktuálisabb! Legnagyobb sajnálatomra marad a fiókban, pedig gyönyörű rajzokat készített hozzá egy kedves hölgy, aki közvetlenül a kisbabája születése előtt is a regényem illusztrációján dolgozott. Igazán mindent megtettem, hogy valaki felkarolja a dolgot, nem sikerült. Viszont sok mesém gyűlt össze, amit csokorba szedtem, úgy három mesekönyvre való. Illusztrátort keresek hozzá. Próbáltam az AI-t de azzal nem tudok ugyan olyan szereplőket kreálni. Nehéz eset. Viszont már bizsereg az ujjam, hogy folytassam a Medvelélek című könyvemet. A napokban el kell kezdenem, mert nagyon kikívánkozik. A szereplők már saját életet élnek bennem, ilyenkor nem mindig válaszolok per pillanat azt, és úgy, amikor és ahogyan a kérdező szeretné, mert fejben már írok. Ez a türelmetlenség fázisa. Mindenki hagyjon békén. Itt sem vagyok, na!

Moncsi: Honnan meríti az ihletét az íráshoz?

Kata: Ahogy tanult nagy elődeim mondták: a téma az utcán hever. Ez így szórul-szóra igaz, minek is azon változtatni, ami bevált. Csak tudnék mindent megírni, ami szembe jön velem, csak lenne elég időm a sok benyomáshoz, igazságtalansághoz, képmutatáshoz, szerelemhez, emberséghez, szépséghez, csak ne fogyjanak el a szavaim megformálni a természet öröktől valóságát, az élet múlandóságát, a hófehér tisztaságot, és a rút valót. Ehhez nagyon későn kezdtem el írni, de mindent megteszek, hogy olvassak, hiszen mások már régen megírták. Azért közben egy-egy pályázaton is részt veszek, aminek a címe általában adott, csak életet kell lehelni belé, és kész a mű. Na, ez az életre való lehelés az ihlet. Hogy honnan veszem, ki tudja?

Három grácia interjúja Böbke Lucas írónővel

Niki: Ön a lámpáslátássérültek klubjának volt a vezetője. Mennyire volt jelen az irodalom az ott lévő látássérültek életében?

Lucas: Az irodalom rendkívül fontos szerepet játszott a klubunk életében. Rendszeresen szerveztem irodalmi esteket, ahol előadóművészek szavaltak verseket, illetve novellákat olvastak fel klubnapjainkon a látássérültek számára. Ezek az események lehetőséget adtak a tagjaimnak, hogy az irodalom egy más formában, elérhető legyen számukra. Ezen túlmenően az önkormányzat által kiirt és benyújtott megnyert pályázatom által színházi programokat is szerveztem, ahol audionarrátorok segítették a látássérülteket abban, hogy teljes mértékben élvezhessék a darabokat – többek között olyan klasszikusokat, mint a P'ál utcai fiúk’. A dzsungel könyve és még sorolhatnám. Az irodalom így a közösségünket nemcsak szórakoztatta, hanem inspirálta és összekötötte." Sokoldalú irodalmi élményt nyújtottam a látássérült klub résztvevőinek!

Angi: Mit jelent az Ön számára az írás?

Lucas: Az írás számomra sokkal több, mint egy egyszerű tevékenység – nyugdíjba vonulásom után találtam rá, és ebben találtam meg önmagam. Az írás lett a legfontosabb eszközöm arra, hogy kifejezzem a belső világomat, elmondjam a történeteimet, és feldolgozzam a különböző életek eseményeit. Minden egyes karakter, amit megalkotok, egy darabka belőlem, és az írás által olyan mélységeket és érzelmeket élhete és élhetnek át az olvasok, amelyekhez korábban talán nem is fértem, férhettek hozzá. Ezen keresztül tudok kapcsolatba lépni az olvasóimmal, és remélem, hogy az ő életükhöz is hozzá tudok tenni valamit.

Moncsi: Milyen zsáner áll magához írás és olvasás terén?

Lucas: Az írásban leginkább a realista történetek vonzanak, ahol az emberi kapcsolatok, érzelmek és életek alakulása kerül előtérbe. Több novellám is ebben a szellemben született, amelyek emberi életekről és mesékről szólnak. Azonban nem áll távol tőlem a fantasy műfaja sem – az első regényem, Klára boszorkány egy teljesen fantáziavilágban játszódik, ahol a misztikus elemek újfajta lehetőségeket adtak arra, hogy feltárjam a karakterek belső világát. Az írás számomra egy eszköz, amely különféle műfajokon keresztül segít bemutatni a világ sokszínűségét és az emberi tapasztalatok mélységeit.

Niki: Mik a jövőbeli tervei?

Lucas: Jelenleg tovább szeretném mélyíteni az írói munkásságomat, különösen a fantasy és a realista történetek terén. Terveim között szerepel, hogy folytassam a Klára boszorkány világának felfedezését, mivel ebben a fantáziavilágban még rengeteg lehetőséget látok további történetekhez és karakterfejlődéshez. Emellett szeretnék egy új műfajjal is kísérletezni, talán egy pszichológiai drámával, ahol az emberi kapcsolatok és az érzelmek összetettsége áll a középpontban. Szívesen szólítanám meg a fiatalabb és idősebb olvasókat egyaránt, mivel úgy érzem, hogy az emberi történetek univerzálisak, és bármelyik korosztályhoz szólhatnak.

Angi: Milyen könyvön dolgozik jelenleg?

Lucas: Jelenleg elkészült egy regényem, amelyet megbeszélés alapján januárban kell beadnom az MKMT és a Helma kiadónak. Ez egy törtélelmi családi romantikus regény.

Egy újabb regényen már dolgozom, amely szintén egy fantázia világban játszódik, de ezúttal az emberi küzdelmek és az önazonosság keresése kerül a középpontba. A főszereplő egy fiatal nő, aki belső és külső harcokkal szembesül, miközben próbálja megtalálni a helyét a világban. Hiszen mindannyian keresztülmegyünk olyan időszakokon, amikor meg kell találnunk önmagunkat. Ez a könyv egyszerre szól a belső erőről, a megújulásról és az elfogadásról.

MKMT Bloggerek interjúja Sky S. T. írónővel

A Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom Bloggerei közül hárman összefogtunk és új projektbe kezdtünk bele. Ez a projekt pedig nem más, mint hogy bemutassuk nektek az MKMT alapítóit, támogatóit, Nagyköveteit és íróit.

A projektbe résztvevő bloggerek: Gréczi Nikolett (Niki), Pálinkás Angéla (Angi) és jómagam Menyhei Mónika (Moncsi). Érdemes lesz mindhármunk oldalát figyelni, már csak azért is, mert mindegyikünk mással készült interjút fog közzétenni a blogján/oldalán.

Az első interjú alanyunk Sky S. T. írónő, aki a Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom ötletadó alapítója

Niki: Melyik olvasási élményed volt a legmeghatározóbb?

Sky S.T: Ha jól emlékszem, a Tapsi Hapsi a jégen című mesekönyv volt az első nagy szerelmem, még abból a korból, amikor az embernek mások olvassák fel a meséket. Minden áldott este el kellett olvasni, és ahogy az lenni szokott, megtanultam a mesét, és kegyetlen szigorúsággal kijavítottam mindenkit, aki tévesztett, vagy pláne, ha át akart ugrani egy oldalt, hogy gyorsabban haladjunk. Később a Mazsola vette át a vezető szerepet nálam. Ma már talán nem is lehet kapni ezeket a csodálatos könyveket.

Aztán jöttek a csalódások, amiknek szintén fontos szerepe lett az életemben. Az első osztály végén jutalomként kaptam Ács Kató: Orbán és Petronelka című meseregényét, ami akkor egyáltalán nem kötötte le a figyelmemet, és több mint három évig porosodott a könyvespolcon anélkül, hogy elolvastam volna. Ez nagy törés volt számomra, mert izgatott voltam, hogy milyen lesz az ajándékkönyv, aztán meg jött az óriási csalódás. (Akkoriban sem fordítottak igazán figyelmet arra, hogy az iskolákba milyen ajándéknak szánt könyveket küldenek ki, később tanítóként még én is szembesültem vele, hogy inkább vettem a saját pénzemből a gyerekeknek ajándékot, mint olyan könyvet adjak, ami egyáltalán nem felel meg az életkoruknak vagy az érdeklődésüknek.)

Később még egy komoly trauma ért. Kötelező olvasmányként elém került Kincskereső kisködmön Móra Ferenctől. Sokáig rémálmaim voltak tőle, és ez teljesen komoly.

Ha nem került volna az utamba Fekete István Tüskevár című könyve, talán olvasnivalót sem vettem volna a kezembe többet. Végül Jókainak a Kőszívű ember fiai, meg Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regénye végleg az olvasás felé irányított. Ugyanakkor ráébresztett három nagyon fontos dologra is: egyik, hogy nem kell minden könyvet szeretni. A másik, hogy attól még, hogy én nem szeretek egy könyvet, a könyv nem lesz rossz. Csak nem nekem íródott. A harmadik nagy tanulságra még később jöttem rá: idővel az embernek változhat a könyves ízlése is. Sokszor van, hogy egyszerűen csak nem a megfelelő időben veszünk a kezünkbe egy könyvet (ez lehet életkor, de egy érzelmi állapot is).

Viszont az abszolút nyertes továbbra is Rejtő Jenő. A mai napig, ha rossz a kedvem, vagy elfáradtam, lekapok a polcról egy Rejtő könyvet – és máris minden szebb és jobb. Még itt, Johannesburgban is meg van 13 könyve a polcomon, de az OSZK ingyenes könyvtárából is sikerült letölteni még további 10-12 könyvét. Pedig mennyit támadták a könyveit, hogy ilyen ponyva meg olyan ponyva! Hát, szeretném én, ha az én könyveimet csak fele annyian olvasnák, mint Rejtő Jenőét.

Angi: Honnan merítesz ihletet?

Sky S.T: Mindenhonnan, de legfőképp a saját életemből. Szerencsés ember vagyok, mert kiélhettem a kalandvágyamat már eddig is, és olyan korban születtem, amikor még kevésbé volt pénz-centrikus a világ, amikor még születtek igazi barátságok anyagi érdekek nélkül is, amikor még divat volt beszélgetni, esténként még nem volt tévé, vagy csak egyetlen egy csatorna. Beleszülettem a szocializmusba egy kis faluban, átélhettem az első nagy rendszerváltást, éltem az 1900-as, most, a 200-es években. Létrejött az EU, aztán csatlakoztunk hozzá. Közben persze átalakult a sport meg a kultúra, már nincs meg a „régi” támogatottsága, és talán nincs meg a régi hangulata sem annak, amikor bementél egy színházi büfébe, és ott a legnagyobb, legismertebb színészekkel is szóbaelegyedtél. Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy például, amikor marketingesként ügyködtem, több mint 70 ügyfelem volt, köztük egyetemek, önkormányzatok, szállodák, éttermek, sportolók, művészek, galériák, autószalon, nagykövetség, és még ki tudja, mi minden. Bálok, fesztiválok, könyvbemutatók, divatbemutatók szervezésében vettem részt, annak minden buktatójával – és utólag már vicces bakijaival együtt. A mostani életem is bővelkedik történésekben – szóval az ihletek azok jönnek bőséggel. Talán ezért is nem vonz annyira a sci-fi, meg a fantasy, mert így is tele a fejem az ihletekkel.

Moncsi: Amióta írsz, milyen nehézségekkel találtad szembe magad?

Sky S.T: Az egyik az emberi irigység, a másik meg az idő. Az elsővel nem érdemes foglalkozni, az volt, van, lesz!

Az időből meg mindig kevés van. Szerencsére még mindig jól tudok összpontosítani, ami nagyon fontos, főleg, amikor nappal írok, mert gyakran 5-10 percenként zökkentenek ki a „ritmusból”.

Amikor újságíróként dolgoztam, akkor egy nagyon okos ember azt mondta nekem: ha tudod, hogy mit akarsz írni, akkor azt bármikor, bárhol le tudod írni. És igaza lett: írtam buszon, vonaton, hazafelé az UAZ-ban egy hőlégballon fesztiválról, kocsmában, miközben a fél banda ott viháncolt körülöttem. Ezzel most is így vagyok. A legutóbbi könyvemből közel 800 oldalt áprilistól június közepéig írtam meg, miközben befejeztem a szakácskönyvet, összeraktuk az antológiát, a mesegyűjteményt, segítettem átnézni több könyvet is, még nyomtatás előtt, készültünk a díjátadóra, a születésnapra, aztán meg a könyvhétre. Mégis összejött.

A kiadás, a könyvmarketing már egy más dolog. Mire megtaláltam a Helma kiadót, addigra már ott tartottam, hogy a kiadás sem érdekelt. Szerencsére ez megváltozott. Engem inspirál a kiadó is. Amikor a Milyen mély a mélyirodalom kötetemet elküldtem Bálintnak, hogy mit gondol róla, érdemes-e kiadni, annyit írt: Ne fogd vissza magad! Ezzel nekem, az írónak szárnyakat adott! Ennek a végeredménye lett még a Most főzünk vagy dumálunk? című szakácskönyv végleges változata is.

De a könyvmarketing, az rengeteg álmatlan éjszakát okoz számomra. Ráadásul nem vagyok egy technikai zseni, tehát egy klip vagy egy jó kép elkészítése számomra a megugorhatatlan léc egyszerűen azért, mert az alapok elsajátítása annyi időt elvenne tőlem, ami alatt megírok egy újabb könyvet.

Szerencsés vagyok, mert vannak körülöttem segítőkész emberek, akik nélkül bizony, „fél kezű óriás” lennék. Ugyanakkor nem jó érzés kiszolgáltatottnak lenni. Pont most vagyok egy ilyen időszakban, amikor szinte elölről kell kezdeni egy rakás olyan feladatot, amiről azt hittem, már régen készen van. És igen, talán van egy harmadik nehézség is az életemben, hogy szeretek megbízni az emberekben. Mind az írói munkámban, mind a mozgalomban többször meg kellett már tapasztalnom, hogy milyen törékeny dolog a bizalom.

Niki: Mikor fordult meg először a fejedben, hogy írj?

Sky S.T.: Tíz éves voltam. A rádióban imádtam hallgatni Miska bácsi levelesládáját, szerintem az egyetlen gyerekeknek szóló műsor ez volt akkoriban. Ott hangzott el egy felhívás, hogy aki beküldi a meséjét neki, azok közül a legjobbakat majd felolvassa a rádióban. Ez egy nekem való kihívás volt! A faluban biztos, hogy nem volt élő ember, akit anyukám ne tájékoztatott volna arról, hogy mikor fog a mesém elhangozni a rádióban. De az i-re az tette fel a pontot, hogy egy héttel később hozott a postás egy hatalmas és dögnehéz csomagot, amiben a Minden napra egy mese című könyv volt. A4-es formátum, 366 mese, és benne egy gratuláló levél Miska bácsitól! Akinek nem az anyukám, annak a postás mondta el, hogy mit szállított ki! Innentől már nem volt megállás. Ez a sikerélmény kitarott az általános iskolában.

Aztán mivel óvónőképzőbe jártam, ott már külön is díjazták, ha az ember kreatív volt, tanítóként úgyszintén.

Később sokáig terápiás céllal írtam a történeteimet, így dolgoztam fel mindazt, amihez nem voltam elég bátor, hogy „személyesen” rendezzem.

A végső lökést a Covid köré generált tömeghisztéria adta. Nem a fertőzés miatt vált veszélyessé kimenni az utcára, hanem a horrorisztikus méretűre duzzadt munkanélküliséggel együtt járó bűnözési hullám miatt. Bezárva a négy fal közé – mit lehet csinálni? A tévét már untam, mindig ugyanazt ismételték, a rádió úgyszintén. Azt a közel 200 könyvet egy hónap alatt kiolvastam, aztán a következő pár hónapban még újraolvastam, ami közelebb állt hozzám, de fél év után már minden unalmassá vált. Az OSZK-nak ugyan van ingyenesen letölthető könyves részlege, ami érdekelt, azokat le is töltöttem. Ez megint kitartott egy darabig.

Aztán valahogy rábukkantam egy régi mappára a számítógépemen, amiben korábbi írásaim voltak. Először csak átolvastam, jókat vigyorogtam, néha belejavítottam, aztán szép lassan eljutottam oda, hogy akár még írhatnék is, megint.

Angi: Melyik könyved áll közelebb a szívedhez? Miért pont az?

Sky S.T: Mindig az, amelyiket éppen írom. Imádom a karaktereimet, a jókat és gonoszokat egyaránt. Élvezettel folyok bele az életükbe, és irányítom az övékét, mint egy boszorkány, a háttérből. Vagy varázsló? Azért sem tudok kedvenc könyvet mondani, mert igazából kedvenc zsánerem sincs. Írni is, olvasni is majdnem mindent szeretek. Mivel az én döntésem mindegyik könyv, hogy megírom-e vagy sem, ezért aztán a szívemnek is egyformán kedvesek. Amelyiket éppen írom – az mindig egy kicsit jobban.

Olyan ez nekem, mint amikor még tanítottam: imádtam az osztályomat, mind a 22 gyereket. De, amikor Dávid mondott egy poént, akkor őt egy kicsit jobban szerettem, egészen addig, amíg Zsuzsi nem hozta oda a rajzát, hogy azt nekem készítette. Aztán amikor Eszter megnyert egy versenyt, akkor ő került előtérbe. Na, pont így vagyok a könyveimmel is.

Moncsi: Hogyan értékelnéd az elmúlt egy évet?

Sky S.T: Erről egy önálló kötetet tudnék írni. Volt benne rengeteg jó dolog, és majdnem ugyanannyi rossz is.

Sokszor nem értem az embereket. Tényleg jobb nekik, ha másokat bánthatnak? Azt sem értem, hogy miért olyan nehéz elfogadni, hogy a művészet – és ebbe a könyvek is beletartoznak, SZUBJEKTÍV. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Ettől még semmi nem lesz jó vagy rossz.

Ugyanakkor az elmúlt egy évnek köszönhetem, hogy megismertem fantasztikus embereket, írókat, olvasókat, bloggereket, hogy új barátokra leltem, és újra rátaláltam néhány régi barátra, sőt, egy-két, számomra kedves rokonra is.

Legalább akkora élmény számomra a tíz saját megjelent könyvem, mint az a néhány másik, amihez adtam egy kis „lökést” néhány jó szó erejéig.

Imádom a Legyél te is író pályázatot, és „sajnos” rákaptam az ízére az antológiáknak is. Hatalmas sikerélmény számomra a FITT, hogy már a második csoport indult el, és mind az írók, mind a gyerekek lelkesek. Annak ellenére, hogy ritka az a hónap, amikor ne kérdőjelezném meg a saját épelméjűségemet, semmi pénzért nem adnám a mozgalmat, és mindazt, amit itt csinálunk.

Íróként egy elégedett ember vagyok. Meg vannak a témáim, a támogatóim, segítőim, és van egy fantasztikus kiadó mögöttem. Én tényleg megkapok minden támogatást, amit ekkora távolságból ki tudok használni.

Ráadásul a könyvbloggerek csapata elhalmozott díjakkal is az idén, a tavaly megjelent könyveim után. Mit mondjak, jókora súly nehezedik most már rám, hogy legalább néhány „plecsnit” jövőre is be tudjak majd söpörni. Soha rosszabb kihívást egy írónak!

Mégis, talán a legfontosabb hozadéka az elmúlt egy évnek, hogy hamarosan a saját nevem alatt (megtartva a Sky S.T.-t is) fognak megjelenni a könyveim. Megkérdeztem az öcsémet, hogy zavarná-e őt, ha ott látná a közös vezetéknevünket a könyveimen. Azt válaszolta: ha a neved rajta lesz a borítón és valaki megkérdezi, hogy ő a nővéred-e, büszkén fogom azt mondani, hogy: igen, ő az.

Sky S.T. Hivatalos oldala