23. adventi ablakocska

kép forrása: pexels.com

Abby Winter néven írok. 43 éves vagyok, a civil életben tanár. Gyerekkorom óta szeretek olvasni, de az írással csak 2017-ben próbálkoztam először.

Egy közösségi oldalon lévő csoport tagjainak bíztatására vágtam bele egy történetbe, amiből végül megszületett az első könyvem, Leomló falak címmel.

Azóta már több regényem is megjelent, többet közösen, más írónőkkel írtam: Emy Dusttal a Csapdába csalt szerelemet, Mimi Taylorral az Utolsó kívánságot, Giuditta Fabbroval a Hagyatékot, és Veda Sylverrel a Miami (ál)arca és a Chicagoi (vég)játszma címűt.

Ezekkel együtt már 12 megjelent könyvvel büszkélkedhetem, amiért nagyon hálás vagyok, és ami még mindig hihetetlen számomra.

Mivel alapból is romantikus alkat vagyok, minden könyvemnek ez a fő irányadója, egy kis erotikával és drámával fűszerezve. A korábbi könyveim magánkiadásban jelentek meg, de a Treasure – Érezni akarlak című regényemtől kezdődően, már a NewLine Kiadó gondozásában jelentek meg.

Szeretném, ha a jövőben is olyan történeteket sikerülne alkotnom, amelyek kiszakítják az olvasót egy kicsit a rohanó hétköznapokból, és kellemes kikapcsolódást biztosítanak.

kép forrása pexels.com

Csukott szemmel ültem az ágy szélén, először az utcán lévő autók zúgása zavart fel, de gyorsan rájöttem, hogy a fejem hasogatott attól a két pohár pezsgőtől, amit előző este a partin ittam. Képtelen voltam kinyitni a szemem, fogalmam sem volt mennyi lehet az idő, de csukott szemhéjjal is tudtam, hogy vakítóan besütött már a Nap az ablakokon keresztül. Hirtelen hangos csipogás hasított a csendbe amire ijedten ugrottam és a padlón kötöttem ki.

– A fenébe – fújtam ki magamból és kisöpörtem a szemembe hulló tincseimet. Csak fél szemmel néztem a padlóról az éjjeliszekrényen heverő telefonomra, ami csendesen várta, hogy érte nyúljak. Feltápászkodtam a sajgó hátsómmal és a kijelzőt bámultam. Rögtön kiszökött az álom a szememből, amikor láttam a villogó borítékot és mellette Kyle nevét.

– Hogy a francba? – kaptam a szám elé a kezem. – Tényleg írt nekem? Mit akarhat?

Remegő ujjakkal böktem a borítékra, hogy elolvashassam mit írt:

“Szia, kiscsillag ))) Hogy vagy? Vegyél be egy Aspirint. A tegnap este után, tuti szükséged van rá.”

– Mi van? – olvastam át újra és újra az üzenetet. – Vegyek be Aspirint? – kissé csalódottan forgattam a kezemben a telefont. – Vegyél be te Aspirint! – beszéltem a kis készülékhez. Nem akartam válaszolni, lecsaptam a telefont vissza oda ahol volt és felpattantam a földről, hogy kimenjek a fürdőszobába. Félútig jutottam, a gondolataim nem hagytak nyugodni. Sarkon fordultam és szinte rávetődtem a telefonra.

“Kösz jól vagyok. Remélem, te is. :/ Semmi szükségem Aspirinre és amúgy sincs itthon! “

Még csak át sem olvastam, amit ujjaim szinte önállóan életre kelve pötyögtek és már nyomtam is a küldés gombot.

– Basszus, de gáz vagyok! – fogtam a fejem, miután elrepült a kis boríték. – Lehettem volna kedvesebb.

Lehajtott fejjel sétáltam a fürdőszobába. Biztosra vettem, hogy nem fog többet válaszolni. De mit is képzelek. A LEG pasi kategóriába tartozik. Épphogy beléptem a fürdőszobába, amikor megszólalt a csengő.

– Ilyen nincs! – dobbantottam mezítláb a hideg kövön.

Figyelmen kívül akartam hagyni, de újra felcsendült a berregő hang, ami a régi sulis évekre emlékeztetett, hogy kicsöngettek az óráról.

– Le kell cserélnem! Felveri a szomszédokat is – morogva dobogtam az ajtó felé és anélkül, hogy belenéztem volna a kukucskálóba kitártam az ajtót, egy szál pólóba. Tátva maradt a szám az előttem álló zöld szemű pasira.

– Jézusom! – nyögtem ki magamból.

– Ne túlozz, kiscsillag! Csak én vagyok – vigyorgott öntelten az ajtófélfának támaszkodva.

– Mit keresel itt? Hogy jött… – elharaptam a mondat végét, amikor tudatosult bennem, hogy alig takar valamit az elnyúlt póló, ami rajtam van és a hajam is csomóban áll a fejemen. Zavartan húzogattam lejjebb a ruhadarabot, közben félve pislogtam vissza a Kyle-ra, aki tökéletes külsővel állt velem szembe, mintha tizenkét órás alvás után lenne kipihenten és frissen.

– Meghoztam a másnaposságodra a gyógyszert – lépett eggyel közelebb hozzám. – Úgy látom, szükséged van rá.

– Már írtam, hogy jól vagyok, ezért kár volt ide fáradnod. – zavartan villantottam rá egy mosolyt és közben vágyakozva néztem a kezében lévő tasakra, amiben ott volt a hasogató fájdalmat elmulasztó kincs.

– Ugyan már! Előttem kár tagadnod.

Mielőtt bármit mondhattam volna neki, elkapta a derekamat és arrébb tett, hogy be tudjon jönni mellettem.

– Nyugodtan gyere be – motyogtam halkan és becsuktam az ajtót.

– Szép kéró – fordult körbe a nappaliban.

– Megbocsátanál egy pillanatra? – rebbentettem meg szempilláimat.

– Hogyne! – tárta szét a karját.

Lassú léptekkel sétáltam el mellette oldalazva, hogy takarjam a póló alól kivillanó fenekemet, majd amikor tudtam, hogy már nem láthat berobbantam a szobába, hogy rendbe szedjem magam.

– Mi a francot keres itt? – túrtam a hajamba idegesen és a szekrény elé léptem, majd olyan hévvel nyitottam ki az ajtót, hogy az majdnem kilapított. Hatalmas csattanással borult mellém. Kezembe a fogantyúval néztem végig a katasztrófát.

A következő pillanatban Kyle szó szerint berobbant a szobába.

– Atya ég! Milyen szuper képességeid vannak, kiscsillag? – a kérdés végére már hangosan röhögött. Lehajoltam a nehéz bútordarabért, amit sikerült megemelnem és a vállammal tartottam meg, miközben Kyle az ajtóban szobrozott és engem figyelt.

– Nem segítenél inkább? – kérdeztem nyögve. Alig bírtam a vállammal megtartani a nehéz ajtót.

– Kérned sem kell, kiscsillag! – vette le rólam a terhet. – Mondd csak, vissza is tudod varázsolni? – vigyorogva nézett rám.

– Kyle! Ne szórakozz velem! – morogtam rá.

– Jól van már. Ne bomolj! – könnyedén tette vissza a helyére. – Csavarhúzód van? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

– Miért lenne?

Mit gondol, hogy itthon barkácsolni szoktam?

– Nincs!

– Akkor, hogy szeretnéd, hogy visszategyem? – vigyorgott megint.

– Tudod mit, tedd csak le, majd megoldom! – kezdtem türelmetlen lenni.

– Legközelebb hozok szerszámos ládát is, kiscsillag! Kihasználhatsz teljesen! – válaszolta nevetve és az ajtót a falnak támasztotta.

– Megtennéd végre, hogy kimész?

– Felőlem átöltözhetsz most is, nem zavar! Láttam már ilyet – kacsintott rám szemtelenül, majd alaposan végigmért tetőtől talpig és hangosan felszisszent – Azok nem voltak ennyire dögösek! – pimasz mosoly ült ki az arcára. Egy pillanatra kínosan éreztem magam, amit a feltörő dühöm elnyomott.

– Nem fogok előtted öltözni! – belekapaszkodtam a karjába és az ajtó felé fordítottam, majd tenyeremet széles hátára tettem, hogy kitessékeljem a szobából.

– Jól van, megyek már! Ne erőlködj, még a végén megsérülsz.

– Nagyképű seggfej! – vágtam rá az ajtót morogva.

– Hallottam ám!

A szememet forgattam, majd ráfordítottam a kulcsot, biztos, ami biztos. A szekrényemhez lépve azon gondolkodtam, mit kellene felvennem.

Ez a pasi fényévekre van tőlem, így majdnem mindegy – morogtam magamban. Azt sem tudtam igazán, minek töröm magam. Végül egy farmert vettem elő. Már csak egy felsőt kellett hozzá választanom. Percekig kutattam a ruháim között, végül egy kék színű póló mellett döntöttem. Belebújtam, és megnéztem magam a falon lévő tükörben. Ez jó lesz. Ápol és eltakar. Amint végeztem, kiléptem az ajtón. Vagyis inkább csak akartam, mert Kyle mellkasába ütköztem.

– Mi a franc?

– Ezt én is kérdezhetném.

– Felhúzott szemekkel vártam, hogy mire céloz.

– Hogy hívják a kislányodat?

– Micsoda?

– Basszus! Basszus! Basszus!

– Nekem nincs lányom – dadogtam.

Összeszorult a szívem, ahogy kimondtam. Soha nem tagadtam le, és most sem állt szándékomban, de egyelőre nem akartam, hogy tudjon Ruth-ról. Gondolataimból Kyle mozdulata rántott vissza. Nem szólt, csak az arcom elé emelt egy rajzot, amit nem is olyan régen Ruth készített. Nem lett volna bizonyíték semmire, de szép nagy betűkkel rá volt írva, hogy anyának.

– Ez...ez... – lefagytam és fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit mondhatnék. – Mégis honnan szerezted? – kaptam ki a kezéből és megindultam a nappali felé.

– Kiscsillag! – kapott utánam pár lépés után.

– Most már tudod! Van egy lányom! Tessék! – tört ki belőlem idegesen. Némán nézett rám, a korábbi vidám arca, most átváltozott komolyra.

– Oké! – higgadtan bólogatott.

– Nem! Semmi nem oké! Nézz rám, ez vagyok én és nem pedig a tegnapi miniszoknyás kis fruska! – mutattam végig magamon.

Újra végigmért, ami egy örökkévalóságnak tűnt és vártam, hogy sarkon fordul, amint eljut a tudatáig a valóság, hogy nem az vagyok, mint aminek eddig látott. Ahelyett, hogy elment volna, tett felém egy lépést és megfogta a kezem, majd elindult a kanapéhoz.

– Kyle? – kérdeztem remegő hangon, miután leültetett és kényelmesen elhelyezkedett mellettem. – Miért jöttél ide? – tettem fel a kérdést.

Előredőlt és felém fordult. Zöld szemei, mintha elsötétültek volna.

– Látni akartalak a tegnap este után. Miattam nem kell tagadnod, hogy van egy lányod.

– Csak szórakoztunk, nem gondoltam, hogy lesz folytatása.

– Valóban – bólintott beleegyezően –, de túl jó vagy ahhoz, hogy ne legyen.

– Én nem szeretnék belebonyolódni semmibe – feleltem lehajtott fejjel.

– Együtt vagy még a férjeddel? – gyengéden ujjait az állam alá csúsztatta és felemelte a fejem, hogy ránézzek.

– Nem, de… – elfordítottam a fejem.

Hogy a francba mondjam el, hogy Max egy idegbeteg állat? Ha Ruth miatt nem is, de tőle biztos menekülőre fogja. Örültem, hogy végre sikerült lezárnom a válást, de Max az utóbbi hetekben újra próbálkozik, annak ellenére, hogy ő csalt meg, engem hibáztat és követeli, hogy próbáljuk meg újra.

– De? – kérdezett vissza és megsimogatta az arcomat. Gyengéd érintésétől libabőrös lettem, felidézte bennem az előző esti csókot.

– Már mondtam, nem szeretnék semmit – válaszoltam halkan.

– Nem is kell, nekem elég, ha találkozunk, és majd meglátjuk mi lesz – szemtelen mosoly ült ki az arcára, miközben közelebb húzódott. – Élvezhetjük együtt az életet, kiscsillag!

Válaszolni akartam, hogy nekem nem fog menni, de megnyíló számra tapadt forró ajkaival. Egy pillanat volt, amíg az eszem azt súgta lökjem el magamtól, de amint körém fonta karjait és nyelve gyengéden átcsusszant a számba, már képtelen voltam neki ellenállni. Még többet akartam a csókjából, a közelségéből, ami elfeledtette velem a szürke hétköznapi anya szerepet és újra szárnyaltam nőként. Testünk egybeolvadt, és eluralkodott rajtunk a vágy, amikor hangos kopogás hallatszott az ajtóból.

– Vársz valakit? – kérdezte suttogva. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet és nem is érdekelt. Nem akartam, hogy vége legyen a mámorító pillanatnak, amit vele éreztem.

– Ne is törődj vele – válaszoltam, és újra rátapadtam puha ajkaira.

Újabb kopogás tört fel az ajtóból, ami inkább dörömbölés volt.

– Gina! Tudom, hogy itthon vagy! – szólt kintről az ismerős hang, mire azonnal ellöktem magamtól Kyle-t, és felugrottam a kanapéról.

– Azonnal el kell menned!

– Mi a f….? Tessék? – értetlenül nézett rám.

– Gyere! – intettem, hogy jöjjön utánam, talán az ablakon keresztül ki tudom szöktetni, de semmiképp nem akartam, hogy találkozzon Maxszel.

– Kiscsillag! Mit csinálsz? – kérdezett ahelyett, hogy elindult volna utánam.

– Gina! Ha nem nyitod ki azonnal…. – hangos dobolás jött az ajtóból.

– Kérlek, Kyle! – toporogtam idegesen.

– Ez a barom a volt férjed? – kérdezte nyugodt hangon.

– Igen, majd mindent elmagyarázok, de most gyere, kérlek! – odaléptem hozzá és megfogtam a kezét, hogy jöjjön utánam, de hirtelen ő indult meg az ajtó felé és csak húzott maga után.

– Kyle? Mit csinálsz?

– Ugye nem gondoltad, hogy majd kimászok az ablakon, mint egy taknyos kölyök?

– Kérlek, ne! Nem ismered! – próbáltam visszahúzni.

– Ahogy ő sem engem! – pillantott hátra.

Már nem volt időm tovább tiltakozni, mert szabad kezével egy mozdulattal tárta ki az ajtót, és mindketten Max előtt találtuk magunkat.

– Ki ez a nyomorék? – kérdezte mérgesen Max, miután végignézett mindkettőnkön és észrevette, hogy Kyle a kezemet fogja.

– Az, aki letépi a fejedet, ha nem veszel vissza! – válaszolt Kyle, mire döbbenten néztem rá. Rettegtem, hogy mi következik ezután. Max nem fogja hagyni, hogy így beszéljen vele.

– Mondtál valamit? Mit keresel a lakásomban a feleségemmel? – kérdezte felbőszülve Max, és tett egy lépést közelebb felém. – Te dobod ki vagy én tegyem meg! – ordított rám, amitől ijedtemben ugrottam egyet.

– Húzz innen a faszba, öregem, vagy még egy beszólás és nem fogsz lábra állni! – Kyle elengedte a kezem és meglökte Maxet, amitől kettőt hátralépett.

Abby Winter hivatalos oldala

4. Adventi ablak

Veszprémben láttam meg a napvilágot Jenei András néven (azóta már J.A.A. Donath és Ian N’ Draas-ként is megtalál bárki ) , majd éltem Csajágon, kicsit sok más helyen, a fővárosban, Budaörsön, most pedig napvilág nélkül élek Ikladon…

A sokféle izgalmas között pedig annyi minden történt velem, hogy ha itt most olvasnád, előbb érnél a végére egy gyalogos földkörüli utazásnak, mint az olvasásának.

Ami a papírfirkálásom illeti, ezért ajánlom a könyveim; megismerheted kalandos életem eddigi részleteit, de utazhatsz szülőfalum legendájával a török időkben akár. Kóborolhatsz több világomban lovagokkal, harcosokkal, de akad tanítómester is és ha borzongani vágysz, abból is adhatok. Ja és akár bevihetlek a pesti „nyócker”-be amennyiben erre akarnál dzsalni…

A rövidebbeket kedvelve, hatvan kis írásom várja tekinteted három gyűjteményembe, ha pedig egyszerűen elektronikusan vágysz soraimra, úgy is meglelsz! Vagy el is nyúlhatsz, hangoskönyv is akad a palettán több felolvasó tolmácsolásában.

Na felcsigáztalak? Ismerj meg még jobban: olvass írói oldalamon, a blogomon, vagy nézelődj a mindenféle tartalmakban a Youtube

csatornámon; ám ha kérdeznél: írj vakmerően… mint én :D !

„Az április javában bontogatta a fák és bokrok ágainak friss, zöld hajtásait, még ki nem pattant bimbóit. Útjára bocsátotta a párkereső állatokat, és meg- töltötte a mezőket ébredező virágok körül zümmögő méhekkel, pillangókkal. Fecskék szelték az eget, majd cikázva le-le csaptak, illatok kavalkádja szállt versenyt a madarakkal, a nap egyre melegebben sütötte a vetéssel meghintett szántókat, erdőket, patakokat.

No meg egy kis dunántúli falu, Csajág egyik nemesi portájának udvarát, ahol a kocsiszín és a gazdaistálló előtt a birtokjegyző próbált felülni egy lóra. Körötte már javában folyt a jobbágytelkek reggeli ceremóniája, parasztok siettek a faragott cirádákkal díszített, széles kapu felé, hátukon szerszámok- kal, oldalukon elemózsiás tarisznyával. Igyekeztek a szántóföldekre, erdőkbe vagy a közeli kenderáztatóhoz. A tágas udvar oldalról karolta a takaros, fehérre mázolt falú, jókora épülettömböt, melynek oszlopos tornácán fehér főkötős főcseléd állt, széles csípőjére támasztott kézzel egyszerre perlekedett a házban szorgoskodó és a gádor6 körül sürgő-forgó fehérnéppel.

A birtokjegyző ezzel látszólag mit sem törődött. Csizmás lábát beleillesztette a kengyelbe, és amint átlendítette a másikat a bőrnyereg felett, a pej mén fehércsíkos feje megrándult, fekete farka félig oldalvást csapott. Kicsit topogott, megrázta a zablát a pofájában, tompán rágott a fémen, majd halkan nyihogva megfeszítette nyakán az izmait.

A mozdulatát követően a körülötte ólálkodó szürke, rövidszőrű eb – jól ismervén, milyen érzés, ha kap egy patkolt rúgást az oldalára – elugrott; az udvar túlfelébe igyekvő, fiatal fiú is gyorsabban terelte a meghőkölt, sziszegő libákat. Amint a férfi kissé kopott, finoman díszes szűrje alól rávágott a ló farára, a kapu melletti vesszőkerítés tetején tollászkodó verebek felreppentek. – Mi a jó csuda van veled, Csillag? – morgott hegyesre pödört bajusza alatt a nyeregben ülő ember a patáshoz.

A hátas megrázta magát, mire a férfi odakapott süvegéhez, nehogy az lerepüljön félig kopasz fejéről.

A ló reszkető izmokkal kitámasztotta négy lábát, de már az útra igen készülődő gazdája szája széle is vele remegett.

- Csajághy uram meghagyta, hogy napszálltáig térjek meg Fehérvárrúl, de se kíséretet nem ad mellém, se rendes lovat! – morgott az udvaron lévőkre, és köpött egyet oldalra.

- Adjon Istön! – köszönt rá a kapuban ácsorgó fiatal legény, és meghajolva lekapta kopott süvegét. – Ha nöm sértöm mög nagyságos uramat, az a ló, biza’, nöm hogy Föhérvárig, de a falu határáig se viszi el kendöt.

Az ifjú bő, fehér vászoninget és fekete nadrágot viselt, hosszú, sötét haját egy fekete madzaggal zabolázta a háta mögé. Mezítláb lépett a díszes kapufélfa alatt az udvarra, és bár nem hívták, az udvari nép pedig nem ismerte, mégis határozottan közelített. A vállán átvetett tarisznyazsák együtt mozdult lépése ütemével, a derekán egy bőrből font övön összetekert karikás fityegett. Bal kezében hosszúnyelű fokost tartott, de ahogy a lóhoz ért, óvatosan lerakta a földre a tarisznyával együtt, és lehajolt a mén hátsó, bal lábához.

- Nem ismerlek, honnét hozott ide a talpad? – vonta fel bal szemöldökét a nyeregben ülő birtokjegyző, és közben árgus szemmel figyelte, mit művel a hívatlan vendég.

- Elnézésit kéröm az úrnak, Recsege Mártonnak hínak. Ugyan csak bétolakodtam a birtokára, de már kintrűl láttam ezön a párán, hogy rettönetösen fájlalja a lábát.

A birtokjegyző a fejét vakarva nézett az ifjúra, aki ugyan nem rítt ki az öltözékével a többi jobbágy közül, de olyan furcsán, nyökögősen beszélt, hogy a férfi alig értette, mit mond.

- Tán értesz a lovakho’?

Eddigre már a szántóra igyekvő jobbágyok is megtorpanva figyelték az idegent, és ha a főcseléd nem ripakodik a kíváncsiskodó fehérnépre, azok is szájtátva figyelték volna a jövevényt.

Az ifjú visszarakta süvegét a kobakjára, elvigyorodott vékony bajuszkája alatt, és miközben megvakarta bal fülét – ami kissé elállt kerek fejétől –, jobbjával végigsimított a ló hátsó felcombján.

- Ezt a lovat a minap nagyon möghajthatták, s tán észre söm vötték, hogy gödörbe ugrajtott. Most az ögész lábszára görcsben van, biztos nöm járatták le az öste – felelte Márton a ló fejéhez lépve. Kezét a ló pofájára simította, majd felnézett a birtokjegyzőre. – Hat évöt szógátam a Kunságban, a Verös Jónás tökintetös úr ménösében Dorozsmán, aztán nyóc hónapot a kutya töröknél is, hogy gyönne rájuk a nöhézség! Onnét mög mögszöktem…

- Agyonütöm a lovászkölköt! – morgott a férfi, majd leugrott a nyeregből, és közelebb lépett Mártonhoz. – Kiss Tamásnak hínak, s nem én vagyok a birtokos itten, hanem a nemes Csajághy Ferenc uram. Szóval, aztat mondod, értöl a lovakho’?

- Az eddigi gazdáim ölégedöttek vótak velöm – húzta ki magát Márton, de mivel a birtokjegyző még úgy is fentebbvalónak tűnt, hogy nem ő volt a birtok ura, ezért a fiú lesütötte a szemét, mintha még mindig a négylábút vizslatná.

- Messziről gyüttél, oszt’ az meg úgy van, hogy aki messziről gyütt, azt mond, amit akar. De nékem sürgős utam lenne, így, ha meggyógyítod a Csillagot, tán beszélek az úrral, és…

- Mán mög ne orroljék kend, de Csillagot biza’ lögjobb most két napig pihöntetni, csak aztán fokozatba hozni.

Jú, hogy azt a kutya úristenét! – szakadt ki a birtokjegyzőből süvegét a porba hajítva. – Ez a ló a leggyorsabb, azt hittem, megjárom az utat. Fontos lenne, hogy ne zargassa folyvást a jobbágyinkat onnét az adószedő, mer’ oszt’ nem marad mán semmijök! Onnét a török, máshunnét meg a német kutyák…

A fiú hallgatott, mert látta, hogy a férfi rágja a mérgét, és igazat adott neki.

Országszerte így ment ez – leginkább itt a Dunántúlon –, néha kétfelé harácsoltak a magyarra baráti népek behajtói. Ugyan ebben a faluban látszólag béke honolt, de máshol, ha a pribékek nem tudtak adót behajtani, elvitték a jobbágyokat, a kevés marhát és a megmaradt gabonát is…

- Mögengödné, hogy ránézzök a maradékra a hátasistállóban? – kérdezte Márton, aztán végigsimította Csillag nyakát, majd megvakargatta az álla alatt.

A ló odafordult hozzá, fújt egyet, és megbökte őt a fejével. A fülét is megmozgatta, és megrázta a gyengébb lábát.

*Gádor: A külszínnél mélyebben fekvő padlózattal épített épület vagy pince tetőrésszel védett lejárata”

Jenei András hivatalos oldala

Jenei András weboldala

Jenei András youtobe csatornája

1. Adventi ablak

Keti Thür vagyok, aki íróként bukdácsol a szavak és történetek tengerében,

Remélve azt hogy ki olvassa meglátja a lényem.

Főállásban építőiparban jártas emberekkel dolgozok,

Ám édesanya és nagymama is vagyok.

Mivel már sok éve jöttem e világra,

A könyveimben is igyekszem átadni a tapasztalataimat másnak.

Szeretek ugrálni a történelem és idő síkján,

Az olvasóim szerint mindezt teszem érthetően és simán.

Nem hiányzik a történeteimből a krimi és a szerelem,

Ám aki megveszi a könyvemet,mind dicséri a lényeget.

Egy részletet küldök most ezekből nektek,

Lássátok ti is a fent leírtakban mindezt.

Amennyiben kíváncsi vagy te is rájuk,

Rendeld meg nálam , mindezt nagy örömmel várom.

kép forrása: pexels.com

A megsebzett hattyú dala
 részlet

Most már tudta, mit találtak ki neki a haverjai a huszadik születésnapjára. Kifizettek neki egy

szexuális szolgáltatást. Tekintetét feljebb emelte a lány arcára. Halvány bőre és vakítóan zöld szeme volt, ami még a smink ellenére is piros volt a sírás nyomán. Tekintetük egybefúródott, és a fiú porcikáját azonnal forróság járta át.

Igaz, hogy nem volt még soha nővel, így tapasztalatlan volt a másik nemmel szemben, mégis ennek a lánynak a szemében annyi fájdalmat látott, ami szinte szíven ütötte. Ha a szigorúan vett beosztását nézte, a lány kurva volt, mégis azt érezte, hogy el szeretné tüntetni a felé sugárzó lelki fájdalmat.

Krákogott egyet.

–Bocsásson meg, kisasszony a modortalanságomért. Gábor vagyok – nyögte ki nagy nehezen. A lány még mindig szótlanul meredt rá. 

A fiú éppen azon törte a fejét, hogy most hogyan tovább, amikor a lány hirtelen odalépett hozzá és zokogva rávetette magát a mellkasára. Gábor nem tudta, mit kellene tennie, de érezte, hogy jólesik neki a lány közelsége. Óvatosan átölelte és gyengéden simogatni kezdte a hátát, amíg csillapodott a zokogás.

–Kérem, segítsen. Segítenie kell! – hüppögte a lány szinte hisztérikusan. – Én,én nem vagyok olyan, olyan lány – lépett kicsit hátrább és tekintetét a fiúra szegezte. Szemeiből még mindig patakzott a könny.

–Nyugodjon meg kérem, üljünk le – mutatott az ágyra, ami már sok mindent láthatott mióta idekerült, ám valószínűleg ilyen jelenetnek még nem volt tanúja. A lány szót fogadott és óvatosan leült az ágy szélére, feszengve próbálta lejjebb húzni a túl mininek ítélt szoknyáját.

 – Hogy hívják? – kérdezte Gábor, miközben elővett egy tiszta zsebkendőt a zsebéből és

odanyújtotta neki.

–Klára a nevem – törölte meg a szemeit, majd hangosan kifújta az orrát. A hangok akár humorosak is lehettek volna, ha nem ilyen szituációban történnek.

–Szép neve van – mosolyogta el magát a fiú. Klára is mosolygott a fiú kedvessége láttán. Azok a gyönyörű szemek azonnal életre keltek a mosoly nyomán, mintha a felhők közül kitündökölne a nap. 

A szép arc közepén kis gödröcske keletkezett. A fiú nem tudta levenni róla a szemét.

–Igazán kedves. Tudja, nekem az lenne a dolgom, hogy ma egész nap és éjszaka szórakoztassam önt, de kérem, ne haragudjon rám, képtelen vagyok rá. Az életem az ön kezében van, mert ha kiderül, hogy nem tettem a feladatomat, nekem végem, és nem csak nekem, hanem annak a hölgynek is, aki befogadott – öntötte ki a szívét a lány és ismét könnyek lepték el a szemét.

–Mondjon el mindent és meglátjuk, hogy miben tudok segíteni. Ne törődjön azzal, hogy mit kellene csinálnia.

- Hallgatom! 

Keti Thür hivatalos oldala