Niki: Mikor született meg az első verse?
Kata: 2019 végén, november egyik éhes napján átmentem a szomszédos CBA-ba, ahol főznek is, hogy egyek valamit munka közben. Vettem egy adag csirkepörköltet nokedlival. Úgy ízlett, hogy írtam róla egy verset: Óda a csirkepörkölthöz címmel. Azon melegében át is vittem megmutatni. Nekik tetszett, mindenki elégedett volt, különösen én, mert nem maradtam éhes. Azt hiszem ki is rakták a falra. Úgy gondolom, mindegy milyen indíttatásból, de ha az őszinte, mély érzelemből fakad, akkor a szavak verssé formálódnak, nem hagynak nyugodni, szinte önálló életre kelnek egészen addig, amíg azonnal le nem írom őket, és akkor megszületik a mű. Ez azóta így van.
Angi: Milyen érzéssel töltötte el a 95. Ünnepi Könyvhéten a dedikálása?
Kata: Amikor megérkeztem, azonnal kétségbeestem. Ennyi kiadó, ennyi könyv, ennyi ember, és itt vagyok én, a hátizsákomban egy (remélem) jól író tollal, hogy jöttem dedikálni. Majdnem visszafordultam. Na nem, hát ezt én nem élem túl, kinek kell az én novellás könyvem? Itt, neves írók jobbnál jobb írásai között? Aztán megérkeztünk és elfeledtem mindent. Kedvesen fogadtak a HELMA kiadónál, kitettem az asztalra a könyveim, elővettem a tollam, és alig maradt időm levegőt venni, már jött is a BorArtRoom riportot készíteni velem, aztán egymás után a kedves érdeklődő emberek, és vásárolták a könyvem. Dedikáltam, jól fogott a tollam, kicsit sem pacázott, egyszer írta el a dátumot, ám bevallom az nem az ő hibája. Fantasztikus élmény volt. Szédültem a végén és alig tudtam felállni az asztaltól. Írni akarok!!!
Moncsi: Nem gondolkozott azon, hogy folytatást írjon a Kutyavilág című könyvének?
Kata: A kutyavilág című könyvem azért született meg, mert amit tapasztaltam kis papírboltom megnyitásakor, el nem mondható. Tehát el kell mondani, de hogyan? Ha én mondom, az senkit nem érdekel. Hiszen ilyen dolgokat szinte minden kisember átél, aki a megélhetésért küzd, és vállalkozni próbál. Hát akkor ki? Az idő tájt hoztunk haza egy kiskutyát. Minden gondunk-bajunk megduplázódott, ugyanakkor olyan vidámság költözött az otthonunkba szeretettel körítve, hogy kezdtem másképp látni a dolgokat. Rájöttem ő fogja mindezt elmesélni. Igen, azóta sok víz lefolyt a Dunán itt a boltunk mellett, beindult a kis üzletünk, viszont annyi minden történik egy papír-írószerben! Puszi kutyám hol sír, hol nevet. Hát persze, hogy elmeséli!
Niki: Van külön kedvelt zsánere?
Kata: Igazából nincs. Csak akkor veszek billentyűzetet a kezembe, ha van mondanivalóm, amit azonnal és ellentmondást nem tűrően meg kell írnom. Viszont akkor az írás szereplőit, azok érzéseit, gondolatait mélységesen átélem. Ebből adódóan a pozitív szereplőt, az elveszett, kisemmizett kisembert, a szegény szerencsétlen asszonyt, vagy a szobrot az erkélyen, aki epedve várja szerelmét, nagyon szeretem. De szívesen elevenítem meg az ellenszenves figura érzéseit is, aki valahogy mindig mélyen legbelül kicsit szerethető, kicsit vicces is, hiszen nem minden fekete vagy fehér. A meséim közül talán az eperfa manói Huba és Benő nőtt nagyon a szívemhez. Ők valahogy kicsit én vagyok.
Angi: Milyen köteten dolgozik jelenleg?
Kata: Most került nyomdába egy verseskötet : A fám meg én címmel. Közben szerkesztés alatt állnak a gyermekverseim: Hegyen át és völgyön át a címe, ami előre láthatóan novemberben kerül az olvasókhoz. Nagyon szeretnék kiadatni egy ifjúsági regényt: Mentsük meg az Északi sarkot címmel. Ez a könyv nagyon a szívemhez nőtt. A környezetvédelem fontos számomra, ezért írtam meg már két éve. Szerintem kedves, szerethető történet állatokról, barátságról, a földhöz való viszonyunkról. Sok humorral, és persze kis földrajzi kitekintéssel a világra. Van benne utazás, kaland, kis varázs, kis szerelem. Természetesen nem találok hozzá kiadót. Azt mondják a környezetvédelem már nem aktuális, nem divat, nem trendi. Én ezt persze másképpen látom, soha nem volt még aktuálisabb! Legnagyobb sajnálatomra marad a fiókban, pedig gyönyörű rajzokat készített hozzá egy kedves hölgy, aki közvetlenül a kisbabája születése előtt is a regényem illusztrációján dolgozott. Igazán mindent megtettem, hogy valaki felkarolja a dolgot, nem sikerült. Viszont sok mesém gyűlt össze, amit csokorba szedtem, úgy három mesekönyvre való. Illusztrátort keresek hozzá. Próbáltam az AI-t de azzal nem tudok ugyan olyan szereplőket kreálni. Nehéz eset. Viszont már bizsereg az ujjam, hogy folytassam a Medvelélek című könyvemet. A napokban el kell kezdenem, mert nagyon kikívánkozik. A szereplők már saját életet élnek bennem, ilyenkor nem mindig válaszolok per pillanat azt, és úgy, amikor és ahogyan a kérdező szeretné, mert fejben már írok. Ez a türelmetlenség fázisa. Mindenki hagyjon békén. Itt sem vagyok, na!
Moncsi: Honnan meríti az ihletét az íráshoz?
Kata: Ahogy tanult nagy elődeim mondták: a téma az utcán hever. Ez így szórul-szóra igaz, minek is azon változtatni, ami bevált. Csak tudnék mindent megírni, ami szembe jön velem, csak lenne elég időm a sok benyomáshoz, igazságtalansághoz, képmutatáshoz, szerelemhez, emberséghez, szépséghez, csak ne fogyjanak el a szavaim megformálni a természet öröktől valóságát, az élet múlandóságát, a hófehér tisztaságot, és a rút valót. Ehhez nagyon későn kezdtem el írni, de mindent megteszek, hogy olvassak, hiszen mások már régen megírták. Azért közben egy-egy pályázaton is részt veszek, aminek a címe általában adott, csak életet kell lehelni belé, és kész a mű. Na, ez az életre való lehelés az ihlet. Hogy honnan veszem, ki tudja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése