Az interjúkból sosem elég, hiszen ezáltal is kicsit megismeritek magukat az írókat. Én is éppen így vagyok Serbeniával, hogy abból sosem lehet eleget kapni. Szerintem ezzel az egy mondattal el is árultam következő alanyom kilétét. De ha mégsem, akkor ti még nem jártatok Serbenián, egy olyan csillagon, ahol szinte nincs lehetetlen. Hogy hol is van Serbenia? Vagy mi is az? Egy csillag, egy ifjúsági fantasy sorozat helyszíne, amelynek megálmodója Aurora P. Hill írónő.
Hálás vagyok az írónőnek, hogy az eddig megjelent részeket olvashattam, és most alávetette magát a faggatózásomnak.
Nehéz az elején kezdeni, főleg úgy, hogy rengeteg kérdés kavarog a fejemben. De kezdjük az elején. Mikor csöppentél bele az irodalom világába, és az emlékeid szerint akkor hogyan hatott rád?
Aurora: Ahogy visszaemlékszem, sosem volt olyan, hogy nem szerettem olvasni. A szüleim hamar rájöttek, hogy a könyvekkel sosem lőnek mellé, így szinte minden születésnapra, névnapra, ünnepre kaptam legalább egyet. Az állatlexikonok, illetve a mesekönyvek voltak azok, amiket gyerekként órákig lapozgattam, aztán rákaptam a hosszabb regényekre.
Az iskolai éveim alatt az irodalom volt a kedvenc tantárgyam a nyelvtan mellett. Könnyen írtam fogalmazást, minden kötelezőt elolvastam, sokszor az ajánlott olvasmányokat is. A gimiben emelt óraszámban tanultam az irodalmat, aztán az egyetemen is magyar szakra mentem, ahonnan aztán tanári diplomával távoztam. A sors fintora, hogy végül egyetlen percet sem tanítottam. Ettől függetlenül tökéletesen élem az irodalmat külföldön is, olvasok, beszélek, írok, és mindezt magyarul a magyar olvasóimnak.
Az nem titok, hogy a Csillagos ösvényen, azaz a Serbeniai Krónikák sorozat első részét nagyon fiatalon írtad meg, és sokáig a fiókban lapult. De arról talán kevesen tudnak, hogy mi vezetett az első rész kiadására és a folytatás megírására. Tudnál erről mesélni nekünk?
Aurora: Tizenhat évesen kezdtem el magamnak írni. Semmiféle ambícióm nem volt, a kiadás csak valami futurisztikus elgondolásként szökkent az agyamba néha. Amikor Gabriela története napvilágot látott, még füzetbe és tollal körmöltem le azt. Nem sok köze volt a mai történethez, csupán néhány szereplő és maga Serbenia maradt meg belőle, a többit teljesen átalakítottam az évek során.
A kiadásra 18 évet várt rám a fiókban, amikor 2020-ban, a világjárvány miatti bezártságban nem tudtam mit kezdeni az energiáimmal (két kicsi gyerek mellett volt elég tennivaló így is, de úgy éreztem, megbolondulok, ha nem csinálok valami mást is, ami csak az enyém), így elővettem a történetet. Tulajdonképpen nem tudtam, mit akarok, csak annyit, hogy elkezdem átírni, aztán meglátjuk, mi lesz. Ahogy egymás után születtek a fejezetek, úgy kezdtem egyre inkább a kiadás gondolatával foglalkozni.
A ’Csillagos ösvényen’ végül 2021-ben jelent meg, és a sok pozitív visszajelzés hatására elkezdtem írni a folytatásokat is. Most pedig itt tartunk, hogy nemrég megjelent a befejezés, ami a sorozat negyedik kötete. Valahogy egészen hihetetlen.
A fantasy történet a te világod. Ezt már bizonyítottad. De a jövőben tervezed más zsánerben kipróbálni magad?
Aurora: Úgy gondolom, igen. Vannak kézirataim, amik nem fantasy zsánerben íródtak, és azokat is szeretem. Ami közös vonásuk marad, az a romantikus szál, ugyanis az ilyen történeteket imádom olvasni és írni is. Érdekes, hogy bár van egy kéziratom, amivel sok mindent terveztem, most mégis egy teljesen új történet kering bennem. Nemsokára írok hozzá egy vázlatot, és meglátjuk, mi keveredik ki belőle.
Most fejezted be a Serbeniai Krónikák sorozatot, és mindenki nagy meglepetésére megírtad Aslios történetét is. Mennyire volt nehéz elengedni őket? Mit gondolsz, valaha visszatérsz még hozzájuk?
Aurora: Az biztos, hogy soha nem fogom tudni elengedni ezt a világot. Annak idején egy biztonságos pont volt a körülöttem zajló káoszban, és már csak emiatt sem zárom ki magamból. Egy részem mindig visszatér oda, és az sincs kizárva, hogy lesz még történet a Serbeniai Krónikák világában. A halandó istennő végén épp elég szálat hagytam nyitva ahhoz, hogy ha folytatásra kerülne a sor, akkor könnyű legyen elindítani egy újabb cselekményt.
Aslios könyve pedig akkor pattant ki a fejemből, amikor a negyedik kötet mellé járó ajándékon gondolkodtam. Valahogy nem is volt kérdés, hogy ezúttal egy ajándék könyv lesz a bónusz, csak a kivitelezés okozott némi káoszt, hiszen párhuzamosan írtam két kéziratot.
Aki ismer, az tudja, hogy írtál már mesét is antológiába. Ezzel bizonyítva, hogy nem áll messze tőled. De ha jól tudom, novellád is született már meg. Eddigi pályafutásod során akad olyan, ami nehézséget okozott írás terén?
Aurora: Természetesen. :D Főképp az ötletek megvalósítása a legnehezebb. Fejben tökéletes és hibátlan történeteket írok, de amint papírra vetném őket, mintha elfelejtettem volna, mit akartam, és csak vakon dobálom egymás mögé a szavakat.
Novellákat már egy ideje nem írtam, csupán azért, mert az utóbbi időben más volt fókuszban. Viszont az igaz, hogy egy romantikus, egy karácsonyi témájú írásom, valamint egy mesém jelent meg különböző kiadóknál és antológiákban.
Tavalyi évben elvégeztél egy szerkesztői képzést is sikeresen, amihez itt is gratulálok. Értesüléseim szerint több könyvben is érintett vagy mint szerkesztő. Mennyire nehéz szerinted ez a szakma?
Aurora: Legyen akármilyen nehéz, én imádom csinálni. Évekkel ezelőtt kezdtem el bétázni mások kéziratait. Az alaposságom, a kritikus hozzáállásom és az empátiám miatt sok szerző nagyon elégedett volt velem, és megszületett a gondolat, hogy szeretnék ezzel foglalkozni.
A Neves Írók Iskolájánál volt egy lehetőség, és a véletlennek köszönhetően bekerültem a kurzusra. Nagyon alapos és mindenre kiterjedő tanulmányokat folytattunk hosszú hónapokon keresztül, kiemelve azt, hogy gyakorlati feladatokat kaptunk közben, és így az elmélet mellett ki is próbálhattuk magunkat. Ezután rábíztam magam a véletlenre, és mire észbe kaptam, már a Smaragd Kiadó egyik szerkesztője voltam, a Mogul Kiadóval is volt már közös projektem, mellette pedig sok szerzővel privátban is dolgozom együtt.
Estig itt ülhetnék, hogy felsoroljam, mi kell ahhoz, hogy valaki kiadói szerkesztő legyen, így csak párat emelek ki.
A szerkesztő legyen olvasott, és minimum 200 könyvet olvasson el abban a zsánerben, amiben szerkeszteni kíván, hiszen enélkül nem tud mit kezdeni egy adott szöveggel sem. Legyen alapos, de dolgozzon gyorsan anélkül, hogy az a kézirat kárára menjen. Legyen empatikus, ne döngölje földbe a szerzőket, inkább adjon építő kritikát. Tudjon sokat ülni, és a képernyőre meredni.
Számomra minden kézirat egy új kihívás, sosem érzem, hogy meg tudnám unni. Változatos, érdekes, tanulok közben, és kicsit a sajátomnak is érzem a történeteket.
Tavaly márciusban kezdtem hivatalosan dolgozni. Azóta eltelt másfél év, 12 megjelent könyv impresszumában szerepel a nevem, ebben a pillanatban pedig 5 projektem fut egymás mellett.
Egyre telítettebb a hazai könyvpiac a magyar írók műveivel. Szerinted van olyan zsáner, könyv, amiből több kellene, és legyen még mondjuk más zsánerből kevesebb?
Aurora: Szerintem fantasyból és romantikából sosem elég, de nem ismerem a statisztikákat, ahogy azt sem, hogy mit olvasnak sokan manapság. Állítólag vannak trendek az olvasásban, de én ezeket nem követem. Akkor és azt olvasok, amihez épp kedvem van, és ez ad egyfajta szabadságot nekem, amit nem szeretnék feladni.
Sok író számára a marketing egy nehéz kérdés, szerintem ezzel Te is így vagy ezzel. De szerinted hogyan lehetne hatékonyabban reklámozni egy-egy könyvet? Van erre valami jó módszered, amit megosztanál más írókkal esetleg?
Aurora: Az én módszerem, hogy önmagamat adom. Nincs titkom. Igyekszem, azonban amellett, hogy írok, van egy családom, két gyermekem, háztartás, három vállalkozás emellett, és bizony így elég nehéz beosztani az időmet. Hiszek abban, hogy egy könyv megtalálja az olvasóit anélkül is, hogy a csapból is ez folyna, de tény, hogy azért szánok időt a marketingre is, mert enélkül abszolút láthatatlan lennék. Hangosnak, észrevehetőnek lenni ezen az olvasmányokkal telített piacon nehéz, de nem lehetetlen.
Egyszemélyes kiadóként milyen nehézségekbe botlottál az eddigi évek alatt? Mit javasolnál azoknak, akik ugyanígy egyszemélyes kiadóban gondolkoznak?
Aurora: Nem mondom, hogy ne csinálják, pedig ez nagyon nehéz út a könyvkiadásban. Te vagy a magad főnöke, a büdzsét te osztod be, a döntéseiddel vagy jót csinálsz magadnak, vagy nagyon nem, közben pedig igyekszel betartani mindent, amit ígérsz az olvasóidnak.
Egy könyvvel még csak-csak lehet bírni, de többel egyszerre zsonglőrködni igazi kihívás. Az egyik már megjelent, el kell adni, a másiknak borítóleleplezést tervezel, a harmadikat most írod, de már annak is kell a reklám… Egyszóval: stressz.
Azt fontos kijelenteni, hogy amikor elkezdtem a kiadást, gőzöm sem volt arról, ez mennyi munkával jár. Egyszerűen sodródtam az árral, néha lerántott az áramlat, párszor kikapaszkodtam a partra, hogy levegőhöz jussak, aztán hajtott az adrenalin, és megint belevetettem magam a mélybe.
Hogy mire van szükség? Pénzre, időre és kreativitásra. Na, meg kötélidegekre. Nekem ebből már csak a kreativitás maradt, a többit mindig összekaparom valahonnan. :D
Ha lehetne három kívánságod, ami valóra is válna az irodalom berkein belül, mit kívánnál?
Aurora: Ez egy olyan kérdés, amire nem tudnék csak hármat kívánni, de megpróbálom.
1. Legyen annyi időm írni, hogy minden másra is jusson időm (alvásra is), így az ötleteim egymás után kerüljenek az olvasókhoz.
2. Egy olyan, soha ki nem fogyó varázserszény, amiben mindig annyi pénz van, hogy az éppen aktuális könyv kiadására jusson belőle. Természetesen fedezze a könyvmoly-életmódomat is, és ha mondjuk pont könyvet veszek, akkor ne kelljen visszaraknom semmit a polcra. :D
3. Kimondom: készüljön film vagy sorozat a Serbeniai Krónikákból! :D Láttunk már ilyet, szóval talán ez nem is olyan elképzelhetetlen kívánság!
Sok sikert Aurora! :)
VálaszTörlés