Szalainé Erdélyi Tünde:
Karácsony
Hópehelyhek szállnak kecses táncot járva,
a tél lehelete jégvirágot varázsol december havában.
Minden évben újra várjuk a csodát, s a varázst,
hogy kívánságunk talán meghallgatásra talál.
Több mint kétezer éve, csillag mutatta a helyet,
hol a megváltó megszületett.
Karácsony ünnepe az ő születésének napja,
de egyben az összetartozás, a család alapja.
Sötétség helyett fény hulljon a Földre,
bánat, szomorúság az embereket sose gyötörje.
Az év utolsó napjai reményt hozzanak mindenki számára,
szeretetet, elfogadást, békét a folytonos körforgásban.
Szalainé Erdélyi Tünde
A paplan
A legnagyobb csoda
a szívben lakik,
s amikor jön az ideje,
mindig előbújik.
A történetben szereplő helyek, személyek, nevek kitaláltak
December, az utolsó emberes hónap ahogy mifelénk mondják. Az égből lassan szálldogálnak a csintalan kis hópelyhek, azon versenyeznek, ki a legszebb, és legformásabb, hisz nincs két egyforma. Találjunk ki egy új játékot! Aki a leghamarabb leér a földre, és ráesik valakire, az hozzon neki szerencsét!- legyen úgy, válaszolták az ötletgazdának a többiek, és egyre jobban siettek.
Az első hópehely egy szürke ruhában baktató emberre esett, szentestén nem volt nála más, csak egy rózsaszín takaró. Minden zárva volt, a város ünnepi fényekbe burkolózott, a Szabadság szobor lassan pásztázta szemeivel a fényárban úszó várost, mely minden este a legszebb ruháját vette magára. Az egyik ház ajtaja nyitva volt, a bejáratnál radiátor. Meleg, gondolta és besurrant. A folyósó végén letette furcsa világos rózsaszín takaróját, és elszenderedett. Hirtelen böködésre ébredt, maga meg mit keres itt? Egy idős hölgy kérdezte, kezében pincsijét tartva. Összeszedelőzködök, már megyek is, dehogy akarok én zavarni..mondta a férfi megilletődve. Kék szemében könny csillogott, kérges kezével elkezdte a takarót összehajtani. Na várjon, érzékenyült el. Szenteste van. Szólok a közös képviselőnek, hogy mi legyen. Várjon itt, mikor evett utoljára? Két napja, akkor jöttem el Hajdú-Bihar megyéből. Munkát ajánlottak, vendéglőben kellett volna leszedni az asztalokat, meg mosogatni, rendet rakni. Mikor felértem akkor mondták, hogy a tulaj bezárt, mert feketén dolgoztatott mindenkit. De én azt sem bántam volna...szállás étel, nekem más nem kellett volna, három hete temettem a feleségem, és az újszülött fiunkat. Nem tudtam megmaradni otthon...üres a ház, de nem tudok ott élni.
Pár perc múlva töltött káposzta illata lengte be a lépcsőházat, kis kenyér és erős pista járt melléje. Egyen, én mindig sokat főzök, mióta az uram meghalt, nem tudok egy személyre főzni. A férfi kanalazni merte, és csak annyit tudott mondani, hogy mintha édesanyám főzte volna. Ugyanaz az íz..Én is Hajdú Biharból jöttem, Debrecen mellől, férjhez. De sosem tudtam megszokni, hogy őszinte legyek, mosolyodott el az asszony.
Mire végzett, megjelent a ház közös képviselője, aki az első emeleten lakott. Rengeteg a fővárosban a hajléktalan, kérem menjen el szállóra. Itt nem maradhat. A lakók közül többen is lejöttek, hogy mi a hangzavar forrása. Olyan mint a többi, el kell küldeni, szólt egy fiatalasszony. Nem kell ide, majd jön a többi is...tódította a másik. A közös képviselő látta, hogy a férfi nem alkoholista, kezei fizikai munkáról árulkodtak. Ez egy nagy ház, nincs kertészünk, mindenesünk. Mihez ért? A férfi szemei felcsillantak. gondnok vagyok, egy nagy szállodának dolgoztam, a Napfény relax spánál.
Csak nem a Horányinál? kérdezte a képviselő. De igen, a Horányi Andrásnál. Pillanat, mondja a nevét, felhívom. Osztálytársak voltunk még nagyon régen az építőipari szakközépben. Nézze, amit mondott igaz. Maga Horváth Áron, felismerte a leírás alapján. . Csak azt nem érti, miért ment el....hisz segített volna. Mondtam már a ház, nem tudok én már ottan maradni. Kis vályogház, ezt tudtuk megvenni. Nem is gondoltuk, de 20 év után lett terhes a feleségem, nagyon vártuk a cseppet. De hát a sors.....meghalt a felesége, szólalt meg az asszony, aki a káposztát hozta, mert ő már tudta. Van itt egy kis lakás, valamikor üzlethelyiség volt, pici 15 négyzetméter. A folyosóról nyílik. Van bent WC, tusoló, meg egy kis galéria. Saját felelősségemre itt lakhat, mondjuk egy hónapig. Meglátjuk, hogy utána mi lesz. Kert rendbetétele, kisebb javítások. A bérét az ünnepek után megbeszéljük.
Hozom a kulcsot, monta a közös képviselő, de ezt a rózsaszín vacakot dobja ki, hozunk másikat. Nekem van takaróm, szólalt meg egy mély bariton, nem használjuk, a nyaralóból hoztam. Nekem van egy pótágyam, legalább nem kell kerülgetnem, szólt egy másik lakó. Az erkélyen van kis szekrény lehozom. Szőnyeget is hozok, van összetekerve...mindenki felajánlott valamit. Varázsszóra az egész ház megmozdult, és elkezdték berendezni a kis lakást. Evőeszközt, tányér, pohár, villanyrezsó, melegítő, és meleg ruha is akadt. Tóni bácsi a másodikról egy kis feldíszített fát is hozott, legyen már meg az ünnep....Holnap én hozok ebédet, szólt a harmadikról Jánosiné, büszkén kihúzva magát. Holnapután meg én, szólalt hátul egy vékony hang. Harmadik emelet 28-as ajtó, csak csengessen! A takaró az marad, a feleségemé volt, még az ő illata benne van, motyogta Áron, és maga sem hitte, hogy sorsa ilyen hamar megváltozik. Maradjon, persze, csuklott el a hangja a közös képviselőnek. Azon az estén a Bóbita utcai társasházban valóban csoda történt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése