Garajszki Rozika
Karácsonyi utazás
Karácsony előtt két nappal állok a sorban New York repülőterén, kezemben a beszállókártyám és miközben hullámos sötét hajam kiigazítom a szememből, hátra nézek. Nem tévedtem. Megint itt áll mögöttem az a csinos pasi, aki a büfénél is hárommal volt utánam. Kigombolt drága szövetkabátja alatt öltönyt visel, és milyen remekül áll rajta. Ő is fekete tincseibe túr. Elmosolyodom, de újból előre figyelek, még mielőtt kiszúrná, hogy őt nézem. Nem szeretném, hogy észre vegyen. Még élénken él bennem az előző melléfogásom. Volt nekem több éves jó kapcsolatom. De mikor már azt gondoltam, komolyabbra fog fordulni, hát akkorát tévedtem, szinte el se hiszem.
Most pedig ahogy hallom, ez a férfi is tökéletes angolsággal cseveg a stewardessel. Hát nem lenne élmény újból átélni, amit már egyszer nagy nehezen túléltem. Lapátra kerültem, mert a pasim az anyjára hallgatott. Nem vagyok amerikai, hát nem is passzolok az ő jól szituált fiához. Erre gondolva inkább gyorsan igyekszem eltűnni, mikor beérek a gép utasterébe. Éppen kényelmesen elhelyezkedem a belső ülésben, mikor a már többször szemet szúró helyes pasi a sorokat számlálva megáll a külső szék mellett.
- Ez az. – rám néz, mosolyog. Veszélyes mosoly, de el kell rejtenem, hogy megérint. - Bocsánat, ide szól a helykártyám. Ezek szerint ön mellé kell ülnöm. Ugye nem haragszik. Bemutatkoznék. – nyújtja a kezét. Én is az enyémet, de ő mondja először. – Karl
- Krisztin – válaszolok és enyhén visszamosolygok. Magam sem tudom miért. Talán, mert a sors sodorta mellém, de ő nem tudhatja, hogy én már régen észrevettem. Igyekszem nem elpirulni.
Kényelembe helyezi magát, elbabrál a kézitáskája elhelyezésével, és felém villant egy érdekes vigyort. Ez már nem mosoly, inkább olyan bejössz nekem vigyor, amitől a gyomrom liftezni kezd. Talán mégis rá jött, hogy én már többször megnéztem magamnak? Még kérdez valamit halkan a légikísérőtől, aki pont mellette megy el, kényelembe vágja magát, miközben a gép már emelkedik, és megint felém fordul.
- Mi az úti célja? – érdeklődik a félreérthetetlen angol kiejtésével. Én felhúzom a szemöldököm, mert nem hittem, hogy egy ilyen Adonisz beszélgetni akar pont velem, azt meg pláne nem, hogy mindjárt ilyen lényeges dologról, és még véletlenül sem az időjárás alakulásáról, de válaszolok.
- Budapest. – gondolkodom, elmondjam -e, hogy magyar vagyok, de még inkább nem.
- Én szintén. Megyek megvigasztalni az egyik gyerekkori haveromat, Tomot, akivel még a Columbiára is együtt jártunk. Sajnos mindent elveszített szegény, és szörnyű állapotban van már jó pár hónapja.
- Anyagilag? – kérdezem én is angolul, mert hát itt ez most a magától értetődő nyelv. Elvégre Amerikából indult a gép, meg ő is így beszél hozzám.
- Az lehet nem viselné meg ennyire. Meghalt a felesége egy balesetben, aki ráadásul éppen állapotos volt az első gyermekükkel. Csak két éve házasok, még a mindent jelentették egymásnak. – ahogy beszél, maga is szomorú lesz. Talán tényleg olyan jó barát, hogy átérzi a másik helyzetét.
- Sajnálom. – mondom én is halkan, mert ehhez nem igazán tudok mit fűzni. Ő folytatja.
- Vele töltöm az ünnepeket, hátha sikerül egy kicsit jobb állapotba hoznom. Már a szülei se élnek.
- Nincsenek kollégái, akik figyelnének rá? Önnek kell a tengerentúlról utána jönnie? – kérdezem, mert tényleg ez jutott hirtelen eszembe.
- Magánpraxisban ügyvéd. Nincs sok munkatársa. … De róla már eleget beszéltünk. Magácska milyen célból utazik Budapestre? – mosolyog megint rám. Már nyoma sincs az előbbi lehangoltságának.
- Az édesanyámhoz megyek. De az is elképzelhető, hogy haza is költözöm végleg. – jegyzem meg halkan, talán abból a célból, hogy eszébe se jusson udvarolni. Hogy ne feltételezze, amerikai vagyok. De ő megint érdekesen mosolyog.
- Nem találta meg a számítását Amerikában? Mivel foglalkozik?
- Kereskedelem. - adok egy tág témakört. Eszembe sincs konkrétumokat mondani. Róla még semmit sem tudok, azon kívül hová járt egyetemre, én meg tartsak beszámolót az életemről?
- Ha mégis úgy dönt, marad Amerikában, lehet tudnék segíteni jó állást találni. Ugye még nem végleges az a döntés, szívesen segítenék!
- Köszönöm, de a munkám még megvan. Ha maradnék, akkor azon se változtatnék. De most úgy érzem, inkább nem itt élnék.
- Akkor mi a fő probléma? Nem tudja megszokni az éghajlatot?
- Azzal sincs gondom. A mentalitással, a hozzáállással és néhány ember gondolkodásával volt inkább egyéni problémám. A szív szavát felülírta az ész néhány közvetlen ismerősömnél! De mi a helyzet magával? Ön is ügyvédként praktizál, mint a barátja?
- Igen. Itt New Yorkban. – mondja, pedig már régen elhagytuk a várost. Valahol a tenger felett suhanhatunk. Majd az ő munkájáról beszélgetünk, ami számomra sokkal érdekesebb, mint az én kereskedelmi főosztályvezetői melóm egy híres divatcégnél. Bár erről továbbra se tájékoztattam, mert hiába nagyon csinos és udvarias férfi, számomra eredendően hátránnyal indul. Amerikai, és nem akarok újabb csalódást. Most én írom felül az érzés jeleit a józan eszemmel.
Azért egyértelműen szeretne tőlem valamit, mert a mindenről csevegés után még landolás előtt megbeszéljük, hogy az ünnepek elteltével ugyan azzal a géppel repülünk vissza az államokba. Ő ugye vissza a régi életébe, engem pedig próbál ottmaradásra bírni, de én nem osztom a véleményét. Abban maradunk, hogy mindenképpen visszatérek, de valószínűbb, hogy felszámolni az ottani életem. Huncut mosollyal mondja, hogy legalább még lesz egy újabb esélye megváltoztatni az eltökélt szándékom.
Anya vár a reptéren, így a frissen szerzett ismerősöm gyorsan magára hagyom, még mielőtt elkérné a telefonszámom. Így nekem is lesz időm gondolkodni, hogy tényleg a megbeszélt géppel induljak e vissza, vagy olyan gyorsan felejtsem el, amilyen hirtelen berobbant az életembe. Ez még annyi mindentől függ. Találok -e itthon jó melót, megfelelő albérletet, visszavárnak e a régi barátaim, és hogyan viselem az ottani életem hiányát. Anyát boldogan ölelem át, és most úgy érzem haza találtam. Itt a helyem a szülővárosomban!
Míg anya bevásárol a karácsonyi vacsorához a még hiányzó dolgokat, én addig felhívom a régi barátnőm, Anikót, aki egyben kolléganőm is volt az itthoni áruházlánc külker osztályán. Említem neki, hogy a segítsége jól jönne az itthoni álláskeresésben, és egyben meghívom a karácsonyi vacsorára, amit mindjárt közlök is anyámmal, mikor haza ér. Meglepődik.
- Hát erre nem számítottam, mert már én is hívtam vendéget. Lakik itt az utca elején egy csinos fiatalember, Tamás, aki teljesen egyedül maradt. Olyan kedves és aranyos, de mindig szomorú. Hát gondoltam ne legyen egyedül a szeretet ünnepén, pár napja meghívtam őt. Nem hiszem, hogy pont a te harsány és mindig vidám barátnőd elősegítené a céljaimat.
- De anya! Ugye nem akarsz kerítő szerepébe tündökölni?
- Nem! De ugye sose lehet tudni. Talán neked is bejönne, vagy inkább jól jönne. – majd pár perc gondolkodás után azt mondja - Na mindegy! Elfér ő is, legalább nem lesz olyan magától értetődő a célom. – és ezzel le is lesz zárva az ilyen célú beszélgetés. Közösen és jókedvűen készítjük a vacsorát a megemelkedett létszámra. Anya nekem olyan, mintha ő is a barátnőm lenne. Pláne mióta egyedül maradt. Nincs más, akivel megossza a gondolatait, így a neten is sokat beszélgetünk. Most is elmondtam neki a gépen megismert férfival kapcsolatos érzéseim és dilemmáim. Ő mosolyogva mondta, hogy akkor pont jó, hogy elhívta Tamást is, hátha vele szimpatizálni tudok. Már csak az utolsó simítások vannak, mikor megjelenik a barátnőm. Ő is segíteni szeretne. Készítem a tálaláshoz a tányérokat négy főre, ő a szalvétából éppen fenyőformát hajtogat, miközben kopognak. Én megyek nyitni, mert anya pont a sültet veszi ki a sütőből. Meglepetésemben talán még a szám is tátva marad. Az ajtóban két férfi áll, pedig csak egyet vártunk. Az alacsonyabb, aki szintén nagyon jóvágású, mindjárt meg is szólal.
- Elnézést! Ön biztosan Krisztina. A mamájával beszéltem, és ugye nem baj, hogy a haverom is velem jött? Nem régen érkezett Amerikából, és hát nem akartam egyedül hagyni a lakásomban. Nem azt érdemelné. Ági néni eddig is nagyon aranyos volt velem, reméltem, nem okozok ezzel nagyobb problémát! – hadarja el gyorsan, miközben én nem vagyok képes folyamatosan rá nézni. Fogva tartja a tekintetem a másik férfi, aki a fejét billegtetve kacéran vigyorog rám.
- Persze, nem probléma, fáradjanak csak be! – Invitálom őket és angolul szólok a magasabb pasihoz, mert ő nem más, mint a repülőről az utastársam.
- Maga? Maga meg hogy kerül ide?
- Hát Tamás az a barát, akiről a gépen meséltem. – ejti a szavakat tökéletes magyarsággal. – Örülök, hogy ismét összefutottunk! – mosolyog, és a kezembe nyom egy üveg pezsgőt, majd hozzám hajol, és megcsókol. Nehezen térek magamhoz a kábulatból. A barátnőm vidám csevegése ránt vissza, aki már az asztalhoz ültette Tamást. Természetesen maga mellé osztva neki helyet. Én is leültetem a váratlan vendégem, és miután minden ételt az asztalra tettünk, mi is leülünk anyával. Én Karl mellé, aki talán inkább Károly, és akivel van mit megbeszélnem. Megvárom, hogy szedjen magának, és mindjárt kérdőre is vonom.
- Ön magyar? Mikor szerette volna ezt megosztani velem? Én végig amerikainak gondoltam!
- Hát … ez hosszú történet lesz. Mikor kiszúrtam a büfénél pár emberrel magam előtt, akkor még azt hittem ön is amerikai. Tökéletesen beszéli a nyelvet. Utána meg mikor láttam, hogy azonos gépre szállunk, hát a sorsot dicsértem, de azért be kellet neki segítenem. Megbeszéltem az utaskísérővel, hogy maga mellé ülhessek. De még akkor is angolnak gondoltam. Beszélgetés közben rájöttem, hogy honfi társak vagyunk, de kihívást jelentett, hogy meg tudom-e hódítani angolként, mert említette, hogy már csalódás érte e területen. A hazai reptéren azért be szerettem volna vallani, de ott meg olyan gyorsan tűnt el, mint akit köröznek, és köddé kell válnia.
- Tényleg bevallotta volna? – nézek a szemébe.
- Igen, mert nem szerettem volna keresni, ha nem jelenik meg a megbeszélt visszaútra.
- Meg akart keresni? – figyelek rá csodálkozva.
- Igen. A keresztneve és az ülésszáma alapján talán sikerülhetett volna. De ez így sokkal jobb! Már van egy tuti elérhető pontom, ahol mindig megtalálom, vagy infóval tudnak szolgálni! – mosolyog anyámra.
Ezen mindenki jót nevet, és kellemesen beszélgetünk tovább. Megisszuk a pezsgőt, amivel pertut iszunk, és tegeződésre váltunk. Közben arra gondolok, ő is kiszúrt magának, és tett is érte, hogy megismerjen. Ami pedig a legfontosabb, nem amerikai. A vacsora hosszúra nyúlik, mert nem csak én érzem jól magam Károly társaságában, hanem a barátnőm is Tamáséban. Sőt a végén meghívnak minket a következő napra magukhoz ebédre, mert Károly édesapja is velük fogja tölteni a napot, hogy ő se legyen egyedül. A felesége, azaz az ismerősöm édesanyja már két éve elhunyt.
Így egy pasik által készített ebédre lettünk hivatalosak. Érkezéskor én bort vittem, amit egy csókkal köszönt meg a mosolygós ismerősöm, de Tamás és Anikó is megirigyelte ezt a jó szokást. Anya sütije viszont csak mosolygós szép szavakat kapott az igen karakán öregúrtól, aki később is leste anyám minden kívánságát. Az ebéd fenséges volt, a csókok sűrűsödtek, és én el lettem varázsolva. Az itthon töltött napok mindegyikén találkoztunk Károllyal. az utazás előtti napon felajánlotta még azt is, hogy ha vele maradok New Yorkban, keres nekem jó és könnyű kereskedelmi állást. Vannak butikos haverjai, és az mégis jobb, könnyebb, mint az élelmiszerláncok üzleteiben. Itt én is tartoztam neki egy vallomással.
- Vezető állásom van egy divat láncnál. Mint mondtam, nem mondtam még fel. – mosolygok a szemébe.
- Éreztem! Tudtam, hogy van valami magasabb végzettséged! De sima bolti eladóként is kellettél volna, mert a szív nem kéri a diplomát! – ölel át, és csókol meg.
Ilyen vallomás után én is boldogan utaztam vele vissza az államokba. Ez a karácsony nem úgy alakult, ahogy arra számítottam. Elhozta a szerelmet, de nem csak az én életembe. Tamás se szorul már Károly vigasztalására, mert Anikó ezt boldogan teszi meg helyette, és még anya arcára is mosoly kerül, ha Károly édesapja hetente többször is sétálni hívja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése