Nem csak a húszéveseké a világ, ahogy szól a nóta is. A következő interjú alanyom is valahogy így gondolhatja, mert gyermekirodalomban utazik leginkább. Bár van néhány felnőtteknek szóló írása is. Sőt nemrég felkérték egy igen nemes feladatra, ahol egy éven keresztül gyermekeket mentorálhat. Ennek a személynek a meséi nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek szívét is megérintik. Ő nem más, mint Bombicz Judit meseíró.
Az írónőnek több mesekönyve is megjelent, amelyeket megvásárolhattok a NewLine kiadó weboldalán, vagy dedikálva a szerző facebook oldalán keresztül.
Hálás vagyok az írónőnek, hogy elfogadta a felkérésemet és válaszolt a kérdéseimre.
Rég beszélgettünk és sok minden történt azóta veled. Bekerültél az MKMT Mozgalom FITT2 (Fiatal Író Tanoncok Társasága) programjába, mint mentor. Ha jól tudom nem rég kezdtetek el hat fiatal tehetséggel együtt dolgozni. Mit gondolsz erről a programról és milyen elvárásaid vannak a programmal kapcsolatban?
Judit: Először is köszönöm az újbóli lehetőséget, köszönöm, hogy ismét kíváncsi voltál rám. Nos, igen, az MKMT Mozgalom vezetői felkértek a FITT2 mentorprogram vezetésére, amit kis gondolkodás után el is vállaltam. Valójában nincsenek elvárásaim, hiszen számomra is új a feladat, akárcsak mentortársaimnak. Túl vagyunk az első hónapon, megérkeztek az első feladatra írt történetek és nem túlzok, ha azt mondom, nagyon ügyesek a gyerekek, akikkel együtt dolgozunk. Emellett a mentorcsapat tagjai is olyan emberek, akikkel öröm együtt dolgozni, ahogy a szakmai vezetőnkkel is. Véleményem szerint ez nagyon jó kezdeményezés, hiszen, ha visszaemlékszem a saját gyermekkoromra, számomra soha nem adott tanácsot egy „praktizáló” író sem. Ezek a gyerekek első kézből kaphatnak véleményt az írásaikra, s emellett javaslatokat teszünk a hibáik javítására is. Reményeim szerint tudunk segíteni írópalántáinknak a fejlődésben, s így máris nagyobb előnnyel indulhatnak el ezen a csodaszép, nemes, de egyáltalán nem könnyű pályán.
Sosem volt számomra titok, hogy sokrétű ember vagy. Mostanában nem csak a mesekönyveiden dolgozol, hanem nyereménymeséket is írsz, és ami igazán különlegességnek számít, hogy megrendelésre is írsz mesét. Honnan jött ez az ötlet, hogy megrendelésre írj?
Judit: Megvallom, mindig is szerettem volna az írásból élni, de ez sajnos a mai napig nem adatott meg. Arra gondoltam, hogy ha már a nyereménymeséknek ekkora sikere lett (2017. decembere óta minden hónapban valaki saját mesét nyer nálam), akkor hátha lesznek olyan emberek, akik bármilyen alkalomra, vagy csak úgy, szeretnének rendelni személyre szóló mesét gyereknek, vagy akár felnőttnek. Sajnos, annak ellenére, hogy ezek a személyes mesék sikereket tudhatnak magukénak, a megrendelés nem igazán lelkesíti az embereket, hiszen az már nem ingyen lenne. Tehát ismét megbukott az az álom, hogy írásból lehessen megélni. Ennek ellenére azért írtam már jó néhány rendelt mesét ismerősöknek, családtagoknak ajándékba. Tudom, hogy hazabeszélek, de ha jobban belegondolunk, egy ilyen saját történet életre szóló emlék lehet, hiszen nem sablonmesékkel dolgozom, amiben csak kicserélik a neveket. A számomra elküldött információk alapján írok saját mesét, hiszen ezektől lesz valójában személyes. A történet arról szól, akinek íródik. Sokszor jelezték már, hogy olyan dolgokat is beleírok a mesékbe, amikről egy szót sem szóltak nekem, mégis teljesen fedik a valóságot, mintha én is velük lettem volna. Nevezhetjük ezt intuíciónak, megérzésnek, bárminek. A lényeg, hogy ez ott van bennem.
A nyeremény- és a megrendelt meséid általában élő személyekről/gyerekekről szólnak. A mesekönyvedben írt tanulságos mesék mögött is áll egy-egy valós személy, vagy azok inkább kitalációk?
Judit: A mesekönyvekben nem valós személyekről írtam, viszont valós helyek szerepelhetnek némelyikben. Hiszen mindig van valami, ami megihlet, s ez bármi lehet. Próbálom ezekben a mesékben megmutatni a gyerekeknek, mi is az, ami valóban fontos az életben. S mivel ezeket becsempészem a történeteimbe, a kicsik észrevétlenül tanulhatják meg, szórakozva. Gondolok itt a szeretetre, barátságra, családra, segítőkészségre, őszinteségre, és még sorolhatnám nagyon sokáig a számomra is nagyon fontos dolgokat.
Egyébként személyes mesét nem csak gyerekeknek/gyerekekről írok. Írtam már jó néhány felnőttnek is.
A meséken kívül írsz verseket és egyéb történeteket, novellákat is. Nem gondolkoztál még azon, hogy ezeket is össze kellene gyűjtened és kiadni egy külön kötetben?
Judit: Valójában a verseimet egyáltalán nem tartom annyira jónak, hogy kiadásra kerülhessenek. Novellákkal leginkább pályázaton indultam eddig, viszont annyi még nincsen, hogy önálló kötet lehessen belőlük. Jelenleg amúgy sem gondolkodom könyvkiadáson, hiszen anyagilag teljesen lehetetlen ez számomra, pedig dolgozom egy új mesekönyvön is. De, hogy mikor lehet belőle kiadás, az számomra is hatalmas rejtély. Emellett ott a rengeteg nyereménymese, amikből akár négy-öt könyvet is össze lehetne állítani. Egyelőre mindegyik pihen a merevlemezen.
Egyébként ezeken kívül is írtam már sok mást is. Például írtam cikkeket régebben a Természetgyógyász Magazin egyik rovatába, írtam szellemíróként online magazinokhoz cikkeket. Sajnos jelenleg nincsen ilyen lehetőségem, pedig sokakkal ellentétben nekem annyira nincsen problémám a szellemírással. Igaz, a nevem nem kerül alá, de én tudom, hogy az én szellemi termékem.
Olvasás terén melyik az a műfaj, amelyik közel áll a szívedhez?
Judit: Amíg intenzíven olvastam, addig imádtam az ifjúsági irodalmat, a fantasyt, a történelmi regényeket. Egy szakácskönyvet a legritkább esetben lehet az olvasáshoz sorolni, de nagyon szeretem ezeket is, főleg, a régi kiadásokat. A humoros írások is jöhettek mindig, főleg Rejtő művei, amik számomra viszik a pálmát. Csodálkozom, amikor a mai fiatalok közül sokan nem értik a humorát, bár ez talán annak is betudható, hogy sok olyan kifejezés van benne, sok olyan dologról ír, ami a mai köznyelvben már nem is igen használatos. Vámpíros történetek is a repertoárt színesítik, de nem a kemény horror féle. A meséket sem szabad kihagyni, hiszen abban élek folyamatosan. Valójában inkább úgy fogalmaznék, hogy bármit elolvastam, amiben megfogott valami. S hogy miért a múlt idő? Sajnos nagyon sokat romlott a látásom, így papírkönyvet már nem is igen forgatok. Ha olvasok, akkor számítógépen teszem, mert számomra még az ekönyv olvasók sem megfelelőek a méretük miatt. Szerencsére tízujjas vakírással írok, így ha még jobban romlik a látásom, ebben nem fog akadályozni talán.
Te nem csak a MKMT Mozgalom (Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom) FITT2 program egyik mentora vagy, hanem egy MKMT-s író is. Mi a véleményed a Mozgalomról? Amióta csatlakoztál hozzájuk milyen tapasztalataid vannak?
Judit: Szerintem ez az egyik legjobb dolog, amivel a magyar írókat segíthetik. A mozgalomnak bloggerei is vannak, akárcsak te, így még szélesebb körben is megismerhetnek minket az olvasók, az érdeklődők. Igazából a mesének nagyon-nagyon kellene a reklám, mert sokkal kevesebbet van előtérben a gyermekirodalom, a felnőttirodalommal szemben. Nézzük csak a közösségi médiát. Bármelyik platformra megyünk, a felnőtteknek szóló könyvek mindenhol sokkal nagyobb teret kapnak, hiszen felnőttek használják ezeket. Mi, akik gyermekeknek írunk, csak abban reménykedhetünk, hogy a gyermeket nevelő felnőttek esetleg felfigyelnek ránk és az alkotásainkra. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ez még mindig csak remény marad, mert nagyon elenyésző azoknak a száma, akik törődnek a gyermekirodalommal. Viszont azoknak, akik ezt megteszik, örök hálám a többi meseíró nevében is. Az MKMT egy olyan kezdeményezés, ahol mi is „labdába rúghatunk” a regényírók mellett és ez volt az egyik oka a csatlakozásomnak is.
Tudom már meg tudnál kínozni vagy legalábbis meggazdagodnál, ha valaki annyi tízezrest adna neked, amennyiszer megkérdezem, hogy a fantasy történeteddel mi a helyzet? De ez csak azért van mert a két főszereplő nagyon a szívemhez nőtt, és kíváncsi vagyok a sorsuk alakulására. Szóval van rá egy kis esély is, hogy valaha napvilágra kerül Julie és Ioan története?
Judit: Dehogy bántanálak én téged! Sőt! Nagyon örülök, hogy ennyire a szívedhez nőttek a szereplőim. Jelenleg én vagyok a legnagyobb akadály abban, hogy végre kezdjek valamit a regényemmel. Írnom kéne hozzá befejezést, újra át kéne az egészet olvasni, javítani, aztán kitalálni, hogy mit is kezdjek vele. Hiszen, mint mondtam, a kiadás számomra anyagilag jelenleg lehetetlen. Nyilván gondolkodtam már, hogy hogyan lehetne mégis megoldani, de egyelőre még nem tudom, mit hoz a jövő. Az első lépés ehhez, hogy végre rászánjam magam és befejezzem a történetet. Pedig én is imádom a szereplőimet, de valamiért nem megy még mindig a dolog.
Van egy hatalmas büszkeséged, aki a nyomdokaidba lépett az írás terén is, ő pedig nem más, mint a lányod, Judit. Mit éreztél akkor a büszkeségen kívül, amikor megtudtad, hogy ő is kiadja az első verses kötetét?
Judit: Nagyon boldog voltam, amikor Juditom úgy döntött, megjelenteti a verseit, hogy mások is olvashassák őket. Az az igazság, hogy már egy ideje „rágtam” a fülét ezügyben, de nyilván neki kellett tudnia azt, hogy mikor jön el az ideje. Ő tudta, mikor áll készen erre, s mostanra már két verses kötete is megjelent. Sőt, készülőben van a harmadik is, ha a kismadár nem hazudott, aki ezt csicseregte. Április óta a lányom Angliában él, közben államvizsgázott, úgyhogy remélhetőleg lassan ez a kötet is lassacskán napvilágot láthat.
Kíváncsi vagyok, mint meseíró hogyan értelmezed ezeket az új törvényeket, amelyek manapság szárnyra keltek, ezzel is nehezítve a hazai írók útját. Mert nem csak a meseírók kaptak mostanában akadályokat, hanem a romantikus/erotikus írók is. Mi a véleményed erről az egészről? Szerinted valahogyan lehetne változtatni rajta?
Judit: Felháborítónak tartom az egészet! Az irodalmat nem lehet kisajátítani vagy beskatulyázni. Ahogy a való életben is megtörténnek dolgok, úgy a könyvekben is. Elvégre az írók többsége az életben történtek alapján hoz létre egy történetet, megfűszerezve saját fantáziájával, gondolataival. Felháborít, amikor a művészeteket határok közé akarják szorítani, megfosztva az írókat attól, hogy szárnyalhasson a képzeletük! Az olvasókat pedig megfosztják azoktól az élményektől, amiket másképpen talán sosem élhetnének át, csak akkor, ha belebújnak egy szereplő bőrébe és élik az életét, amíg olvasnak. Annak ellenére tartom felháborítónak, hogy engem annyira még nem érintettek ezek a rendelkezések. Az én meséimbe egyelőre még nem lehet belekötni a jogszabályok alapján, de a szállóige szerint: soha ne mondd, hogy soha! Ki tudja, mit találnak még ki, csak azért, hogy az erejüket fitogtassák és megmutassák, bármit megtehetnek. Nem akarok politizálni, mert nem értek hozzá és nem is szeretem. De sajnos ott teszik már tönkre az emberek életét, ahol csak lehet. A művészeti ágakban is.
Változtatni? Halvány fogalmam sincsen, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, pedig nagyon kellene a változás. Nem csak az irodalom szabályaiban…
Volt a csoportomban egy olyan kérdés, hogy álnéven vagy a valódi néven való írás az elterjedtebb, és hogy ki milyen néven ír. Rólad tudni, hogy a meséket a saját neved alatt adod ki, de azt is beszőtted az akkori válaszodba, hogy a történeteidet álnéven adnád ki, ami nem mese. Van is már erre a névre ötleted? Ha igen megkérdezhetem mi az?
Judit: Igen, úgy gondolom, hogy egy másik névvel meg lehetne különböztetni a zsánereket egymástól. Mert hát, akárhonnan is nézzük, a gyermekmese és a romantikus-fantasy között hatalmas a különbség. Természetesen ez csak abban az esetben lenne aktuális, ha egyszer végre befejezném a regényemet. Több név is eszembe jutott már, aztán a kéziratra rá is írtam egyet, azt te is láttad. Ha nem gond, nem szeretném a nyilvánosság elé tárni, amíg nem biztos, hogy az lesz. Az én vezetéknevemet nem igazán lehet „angolosítani”, hiszen a Bombicz angolul is Bombicz lenne. Így ez nálam sajnos kilőve. Viszont nyitott vagyok mások ötleteire, hátha valakinek eszébe jutna egy frappáns írói név a romantikus-fantasy regényemhez. A szerzői oldalamon bárki megkereshet és akár privát üzenetben meg is írhatja, ha eszébe jut valami. De enélkül is szívesen beszélgetek az olvasókkal akár privátban, akár valamelyik bejegyzés alatt, a facebook oldalamon (Bombicz Judit író, meseíró) vagy a privát csoportomban. A történeteimet pedig bárki elolvashatja a blogomon, ahol szeretettel várok minden érdeklődőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése