Szeretném megköszönni Teilinger Henriett Kingának, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet. Kicsit kifaggattam az írónőt az irodalomról, olvasási szokásairól és a könyvéről. Hiszen egy író nem csak ír, hanem olvas is. Lehet, nem látszik sokszor, de egy írói személyiség mellett ott van az anya, a feleség, a diák és a tanár, sőt maga az ember. Ezért is érdekes minden egyes ember. De most ismerjük meg a Más Világok szerzőjét. Akkor vágjunk is bele!
Sokszor csak az írót látják az olvasók, akik a könyved a kezükbe fogják. De ki is van a könyv mögött azt kevesen tudják. Mesélj, hogy kerültél Te az irodalom világába?
Henriett: Az első és legfontosabb, hogy egy ember van a könyvön túl is, aki reménykedik, érez, fél, nevet, szeret. Ugyanolyan problémákkal, örömökkel, vagy épp nyögvenyelős szürke hétköznapokkal a háta mögött. Mindig is az volt a legnagyobb erősségem, hogy legtöbbször sikerült rátapintanom a legmegfoghatatlanabb érzésekre magamban vagy másokban. Ha rájövünk és meg tudjuk fogalmazni, hogy mi a baj, az a legfontosabb lépés a megoldáshoz. Szeretem feszegetni az érzelmi határokat, feloldani a belső feszültségeket.
A könyvem is így született. Édesapám elvesztésének fájdalmát kezdtem el kiírni, mert 15 év után sem tudtam megnyugvásra lelni. Magamért írtam úgy, mintha a 20-30-40 évvel idősebb gyermekemhez szólnék. Hogy tanuljon belőle, legyen mihez nyúlnia, ha én már nem leszek ott neki. Ha nem leszek ott, hogy megválaszolhassam a miérteket, vagy tanácsot adjak, amikor szüksége lesz rá. Hogy továbbadjam a tapasztalataimat az emberi reakciókról és a motivációikról.
Ez a történet egyben egy metafóra-halmaz az összes bennem tomboló gondolatra, a megélt nyugtalan időszakokra, vagy épp boldog pillanatokra. És visszaemlékezés is a családi, baráti összejövetelekre, amelyekből mindig rengeteg energiát merítettem a tökéletlenségek ellenére.
Amikor kiderült a családban, hogy írok, anyukám rácsapott a lehetőségre. Ugyanolyan mély gyásszal küzdött ő is, mint én, és persze szerette volna megismerni a legbennsőbb, soha ki nem mondott gondolataimat. A végletekig támogatta a könyv megjelentetését, és azóta is a legnagyobb bíztatóm, hogy az írás az én utam...
Most már én is így érzem!
A legelső regényed elég komoly témát boncolgat a gyászt és annak feldolgozását. Miért érezted úgy, hogy neked erről a témáról kell írnod? Hisz a legtöbb első könyves egy vidámabb témával kezd. De te mindjárt bele a közepébe.
Henriett: Szerintem mindenkinek arról kell írnia, amit megtapasztalt, mert csak akkor lehet hiteles, amit alkot. Csak akkor tud igazán mélyen, szívből írni róla. A legtöbb első könyves tini kora végén, vagy fiatal felnőttként kezd írni. Én idén leszek 40 éves, több mindent megéltem...
Bár a veszteségek feldolgozása elkísér minket gyerekkorunktól, a saját halálunk előtti utolsó pillanatig. A gyász ugyanolyan intenzív érzelemtenger, mint amely a szerelem vagy a szeretet megélésekor áthat minket. Nem szabad tabuként kezelni, elnyomni, ahogy én tettem oly sok éven át, mert szétmarcangol belülről. Én ezzel a történettel tudtam feldolgozni és lezárni, amit lekellett. És igazi megnyugvást hozott!
A Más Világok című könyved nem csak a gyászról, de a barátságról és a szerelemről, a családról is szól. Emellett bemutatod a saját meglátásod szerint a maffia világát. Számodra mennyire fontosak, mint olvasónak az érzelmek egy könyvben? Milyen könyveket szoktál olvasni?
Henriett: Örök romantikus vagyok. A szexualitás, a testiség ugyanolyan szerves része az életnek, mint a táplálék, így az sem baj, ha van benne erotika. Nagyon szeretem a romantikus, vagy akár erotikus fantasy regényeket, és az átvitt értelmű történeteket, de nem vetem meg a mitológiát és a különböző történelmi korokban játszódó "kosztümös" olvasnivalót sem. De éppen ennyire kedvelem a klasszikus irodalmat is, sőt imádok tudományos, vagy spirituális dolgokról olvasni!
Általában mást olvasok, mint amit írok. A lélektani és a romantikus vonal nálam nagyon meghatározó a saját regényeimben, de kell bele a fokozatosan felépülő izgalom. A saját - nem hivatalos - műfajom az "élet", amelyben mindennek jut szerep.
Mi ugye szoktunk egymással beszélgetni, és sok minden ki is derült rólad. Ami érdekes volt, amikor megkérdezted, hogy számomra milyen a felső kategóriás könyv? Erre én akkor feleltem neked, de arról nem beszéltünk, hogy számodra milyen egy felső kategóriás könyv? Te hogy elemeznéd?
Henriett: Engem a formai követelmények, az író kiléte, vagy a trendek nem érdekelnek. Ami számomra fontos: az a szív! Hogy érzem-e benne a lelket, hogy képes-e maradéktalanul visszaadni a negatív vagy pozitív érzéseket, a vívódást, amik hasonló szituációban bennem felmerülnének? Több oldalról körbe van-e járva egy esemény- ill. gondolatsor? Lehet egy történetmesélés egyoldalú, E/1 személyben elmesélve, de nekem kell, hogy a mesélő empatikus legyen és gondolkodjon, más nézőpontból is megvizsgálja a helyzetét, mert csak akkor fejlődhet igazán a karaktere.
Kell az alapvető tisztelet megléte is! Ha a főhősnél, vagy a pozitívnak beállított szereplők párbeszédeiben ez nincs meg, akkor azt a könyvet már félre is tettem, és soha többet nem veszem a kezembe. Ráadásul engem taszít a káromkodás. Persze van olyan élethelyzet, vagy karakter, amikor kifejezetten helyénvaló egy-egy csúnya szó. Például egy alvilági főnök és csatlósai egyértelműen nem a szépirodalmi nyelvet használják, éppen így más a szóhasználata egy tininek, mint egy nyugdíjas korúnak. De összességében, ha nem feltétlenül szükséges, akkor alpári szavak nem kerülhetnek egy irodalmi műbe csak a trend és a lazaság látszatának kedvéért.
A karaktereid élethűek és szépen ki vannak dolgozva. Néha volt olyan érzésem, hogy nem csak Te, hanem a környezetedben élő személyek is jelen vannak a karaktereidben. Szóval mennyire gyúrtad össze a valóságot a fantáziáddal a karaktereid jellemét kialakítva?
Henriett: Nagyon! De a szereplők jellemvonásai vagy reakciói általában nem húzhatóak tisztán egy-egy személyre az életemből, még a főhősöknél sem. Ez alól kivételt képez Helena, aki az édesanyámat mintázza, valamint Frank, az Edző és Doki, akik az édesapám bölcsességét, gondolkodását, erejét formálják meg. Izabella egyszerre testesíti meg a nővérem és saját magam értékeit és hibáit, valamint egy elképzelt "énemet". Míg a férjem bizonyos jellemvonásai jelen vannak Nicolasban és Gregoriban egyaránt. És valóban volt egy olyan legjobb fiú barátom, mint Gregori, bár minket végül 14 év után szétszedtek a körülmények és az állandó hitetlenkedés. Belefáradtunk.
Hosszú a sor, ugyanis közel ötven karakter van a történetben. Természetesen bőven akadnak olyanok is, akik teljes egészében kitalált személyek, viszont mindannyian találkoztunk már hasonló személyiségekkel az életünk során. De hogy ki-kicsoda az emlékeimben, az örökre az én titkom marad...
Mit gondolsz, hogy a mai irodalom piacán melyek azok a könyvek, amelyek keresettebbek?
Henriett: Szeretem a statisztikákat, közvéleménykutatásokat, főleg, ha én magam készítem, így a könyves csoportokban rendszeresen rákérdezek ilyenekre. Azokból azt szűrtem le, hogy a romantika tarol, de a történelmi (háborús és auschwitzi), a krimi és a klasszikus irodalom iránt érdeklődők is jelentős számban képviseltetik magukat.
Az emberek nagy része azért vesz könyvet a kezébe, mert kell a kikapcsolódás a szürke hétköznapokból. Minél fáradtabbak szellemileg, lelkileg, fizikailag, annál egyszerűbb hangvételű műfajhoz nyúlnak. A könnyebben emészthetőre való igény a társadalom energiaszintjének és az olvasók befogadóképességének mutatója.
Ám ez nem jelenti azt, hogy egy szórakoztató irodalmi mű ne ösztönözhetne gondolkodásra, mélyebb empátiára, vagy épp ne taníthatna meg az élet szépségeinek értékelésére.
Úgy látom, jelenleg a szórakoztató irodalom viszi a pálmát, éppen ezért hatalmas felelősség van az ilyen műfajban írók vállán, hogy könnyedebb stílusban ugyan, de minőséget fenntartva írjanak! Sajnos, egyre kevesebben tartják ehhez magukat...
Azt vallom, hogy egy szórakoztató irodalmi regényt éppen annyira felelősségteljesen kell megírni, mint egy szépirodalmit. Ez vonatkozik mind a szövegre, mint pedig a belső tartalomra. Nem szabad hagyni elkorcsosulni ezt a műfajt a könnyedség égisze alatt!
A könyv tanít! Amelyik erre nem képes, az nem is irodalom.
Nagyon sok író mumusa a marketing, te mit gondolsz erről? Mennyire nehéz reklámozni a saját könyvedet?
Henriett: Ez egy teljesen különálló szakma, ráadásul igen költséges és szerteágazó tudást kíván. Nem szeretek vele foglalkozni, ezért is bíztam a férjemre a terjesztést. Neki köszönhetően a legnagyobb könyvesboltokban (Libri, Líra) és webshopokban (Bookline, Mai Könyv, stb) a kezdetektől elérhető a regényem.
Ami a "követők és olvasók" megtalálását illeti, azt ebben a direktmarketing formában inkább hanyagolom. Szeretek ismerkedni, beszélgetni az emberekkel, kicserélni a gondolatainkat, megosztani az érzéseinket. A személytelenség és a mindent letolni a másik torkán nagyon távol áll tőlem. Számomra fontosabb embernek maradni ebben a rohanó világban, ahol mindenki megpróbálja túllicitálni, túlharsogni a másikat marketing címén.
Nem megyek bele olyan harcba, amit nem tudok finanszírozni, és ahol én mindig csak egy kis hal leszek, legfőképpen azért, mert látványcirkusz az egész!
Az írókról olyan összegeket gombolnak le a kereskedők, könyves eseményeket szervezők, amik 10-15 ezer eladott példányig meg sem térülnek. Egy kezdő, ismeretlen író (aki jobb esetben el tud adni 300-400 példányt), ha ezekre befizet, az olyan, mint a legmagasabb reményadó.
Aki rátalál az írói profilomra pl. a facebookon (Teilinger Henriett Kinga - Írói Oldala) eldöntheti, hogy tetszik-e neki a világról alkotott felfogásom és így kíváncsi lesz a könyveimre, vagy sem. A humor számomra életerő. A szarkazmus, irónia, fekete humor sem áll távol tőlem, és inkább viccet csinálok a rossz dolgokból, mint hogy leüljek búslakodni, mint az iszap.
Ráérek megvárni azokat, akik értékelni tudják, amit nyújtani tudok. Az írásaimban, vagy a posztjaimban önmagamat adom, hangzatos ígérgetések nélkül. Így bennem biztosan nem fog csalódni, aki a kezébe veszi a regényem.
Jelenleg dolgozol valamilyen könyvön? Ha igen erről kicsit tudnál mesélni nekünk? Vagy esetleg egy kis kulissza, hogy neked milyen szokásaid vannak írás terén?
Henriett: Fejben írok. Kiülök a gangra egy jó kávéval, és pörögnek a párbeszédek, gondolatok. Amikor készen van "odabent", már csak le kell gépelni és stilizálni. A másik szokásom, hogy jegyzetelek. Ha megfogalmazódik egy telitalálatos mondat, azt azonnal leírom egy papírra. Számlák, blokkok hátuljára, szórólapokra, reklámújságokra, vagy ami épp a kezembe kerül, és egy nagy dobozban összegyűjtve később szelektálom, vagy beillesztem őket a történetbe. A harmadik pedig, hogy idővonalat készítek magamnak. Ott vannak a legfontosabb események, nevek, helyszínek, hogy ne kavarodjak bele, vagy ne legyen ellentmondásos a történet.
Decemberben nekiveselkedtem az új regényemnek, aminek a címén még gondolkodom. Hősnőnk Lorina egy vidéki "lány", aki belevetette magát a nagyvárosi forgatagba, mint riporter és katasztrófa/háborús tudósító. De mélypontra kerül. Lassan visz az útja a lelkibékéje felé, miközben útinapló írásra adja a fejét, hogy kiszakadjon a negativitásból, ami elhatalmasodott rajta.
Egy adott időintervallumban, de két szálon fut a cselekmény, amely közel egy évet ölel fel. Ugyanazokkal a szereplőkkel, valójában két történet egy könyvben, amely végül kiad egy harmadikat. Az összefüggéseket csak úgy lehet megérteni, ha kinyomozzuk, hogy hol voltak a csatlakozási pontok a két teljesen különböző eseménysorban.
Afféle interaktív nyomozásra csábítom az olvasókat. Nem egy tipikus krimi, inkább kutatás, amelyben el kell különítenünk az elme érveit, a szív és a test vágyait, valamint a lélek rendeltetését. Erős pszichológiai, lélektani és romantikus vonal jellemzi. A lelki és fizikai "menekülés" központi téma, ez adja az "akciót" is.
Elviszem az olvasókat Ománba, egy gyönyörű arab országba, ahol a valós helyszínek és a kultúra bemutatása mellett lassan szerelembe is eshetünk. Aztán jönnek a bonyodalmak, és egy olyan csavar, amire biztosan senki sem számít...
A történet egy érzelmi hullámvasút, hol megnyugtató, hol vívódásokkal, kétségekkel teli. Nagyon mélyről indul, azután felemelkedik, majd ismét visszazuhan, újra és újra végigzongorázva az érzelmeink széles skáláján. Csalódás, kiábrándultság, kételyek, bizalmatlanság, magány duruzsol a fülünkbe, megtámogatva reális érvekkel, míg a másik oldalon ébredezni kezd a remény, a kötődés, a biztonságérzet és a megbékélés a megérzéseink nyomán. Ha egy mondatban kellene jellemeznem, akkor ez a könyv az Elme és a Lélek harcáról szól, amelyeket a főszereplőink kompromisszumokkal próbálnak meg újra egyesíteni, megbékíteni Lorinában.
Ha lehetne az irodalom terén 3 kívánságod, mi lenne az?
Henriett:
Első:
Az első regényemmel saját magam megnyugtatása volt a célom, és ezt már elértem. Anyukám noszogatására azért mentem bele a kiadásba, hogy másoknak is segítsen. Mert képes rá!
De ez egyben egy befektetés is volt, ami jó lenne, ha megtérülne, mégha nem is keresek rajta. Édesanyám nyugdíjas éveire félretett tartaléka áll a könyvekben, amit szeretnék neki visszaadni. Ez az első kívánságom.
Második:
A különböző könyves eseményeken igen drága a részvételi díj, ami a nem befuttatott íróknak szinte elérhetetlen. Ingyenessé tetetném, hogy mindenkinek esélye legyen képviseltetni magát ezeken a rendezvényeken.
Az Ünnepi Könyvhéten június 14-én a 31. standnál dedikálok 15:30-tól. Szeretettel várom az érdeklődőket!
Harmadik:
Az ország összes könyvtárának legyen kötelező beszereznie 1-1 példányt minden megjelentetett könyvből, egyenesen az írótól, állami finanszírozással, és minden egyes településen legyen könyvtár. Ez lenne az igazi kultúra-támogatás az állam részéről, jó lenne az olvasóknak, mert bármely műhöz hozzáférhetnének ingyen, és az írók sem jutnának József Attila sorsára.
A végére hagytam talán a legelgondolkoztatóbb kérdést. Tudom, hogy neked csak nyomtatva jelent meg könyved, de mit gondolsz az elektronikuskönyvekről? Szerinted hogy lehetne harcolni az ellen, hogy illegális letöltőhelyre felkerüljön?
Henriett: Egyszerű a válaszom. Ha az ember valamihez hozzájuthat ingyen, akkor ostoba lenne érte pénzt adni. Az ingyenességet nem lehet kikerülni, hiszen emiatt jöttek létre ezek az oldalak, tehát mindig lesz rá kereslet és megoldás. Éppen ezért meg kell szüntetni az illegális letöltőhelyek létjogosultságát azzal, hogy egy közös, felügyelt platformon tesszük ingyenesen elérhetővé a digitális formátumú írásokat. Viszont részben állami kultúratámogatás címén, részben elektronikus könyvtári tagdíjból finanszírozva, kattintás alapú jutalékot kellene fizetni az íróknak, kiadóknak, ahogy egyes közösségimédia-tartalmaknál is csinálják. A visszaélések elkerülése érdekében, szigorú regisztrációhoz kötve és személyenként pl. havi 5 könyvre maximalizálva az ingyenes hozzáférhetőséget, afelett tagdíjjal megoldani az olcsó könyvhöz jutást. Nekem megérne havi 1-2 ezer forintot, ha bármit elolvashatnék!
Nem fogok álszenteskedni. Én is olvastam már letöltött történetet, vagy néztem filmet online. Hiszen ez a szórakozásnak az egyik legolcsóbb formája. Legtöbben nem tudunk megvenni havi 5-10 könyvet. Ezért kellene az ingyenes elérhetőséget legalizálni és bővíteni azzal, hogy a könyvtárakat magasabb szintre emeljük úgy, mint a harmadik kívánságomban.
Másrészt nagyon jók az e-könyvek, hasznosnak találom. De jelenleg, ami megjelenik e-formátumban, az max. 5 nap és fennvan a letöltős oldalakon. Ez hatalmas veszteség egy írónak, sok tehetségnek ezért kell feladni az álmait. Én magam sem tudom, hogy miből, hogyan fogom kiadni a 2. regényem.
A moralitás nem fog változni! Mert abban a pénzhiány dominál. Olyan megoldást kell találni, amivel az író is zsebre teheti a magáét, hogy legyen kedve újabb történeteket írni.
Mert bár írók mindig lesznek, mindig fognak új történetek születni, de nem mindegy a színvonal...
s oldala
