Linda Penny:
A dal
Dilan dühösen becsapta a szoba ajtaját. Még is mit képzel az,,öreg”? Hogy a kollégájával repüljön el? Azt sem tudja ki az? Jó ő ismeri, de mi a fenét csinál majd ott Európában, idegenek közt. Feldobta magát az ágyra és nyúlt a fejhallgatóért, amikor nyílt az ajtó.
Az apja erélyesen, határozottan nyitott be.
–Kopogni nem tudsz? – mordult fel Dilan.
–Na, ide figyelj, fiam! – Ez a hang egy cseppet sem tetszett Dilannak, tudta vesztett, de dacosan nézett farkasszemet az apjával. – Nem hallgattál végig! És márpedig megteszed! Eszedbe ne jusson – vette ki Dilan kezéből a fejhallgatót, aki épp készült feltenni. – Nem hagylak magadra szenteste, és magammal sem viszlek arra két napra, nincs értelme, hogy egy hotelszobában gubbasz, amig én dolgozom. Amint végeztem, indulok hozzád. Kérlek, érts meg. Mark és családja szívesen lát. Van egy veled egykorú lány, biztos jól kijösztök, meg az ikrek, bár ők kisebbek. Ha lejárnak az ünnepek, pár napra felmegyünk az Alpokba síelni, ha szeretnéd.
Dilan nem akart új embereket. Nem akart új karácsonyt. A régit se kérte. Amióta az anyja elhagyta, nem érdekelte a karácsony.
A reptéren hallgatag volt. A gitárját vitte magával, mert az legalább nem kérdezett semmit.
Az apja próbált beszélgetni, de Dilan csak bólintott. Kezet fogott Markkal és felment a gépre. Nem akart búcsúzkodni, beszélgetni. Felrakta a fejlallgatót és kizárta a világot.
A taxi megállt egy ház előtt, ami úgy nézett ki, mintha a Mikulás személyesen dekorálta volna túl.
Fényfüzérek, hóemberes ablakmatricák, és valahonnan kiszűrődött a „Santa Tell Me”.
Dilan már előre fáradt volt, utált mindent
A nappaliban meleg volt és fahéjillat. Egy nagyi, két iker, egy anya. Mindenki mosolygott.
És ott állt ő. A lány.
Nem mosolygott. Nem szólt.
Csak ránézett, és Dilan hirtelen nem tudta, mit mondjon.
Bemutatkozott. Hallotta a tömör választ.
–Clara. – Azzal a lány megfordult és elment.
Dilan, este vacsora után magára maradt. Keze automatikusan nyúlt a gitártokhoz. Leült. Pengetni kezdett. A „Last Christmas” dallama szinte magától született meg az ujjai alatt. Biztosan a hangulat hatására, hiszen ezer éve nem játszotta. Az ikrek leültek szemben vele a földre és csodálattal nézték. Még egy szempár szegeződött rá, picit távolabbról
A lány… nem ment el. Nem fintorgott. Csak hallgatta.
Aznap este Dilan először nem akarta visszatekerni az időt.
A következő napokban Clara néha beszélt hozzá. Nem sokat, de eleget.
Dilan megtudta, hogy a lány utálja a karácsonyi playlistet, hogy most érettségizik, és hogy valaki nemrég összetörte a szívét.
Ő nem mondott magáról semmit, de Clara nem is kérdezett. Néha leült mellé, amikor játszott. És ez elég volt.
December 30-án este Clara megkérdezte:
–Eljössz velem a suli újévi bulijára?
Dilan hezitált. Aztán ránézett.
És bólintott.
A tornaterem tele volt emberekkel, fényekkel, hangos zenével.
Dilan a sarokban hangolta a gitárját, miközben Clara körbenézett.
Dilan követte a lány tekintetét.
A pillantások találkoztak.
A fiú a sarokban, lesütötte a szemét.
–Tudod – mondta Dilan halkan –, ha valaki nem látja, milyen vagy valójában… az nem is érdemel meg.
Clara ránézett.
És Dilan tudta, hogy most valami megváltozott.
A DJ bejelentette:
–És most jön egy különleges dal… vendégünk, Dilan előadásában!
Dilan kilépett a színpadra.
A dallam csendesen indult. Nem volt benne semmi karácsonyi. Csak őszinteség.
Clara a tömeg szélén állt, és Dilan csak őt látta. A dal végén letette a gitárt, lesétált a színpadról, és megállt előtte.
Egy pillanatig csak nézték egymást.
Aztán Dilan előrelépett, és megcsókolta.
Nem volt nagy dolog.
Csak egy tini csók.
De Dilan szívében valami végre nem volt hamis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése