Jandosek Alena:
Mikaela
(valós történet alapján)
Rohamosan közeledtek az ünnepek. Az ősz tarka színei és langyos estéi egyik napról a másikra fordultak át szürke ködbe és talajmenti fagyba. A boltok polcain megjelentek a csokimikulások, a határmenti kis város utcáit a közmunkások karácsonyi díszbe öltöztették. A lakótelep harmadik emeleti lakásának ablakában egy édesanya állt. Egy vörös rózsát és egy levelet szorongatott a kezében, szeme fakó színtelenséggel meredt a távolba. Az ünnepélyesség, amivel a karácsonyt várta nyomtalanul tűnt el a lelkéből, tehetetlenség és kétely maradt a helyén. Az ablakon pára foltok jelentek meg, ahogy egyre közelebb hajolt az üveghez. Homlokát megtámasztotta a hideg matérián és figyelte, ahogy a folt kilégzésre megnő, belégzésre felszívódik. Felemelte a rózsát és mélyen beleszagolt. Az ablakra lehelt folt vízcseppekké alakult, ahogy a rózsa szirmai hozzá értek.
Mi történhetett vele? – kérdezgette magától szüntelen, miközben újra és újra beleolvasott a levél tartalmába.
„Anya!
Nem vagyok jó abban, hogy komoly dolgokról beszéljek anélkül, hogy dadognék, ezért ezen levél segítségével fogom elmondani, hogy mit érzek. November óta nem érzem magam ugyanúgy. Nem szeretem, ha az emberek férfinak, vagy férfiasnak hívnak, mert ez kényelmetlen számomra. Őszintén szólva úgy érzem nőiesebb alakra és hangra vágyom. Egyszerűen nem érzem jól magam rövid hajjal és férfias arccal. Elgondolkodtam már azon, hogy milyen lenne, ha női testben élnék és bevallom, nem volt ellenszenves számomra a gondolat. Lehet, hogy kiskoromban, vagy kamaszként nem mutattam ennek jelét, erre már nem emlékszem, de mára már szeretem, ha kifesthetem a körmöm és ettől nőiesebb lesz a kezem. Azt hiszem szeretném, ha a testem többi része is ehhez igazodna. Szeretek női ruhákat viselni és csak hosszú hajjal tetszem magamnak.
Mindig anyukámként foglak szeretni, és bár tudom, hogy te mindig fiút akartál, szeretném, ha megértenéd, hogy ez fontos nekem és hogy ez nem fog megváltozni. Teljes szívemből vágyom a támogatásodra, hidd el, szükségem van rá. Ne feledd kérlek, hogy én akkor is én vagyok, ha más neműnek érzem magam, szóval mindezek után kimondom nyíltan:
A nevem Mikaela és transz nő vagyok!”
Rásötétedett. Az utca fényei hangtalan lopakodtak be az ablakon, megvilágítva a levelet és az arcát. Az ablak melletti falon egy árnyék jelent meg, egy megtermett férfi alakját vetítve a falra. Az árnyékot vető test egy eltévedt lelket hurcolt magával. Egy olyan lelket, ami minden bizonnyal rossz járműbe szállt.
Oda lépett hozzá. A tér megtelt az anya és gyermeke közti feltétel nélküli szeret és a töretlen egymásba vetett bizalom illatával. Olyan kötelék volt ez, amit semmilyen körülmény nem volt képes megbontani. Két lélek közti szövetség, ami átvészel minden földi megpróbáltatást.
Még férfias karjával átölelte, s halkan a fülébe súgta:
Kérlek ne hibáztasd magad Anya! Ez lesz életem legboldogabb karácsonya. Végre szabad vagyok!
A következő néhány hét ünnepi hangulatban telt. Együtt készültek a szent estére, sütötték a mézeskalácsot, díszítették a lakást. Minden pontosan úgy zajlott, mint azelőtt, tizenkilenc éven keresztül, egyetlen különbséggel. A fa alá többé nem került kételyekbe csomagolt férfizokni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése