Vasárnapi mesedélután II.

 Gyurkovics Anikó:
A kisegér és a gólya

Berci, a kisegér korán ébredt. Egérpapa, Egérmama és a testvérei még aludtak. A kisegér nem akarta felkelteni az egész családot, ezért csendesen belebújt kék nadrágjába, fehér – piros kockás inget vett magára és elindult, hogy körülnézzen az erdőben. Ez volt a kedvenc elfoglaltsága. Körbejárta az erdőt, váltott pár szót az erdőlakókkal, akik már serénykedtek. Borzmama éppen színes ruhákat teregetett a ház előtt.

– Szia, Borzmama – kiáltott oda Berci a piros virágokkal díszített sárga kötényes asszonyságnak.

– Merre mész? – érdeklődött Borzmama.

– Megnézem, hogy minden rendben van-e az erdőben – mondta Berci és már szaladt is tovább.

A rétre érve Nyúlapónak segített felrakni a répával megrakott ládákat a kék teherautóra, majd elköszönt. A tópart közelében sírásra lett figyelmes. Kilesett a bokor mögül, és meglátott egy hófehér madarat, akinek a szárnya végén fekete tollak ékeskedtek. Hatalmas narancssárga csőre félelmetesen meredt előre.

Berci óvatosan kimerészkedett a bokor mögül és megállt távolabb tőle.

– Hát te ki vagy és miért sírsz? – kérdezte a madártól.

– Gólya Nándor vagyok, eltört a szárnyam, és lemaradtam a családomtól – válaszolta szipogva a gólya. – Segítesz nekem?

Berci egy darabig a fejét vakargatva járkált a tóparton, nem tudta mitévő legyen.

– Várj meg itt, elmegyek Egérpapáért, ő biztosan tud neked segíteni – mondta Gólya Nándornak és már szaladt is, ahogy a lába bírta.

Az odúhoz érve hangosan kiabálni kezdett.

– Mi a baj, miért kiabálsz? – kérdezte Egérpapa.

– Gyere, mutatnom kell valamit – hadarta a kisegér és már futott is visszafelé. Egérpapa követte őt a tópartra, ahol egyből észrevette a sírdogáló gólyát.

– Egérpapa, ő itt Gólya Nándor, eltört a szárnya, meg kell gyógyítanunk, mert így nem tud a családja után repülni.

– Sajnálom, Berci – mondta Egérpapa, és megsimogatta a kisegér buksiját –, én sem tudom őt meggyógyítani.

A kisegér együtt sírdogált a gólyával, de ekkor hirtelen Egérpapának támadt egy ötlete.

– Gyere, Berci, elvisszük Nándort az emberekhez, ők biztosan meggyógyítják majd.

– Biztosan? – kérdezte szipogva a kisegér.

– Ismerek egy kedves hölgyet a falu szélén, aki télen sajtot tesz ki nekünk és száraz kenyeret. Nagyon szereti az állatokat.

Így hát elindultak hárman, Egérpapa, Berci és Gólya Nándor megkeresni a kedves hölgy házát. Hamar megtalálták, a ház udvarán nyuszik futkároztak, cicák nyújtóztak lustán a kerítés mellett.

– Mi elbújunk itt a fa mögött, Nándor, te csengess be – mondta Egérpapa és elköszöntek a sérült gólyától. Gólya Nándor megnyomta csőrével a csengőt. Hamarosan egy fürtös kislány jelent meg az ajtóban. Meglátta a kapu előtt a gólyát és a lógó szárnyát.

– Anya, anya – kiabált a kislány –, gyere hamar. Itt egy törött szárnyú gólya.

A kislány és a kedves hölgy puha pokrócba bugyolálták a sérült gólyát, és óvatosan bevitték a házba.

Berci és Egérpapa mosolyogva integettek Nándornak a kerítés rései között majd boldogan elszaladtak elújságolni kalandjukat Egérmamának.