Linda Penny
A várakozás öröme
Ropog a hó, hajnalban a léptek alatt. Gyenge világítás, és a hold sápadt fénye világítja be az utcákat. Az emberek sietősre fogták lépteiket. A meleg kabátok, sálak nem nyújtanak teljes védelmet, a Hargitáról lezúduló mínuszok ellen. A zord idő ellenére, sokan igyekeznek a kistemplom felé, az adventi hajnali misére, a rorátéra.
A négyéves kis Katica, csillogó szemekkel figyeli a felnőtteket, akik a rég nem látott hidegre panaszkodnak, és széles mosolyra húzódik a szája, amikor megdicsérik, hogy ő is itt van. Egy hajnali misét sem hagyott ki, a felnőttek előtt ébren volt, minden alkalommal, vagyis hetente négyszer. Ugyanis édesanya azt mondta, ha a nagyujját nem számolja, az csak négy és nem öt. Ma van az utolsó roráté, és ma van az Advent utolsó vasárnapja, és ma van Szenteste. Vagyis ma jön az angyalka. Bár még csak hajnalodott, de ő szerette volna az estét már. Szorosan fogja édesanyja kezét, és unottan néz édesapjára, aki nyugodtan beszélget Áron bácsival. A kislány türelmetlenül toporog.
– Gyere, kis angyalom. Menjünk be a templomba, ezek itt megfagyasztanak – szólt halkan a nagymama.
– Jó ötlet, édesanyám. Menj te is velük, Marikám – simított végig édesapa a felesége karján - én úgyis a karzatra megyek, csak megbeszélünk valamit Áron bátyámmal.
A templomban kellemes meleg fogadja az érkezőket. A sekrestyés Laci bácsi, némán tesz-vesz az oltár körül. Néha köszön, egy főbiccentéssel, a közelben lévőnek. A kislány csendben, fegyelmezetten üli végig a misét, az énekeket próbálgatja énekelni, nem nagy sikerrel.
A mise után, édesapja ölbe veszi a kislányt, hogy hamarabb hazaérjenek, mert ha lehet, még hidegebb van, mint amikor jöttek. Katica befúrja az arcát, apja prémes gallérjába. Jó meleg van itt, és édesapa illat.
Otthon felpörögnek az események. Édesanya megnézi, mennyire kelt meg a kalács, édesapa kimegy ellátni az állatokat, Katica meg a nagymamával megteríti az asztalt. Mire édesapa bejön, a konyhát megtölti a szalonnás-tojásos rántotta illata, az asztalon gőzölög az aromás tea.
Reggeli után, édesanya ágyba parancsolja Katicát, hosszú a nap pihenjen még, nem kell aludnia, de legyen ágyban. A kislány bemegy a szobájába, nagymama betakargatja, és bekapcsol egy karácsonyi mesét a tévében. Katica magához öleli Brumit, a jó öreg macit, és nagyokat pislogva nézi a filmet. Alig telik el pár perc, oldalra fordul, és alszik.
Amikor megébred, mosolyogva szippant a levegőbe. Ünnepi illat van. Kiugrik az ágyból, indulna ki a konyhába, de megtorpan. Drámaian teszi kiskezét a homlokára. Majdnem elfeledte az ágyat beágyazni. Csóválja a fejét. Annyira vigyázott minden tettére, hogy megkapja azt a nagy babát a Népművészeti boltból, és most majdnem elszúrta. Utolsó nap, nem hibázhat. Visszaszalad az ágyhoz, kisimítgatta a takaróját, Brumit felültette középre, és már szaladt is a konyhába.
Megállt az ajtóban, tekintetét körbejáratja. Édesanya a tűzhely mellett, a nagyfazék fölé hajolva ellenőrzi a húslevest. Megismeri már az illatáról. A sütőben a kalács sül, mellette tálcán a kiskalácsok, ahogy a faluban mondják, galambosok pihennek a sorukra várva. Nagymama a káposzta leveleket válogatja.
– Édesapa, hol van?
A felnőttek összerezzenek, nem vették észre a kislányt.
– Felkeltél, bogaram? Édesapa kint teszi a dolgát, hogy holnapra csak a legszükségesebbek maradjanak. Éhes vagy?
– Nem, köszönöm. Maradhatok? – néz édesanyjára a kislány.
– Maradj, de ne légy láb alatt! Sok forró dolgot emelgetünk, ne érjen baj.
– Csüccs, a kisszékre, és vegyük át az éneket, meg a verset, amivel kántálni mész – mondta nagymama kedvesen.
– Mikor indulunk?
– Odébb van az még – néz nagymamára édesanya.
Katica leül a kiszékre, és énekelni kezd. Tudja a szöveget és a dallamot is, nagymama csupán azért szól rá néha, hogy ne siessen. Elmondja a kis versét, majd várakozóan néz a felnőttekre.
– Nagyon ügyes vagy, – lépett a házba édesapa – kint hallgattam.
– Köszönöm, de ha elakadok, segítesz, igaz? – néz fel a férfira.
– Igen kicsim, de nem fog kelleni, te jobban tudod, mint én.
Ebéd után, is volt teendő bőven.
– Hogy állunk, drágám? – áll a felesége mögé édesapa, és átfogja derekát.
– Nagyon jól, kiveszem a galambost, addig kérlek, hozd be a kamrából a húst, és tedd be a sütőbe. Van ám súlya! Utána megfürdetem Katicát, majd készülhetsz te is. De tudod, egy óránál, ne maradjatok többet távol, hogy időben legyen az ünnepünk.
– Rendben drágám. Édesanyám, maga szeretne valamit? Segítsek?
– Ha fölteszed a fazekat a tűzhelyre, megköszönöm, ez Marikának is nehéz lesz.
– Rendben, ne emeljenek, ha itthon vagyok! – odalépett nagymamához, és egy puszit adott a fejkendős fejére.
– Mi van veled fiam? – nézett nagyot nagymama, napközben nem igazán szokta puszilgatni a fia.
– Karácsony van, édesanyám! Én nagyon boldog vagyok, hogy így együtt lehetünk.
– Igazad van, fiam. Van okunk nagyon hálásnak lenni.
Zuhanyzás után, a kislány felveszi a vastag ünnepi harisnyáját, a kis piros bársony ruhácskát. Édesanya megfésüli, és loknikba rendezi a hajzuhatagot. Édesapa is előveszi a legjobb öltönyét, majd a vastag szövetkabátot.
– Na, induljunk kicsi lány!
Katica, gyorsan, puszit ad édesanyának, majd a nagymamának, és mennek is. Izgatottan várja a kántálást, mert ahová mennek, ott már mindig eljár az angyalka. Hozzájuk vacsora után jön.
Ahogy becsukódik a kapu, édesanya és nagymama a tiszta-szobába siet, ahol márt állt a hatalmas fa, csak díszíteni kell. Szaporán aggatják a díszeket, szó nélkül, összeszokott párosként. Éppen felkerül a csillag a fa tetejére, a dobozok a fa alá, és már hallják, amint beáll az autó az udvarra.
Kimennek a konyhába, ünnepi teríték kerül az asztalra. Édesanya épp a kenyeret szeli, amikor nyílik az ajtó, és Katica pördül be.
– Csókolóm! Szia, édesanya! Annyi ajándékot kaptam!
– De jó, majd megnézzük, rendben? Vedd le a kabátot, a ruhácska maradhat. Összekapjuk mi is magunkat a nagymamával, és vacsora.
– Jött az angyalka? – teszi fel a kérdést a kislány, bár sejti, hogy csak vacsora után.
A tisztaszobához szalad, de az ajtó zárva, mint mindig. Visszaballag a konyhába, leül a székre és várakozóan nézi a felnőtteket. A vacsora csak a terítékben és az ételben más, mint a hétköznapokon. Édesapa elmondja az áldást, csendben esznek, majd elpakolják a maradékot, rendet raknak. Katica, hol az órát nézi, hol a tisztaszoba felé sandít.
Halk csengőhang hallatszik valahonnan, távolról. A kislány felugrik, a szobához szalad, de még mindig zárva. Szeme könnyes lesz, amint édesapjára néz, aki utána sietet.
– Nehogy sírj, itt a kulcs!
– Azt hittem nem tudunk bemenni – szipog Katica.
Édesapa elfordítja a kulcsot, és hátranyitja az ajtót.
A szoba közepén ott áll pompásan, fénybe burkolózva a karácsonyfa. Alatta sok doboz, kisebbek, nagyobbak. És ott van Ő is! Áll a dobozok mellett, piros-fekete csíkos szoknyájában, hófehér, fodros ingben, piros mellénykében. Még csizmácskája is van.
Katica, ragyogó szemekkel szalad a fához. Letérdel, óvatosan kiveszi a babát, magához öleli.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm – boldogan fordul a felnőttek felé.
– Boldog karácsonyt! – mondja édesapa –
Megérte jónak lenni?
– Megérte, és mindig jó leszek! Nézzük meg a többi ajándékot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése