Szeretném megköszönni K. Kormos Noéminek, Sky S. T. írónőnek, a MKMT Mozgalomnak és a Helma kiadónak, hogy bizalmat szavaztak nekem, és még megjelenés előtt elolvashattam K. Kormos Noémi: Borúra derü című novelláskötetét. Ez a kötet jól jellemzi Noémi jellemét.
K. Kormos Noémi:
Borúra derű
Tartalom:
K. Kormos Noémi novellás kötete igazi, ínyenceknek való csemege! Olyan ínyenceknek való, akik nem félnek sírni, de nevetni sem, akik szeretnek mögé látni a leírt szavaknak, mondatoknak, akik nem csak végig lapozzák a könyveket, de el is olvassák azokat. Akik kíváncsiak az emberre, aki azt papírra vetette. Noémi kitárja a lelkét felénk, olvasók felé! Megmutatja sok-sok arcát, lelkének rezdülését, humorát, elragadó kreativitását, pajkosságát, játékosságát, irigylésre méltó szókincsét. Most is, mint mindig, csak ADNI akar. Számomra ettől olyan különleges e könyv, csakúgy, mint az írója!
Sky S.T. (Sütő Éva) -
Szeretem K. Kormos Noémi írásait, nevezze azokat bárminek, mert az élettel való bensőséges viszonyának lenyomatai. Hol humorosak, hol szomorúak, hol pedig elgondolkodtatók, de mindig megérintenek: a szívemet, a lelkemet, az eszemet, pont úgy, mint maga az élet.
Egy olvasó
Noémi novelláskötete tele van meglepetéssel és izgalommal. Aki ismeri az írónőt, az tudja, hogy a humor a lételeme, de itt megmutatja az érzelmes oldalát is, amely sokszor fog az olvasó szemébe könnyet belecsempészni. Hiszen a történetei a szívéből jönnek, bátran ír szeretetről, veszteségről, vágyról, álmokról és emlékekről. Ez egy különleges kötet, mely olvasása közben a sírás és a nevetés kéz a kézben jár. Jó szórakozást!
Menyhei Mónika
Véleményem:
Hálás vagyok az írónőnek a megkeresésért és a bizalomért. Már ismerjük egymást egy ideje, sőt olvastam is tőle, és hát Roxy kutya naplójából Roxit és társai nagyon a szívembe lopták magukat. Így örömmel fogadtam a felkérését, hogy olvassam el legújabb művét.
Bár egy a novellás kötet egészen más, mint eddig megszoktuk az írónőtől, mégis igazán Noémisre sikeredett. Hiszen minden egyes benne szereplő történet, hol meghökkentő, hol humoros vagy éppen érzelmes, vagy elgondolkoztató. Az írónő gondolkozás nélkül nyúl olyan témákhoz, ami számára nagyon fontos. Volt olyan, amit már olvastam volna, de olyan is akadt, amely új volt számomra is.
Pár novellája annyira megérintett, hogy kicsordultak a könnyeim, vagy szinte már sírtam, de a másik pillanatban pedig már nevettem egy másikon. Édesanyám ilyenkor rám nézett és legyintett egyet, reménytelen eset címen.
De amikor Noémi megemlékezik a családjáról egy-egy novellában nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg édesanyám kezét, hálát adva, hogy még ő itt van nekem.
A borúra derű című kötet tényleg kész hullámvasút. Egyik percben még mosolyogsz a másikban sírsz. Novellái akárcsak az élet szakaszok olyanok, egyszer fent egyszer lent.
Kedvencem sok lett, nem is tudnék egyet kiemelni. A novellái mellett versei is feltűnnek. Hálás vagyok, hogy megmutatta őket, mert a versei által nem csak a mélyebb gondolataiba, de a régi emlékeibe is betekintést nyerünk. Kicsit visszarepít az időbe. Én is akarva akaratlanul a gyermekkori karácsonyokra gondoltam, amikor még összejárt a család.
A komolyabb és a humorosabb írásai is mind elgondolkoztatóak és tanulságosak. Megmutatják, hogy nem mindig minden az aminek látszik.
Megtudhatjuk, hogy mire gondol egy gyermek legyen az akárhány éves ha árvával válik és milyen mikor még egyik szülője megvan.
Megtudhatjuk, hogy mennyit ér a szeretet ember és állat szemében egyaránt. Kiderül, hogy mennyi küzdelemmel járhat egy új élet kezdete.
Az élet nem csak fekete és fehér, hanem tele van színnel is. És ez próbálja bemutatni az írónő a saját szemével.
Mindenkinek ajánlom ezt a rövidebb és hosszabb írásokat tartalmazó novellás/verses kötetet. Mert tényleg mindenki megtalálja benne a maga kedvencét, vagy szívhez szóló írását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése