Hálás vagyok a Helma kiadónak és Noah Noé Noir írónak, hogy a legújabb sorozatának az Elátkozott történelemnek elolvashattam, az első részét, amely a Törzsszellem címet viseli. Ez a könyvet leginkább a történelmi fantasy zsánerben tudom elképzelni. Mindig meglepődöm rajta, hogy az író fiatal kora ellenére, mennyire nyitott és mennyire széles a látómezeje.
Noah Noé Noir:
Törzsszellem
Elátkozott történelem I.
Tartalom:
Kétféleképpen lehet a történelem átkozott: átkozhatja bármelyik középiskolai diák, aki a padon könyökölve, unatkozva, fáradt szemekkel hallgatja végig az órát, és lehet olyan módon, ahogy azt a főszereplő, Adrián éli meg. Ebben az esetben a történelem egy sokkal kézzelfoghatóbb dologgá formálódik, sokkal átélhetőbbé alakul. Ehhez pedig elég csak, ha szembe jön veled egy beszélni tudó hiúz, és személyesen kalauzol el a történelem bármely korszakába. Mindenki a második tanulási módszert választaná inkább? Akkor számolnia kell néhány aprósággal, mint egy emberiség ellen tevékenykedő, manipulatív, aljas lény és annak segítője, varázserővel bíró ékkövek, megvezetett közösségek, élet-halál harcok. Ez maga az elátkozott történelem, ahol a két utazónak fel kell vennie a harcot a korszak nagyjaival, versenyt kell futniuk az idővel, melynek minden szabályát kénytelenek betartani, miközben az igazi átkuk mindig felülről kémleli őket. Az Átkozott történelem c. könyvsorozat párhuzamosan játszódik a jelen világban és a történelmi korszakokon átívelően. Több szereplő közös és különvált szálain át boncolgatja a történelmi személyek magánéletét, döntéseit, megkérdőjelezhető tetteiket és azok következményeit, ahogyan ez az “átok” egyre torzabbá teszi őket. Ameddig pedig főszereplőink korokon át próbálják megőrizni mindazt a világot, amiben most élünk, addig az Adrián körüli emberek saját önálló tragédiáik, iskolában megélt dolgaik által alakítják a sorozatot. A kezdetben jó hangulatú, kamaszkori történetekből egy hétköznapokat kísértő, borzalmakkal teli, elgondolkodtató, lélektani regénnyé is alakul egyben, amelyet a gimnáziumban nyomtalanul eltűnő diákok számának növekedése árnyékol be igazán.
Adrián első útja a rejtélyes hiúzzal folyamatosan frusztrálja, bosszantja, hogy nem kap válaszokat olyan fontos eseményre, mint hogy miképp kerültek az őskor közepébe. Az újdonsült barátja ahelyett, hogy válaszokat adna, még inkább elbizonytalanítja ködös múltjával, megkérdőjelezhető tetteivel és olykor lekezelő, ellenséges stílusával. Ha még ez bosszantja is Adriánt, képtelen ezzel törődni, amikor egy törzsi háború közepébe csöppennek. Ez az ellentét azonban egyáltalán nem kiegyenlített, amint megismerik a vadásztörzs agresszív viselkedését, kiváló hadviselését és a meglehetősen markáns jellemmel megáldott amazon vezetőjét. Szemben a gyűjtögető életmódot élő, harcolni nem kívánó törzzsel, akinek a vezetőjével a hiúznak, mint kiderül, régebbre nyúlik vissza az ismertsége. Nem kérdés hát, hogy a két barátnak célja a véres összecsapás megakadályozása, de vajon mindez sikerülhet azon a vidéken, ahol ekkor még ismeretlen, de vélt ellenségük, a Kígyó, felbukkan?
Véleményem:
Nem ez az első kötetem az írótól, de nem is az utolsó. Úgy érzem, hogy ezzel a kötettel megint valami újat mutat a világ felé. Mert ez a fantasy-történelmi regény egyedi szerintem, hiszen a valóság, a múlt és a jelen is benne van. Az író stílusa lassan olvasós, de komoly mindennapi dolgokat dolgoz fel. Ebbe a kötetbe például az iskolai rendszerre szeretné felhívni a figyelmet, azon kívül pedig a történelmet is bemutatni egy új oldaláról.
Ez pedig egy olyan dolog, amely sok ember figyelmét felkeltheti. Az enyémet biztosan, hiszen én is feltettem már magamnak számtalanszor azt a kérdést, hogy mi lenne, ha a mai ember a múltba találná magát? Esetleg mi történne akkor, amikor egy történelmi helyszínen, történelmi emberekkel találná szembe magát? Vajon megértenénk egymást, vagy a századok alatt annyit változott a nyelv, hogy szinte semmit sem értenénk belőle?
Ezekkel a gondolatokkal maga az író is eljátszhatott, hiszen ez az egyik alapja a történetének. Hogy a múlt és a jelen találkozik.
Az átkozott történelem első része bevezet minket az író képzeletvilágába, hogy ő hogyan is gondol a múlt és a jelen összefonódására.
A kötet érdekessége, hogy utána járt az akkori beszédstílusnak és ennek egy részét a könyvbe is bemutatja.
Adrián a főszereplőnk hirtelen csöppen bele a múltba, és hogy hazaérhessen az kell, hogy megértse a történelmet. El is kezdődik számára a kaland, ennek a tanúi lehetnek az olvasók.
Sok fordulat, meglepetés és titok van ebbe a kötetbe.
Ezt a kötetet 16 éves kortól ajánlom. A felnőttek is élvezik, hiszen sok érdekességet és tanulságot rejt el magába nekik is.
Hálás vagyok, hogy e kaland részese lehettem én is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése