N. Fülöp Beáta: A hídon túl

Most N. Fülöp Beáta régebbi könyve került a kezembe, amely A hídon túl címet viseli. Ez a romantikus regény nem egyszerűen egy utazás, hanem önmagunk megismerése is valamilyen szinten, úgy is mondhatnám, hogy spirituális utazás önmagunk megismerésére. Hiszen az olvasó sokszor veszi észre magát azon, hogy a főszereplő bőrébe bújuk

N. Fülöp Beáta

A hídon túl

Tartalom:

Felismerjük vajon, ha a duálpárunkkal hoz össze a sorsunk? És ha felismerjük, meg is tudjuk tartani magunk mellett? Vagy csak marad az örök keresgélés életeken keresztül, míg lelkünk végül teljesen elöregszik? – A történet során Nóra szembesül párkapcsolati fejlődésének különböző szakaszaival, amelyek meghatározóak lesznek egész életére.

Vélemény:

Örülök, hogy ez a könyv most került a kezembe, hiszen úgy érzem, hogy a mondanivaló most ért el hozzám igazán. Nóra élete és önmagával való küzdelmei, gondolatai nagyon megragadtak. Érdekes volt végigkövetni a történéseket.

Igaz a főhősnő élete sem egy leányélet a férje mellett. A döntések, amiket meg kell hoznia nem egyszerűek és a találkozások sem véletlenek hanem sorsszerűnek hatnak.

Fáj látni sőt szinte már érezni az, hogy miket él át a főhősnő maga.

Beáta a történet szálait és a szavak játékát úgy szövi, mint a pók a hálóját. Könnyed nyelvezetet használ, hogy gyorsan olvashatóvá tegye a történetet. Viszont mikor az ember leül olvasni, azt hiszi, hogy egy könnyed romantikus történetet tart a kezében, holott valójában nem így van. Nem ez a első könyvem tőle de nem is az utolsó. És mindig rácsodálkozom arra, hogy mennyire az élvezetek csapdájába kalauzolja az olvasóit. Bár ez régebbi könyve, de látni rajta, hogy már ennek a történetének a megírása közben is rátalált a furfangos írói énjére. Szóval a könyv annyira magával ragadt, hogy pár óra alatt kiolvastam. A végkifejlet számomra is meglepő volt.

Nem csak Nóra ismerte meg önmagát és a vágyait hanem én is. Együtt sírtam szinte a főszereplővel.

Alig várom, hogy újra belevessem magam Beáta világába egy újabb történet keretén belül.

N. Fülöp Beáta hivatalos oldala

Gyémántfelhő kiadó

Valentin napi novella

Szabó Hetty

Ami igazán fontos

Helena elemeli a maszkját, mert nagyon befülledt már az arca. A zsinór bőrébe vág a füle mögött. Szusszant, aztán visszaigazítja. Borzasztóan fullasztó és kényelmetlen így végigülni az előadást. Egyenletesen veszi a levegőt, nem hiányzik, hogy rosszul legyen. Időnként felír egy-egy dolgot, de a szavak csak elsuhannak a füle mellett, akár a szél.

A pulpituson álló tanár morcos tekintetű – Helenának a grumpy cat jut róla eszébe. Lelkesen boncolgatja a marxi filozófia társadalom és emberfelfogását. Helena aktív résztvevő szokott lenni az órán, de most egy szivacsban is több élet van, mint benne.

Sokszor sandít a jobb oldalán levő üres helyre. A padon még halványan látszik egy vigyorgó macskafejet ábrázoló firka. Elmosolyodik, de keserűség íze kúszik fel a torkán. Mi lehet most vele?

Szinte látja maga mellett Brandon kusza barna haját, hanyag tartását, ahogy félig lecsúszva a széken a tábla felé pillant. Mindig mosolygott, mikor összenéztek. Helena örült a társaságának. A szíve mindig hevesebben dobogott, amikor találkoztak, de az utolsó ilyen alkalom egy hónapja volt.

Pár hete még üzenetekkel bombázta. Végső kétségbeesésében arra is rákérdezett, hogy megbántotta-e valamivel, mert időnként elég fanyar megjegyzéseket tesz, amivel megsérti az embereket, de válasz erre sem érkezett.

Lehet, mindent elrontottam.

Helena hasa görcsbe rándult. A negatív gondolatai alól a feloldozást a közösségi oldalon kereste. Meglepte, hogy Brandon egyik ismerőse is érdeklődött a fiú idővonalán, mert annyira eltűnt. A szülei válaszoltak helyette a bejegyzésre; kórházba került, de semmi biztató információval nem tudtak szolgálni az állapotáról.

Helena előtt azóta is rémképek sorakoznak fel, hogy mi történhetett. Talán a barátját az intenzíven kezelik, mert annyira ledöntötte a lábáról a kór? Esetleg tetőtől talpig begipszelve fekszik egy kórházi ágyon vagy kómában hever? A torkában a gombóc egyre csak növekszik, a gyomra diónyira zsugorodik, már étvágya sincs. Retteg, hogy nem fogja látni többet.

Az ölében tartja a mobilját. Vajon mikor lesz újra online? Olyan jó lenne, ha életjelet adna magáról! Az sem baj, ha neki nem ír, csak halljon felőle. A cset ablakban Brandon anyjának képe néz vissza rá. A kétségek feszítik a mellkasát, mégsem mer ráírni. Milyen alapon érdeklődne Brandon felől? Nem a barátnője, csak pár hónapja járnak együtt néhány órára. Szegény asszony bizonyára elég feszült lehet, nem hiányzik még egy ismeretlen, aki kérdésekkel bombázza.

Az óra véget ér. A hatalmas előadó szinte kiürül, mire Helena összeszedi magát és kikullog a teremből. Annyira megszokta már, hogy ilyenkor Brandonnal együtt mennek át a másik épületbe. A szívén a félelem karmai mélyítik a sebeket, emésztő üresség mardossa a bensőjét. Helena mély levegőt vesz, de a tüdejét mintha présbe szorítanák.

Kábán lép ki a tavaszi napsütésbe, letépi a maszkot az arcáról. Szinte csak vánszorog, a bizonytalanság és a tehetetlenség rogyasztja meg a vállát.

A gondozott park felől édes virágillat árad. Szereti a megújulás időszakát, a rügyező, zöldbe boruló fákat, a madárcsicsergést. A szélső ágyásban piros tulipánok bólogatnak felé. Jól mutatnának egy koszorúba fűzve... Ha most elveszíti az egyetlen barátját, felőle eltűnhetnek a tavaszból a színek, mert számára minden szürke lesz.

El kell terelnie a gondolatait. A mobilért nyúl, kihúzza vékony dzsekije zsebéből. A felső sávban virít a kis ikon, valaki ráírt Messengeren. A szíve erősen dobban.

„Miért haragudnék rád? Ne légy ilyen butuska!”

Helenából csuklóhanggal kísérve buggyan ki egy könnycsepp. A szája elé kapja a kezét, úgy próbálja visszafogni magát, de a könnyei rendületlenül törnek a felszínre. Leszegi a fejét, hogy ne nézzék komplett bolondnak. Egy zsebkendőt vesz elő a táskájából, kapkodva törli le a nedvességet arcáról. Hatalmas kő gördül le a szívéről, megkönnyebbülten felsóhajt, aztán továbbindul. Remeg a keze, mikor elolvassa a többi sort is.

– Már észre sem veszel, Helena? – Brandon fáradt mosollyal az arcán billenti oldalra a fejét.

Megtorpan. Észre sem vette, hogy ő mellette halad el, annyira az üzenetre koncentrált. Nagyokat pislog, mert alig mer hinni a szemének. A szíve összevissza kalimpál, ahogy a mogyoróbarna szempárba néz. A fiú arca beesett és sápadt, de a féloldalas mosoly változatlan, ami gödröcskét varázsol a szája sarkába.

– Nem tudtál volna hamarabb szólni, hogy jobban vagy? – kérdi morcosan, pedig nem így akarta. Egész testében reszket.

– Én is örülök neked – kacag fel Brandon érdes baritonján. – Ne haragudj! Direkt nem szóltam neked korábban.

– De… miért? – Lehajtja a fejét. Az öröm a szomorúsággal karöltve viaskodik benne, bár végtelenül hálás az égieknek, hogy újra láthatja őt.

– Mert alig vártam, hogy találkozzunk. De ma már nem tudtam megállni, hogy írjak – villant egy szemtelen vigyort.

Helena szeme újra könnybe lábad, úgy sandít fel rá. Két lépéssel előtte terem, szorosan átöleli, a vállára hajtja a fejét. A bensőjét feszítő teher utat tör magának, zokogásban tör ki.

Brandon lágyan simogatja a hátát, kellemes melegséget ébreszt benne ezzel, akár az izzó parázs.

– Nagyon hiányoztál!

– Te is nekem. – Brandon pár könnycseppet letöröl a lány arcáról. A száját az övéhez érinti.

Helena csodálkozva néz rá, megreked tüdejében a levegő. Az ajkán érzi Brandon forró leheletét, perzselőn cirógatja, a folytatásra csábítja. A madarak harsány éneke egyre távolabbról hallatszik, ahogy beszűkül körülöttük a világ.

Újabb csók csattan, de hogy melyikük kezdte, arról fogalma sincs. Brandon gyengéd kóstolgatás után mélyíti el a csókot, a nyelve odaadással érinti az övét, mintha ez lehetne az első és utolsó alkalom, amikor megteheti. Helenának kell egy kis idő, hogy felfogja, ez nem csak egy álom. Lassan adja át magát a vörösben kavargó, érzéki érintéseknek. A bizsergés hullámokban vágtat végig a testén, a gyomrában egy pillangóraj önfeledt szárnyalásba kezd.

Brandon húzódik el előbb, levegő után kapkod. Homlokát a lányéhoz nyomja.

Ez valóban megtörtént? Mit kéne most tennem?

Helena szoborrá dermedve vár, mert fél. Hiába simul össze a testük és ölelik egymást, fél, hogy ez egy pillanatnyi elgyengülés volt, és a fiú mindjárt menekülőre fogja.

– Kicsit még fáradékony vagyok. De már semmi bajom, nyugi.

– Nem kellene még pihenned inkább?

– De. Kellene. – Felemeli a fejét, a lány szemébe néz. – Szeretlek, Helena. Az tartott életben, hogy ezt el akartam mondani.

Helena szívében a melegség burjánzó cserjeként terül szét. A lelke szinte a szelek szárnyán száll.

– Hát… ha ez kellett ahhoz, hogy rájöjj erre, akkor nem bánom, hogy egy hónapig majd belepusztultam az aggodalomba – somolyog Helena. Legszívesebben elátkozná magát, mert képtelen kimondani, hogy belészeretett. És erre akkor ébredt rá igazán, mikor azt hitte, hogy elveszítette.

Apor Kata: A fám meg én

Szeretném megköszönni Sky S. T. írónőnek, az MKMT Mozgalomnak és a Helma kiadónak, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy elolvashassam Apor Kata első verses kötetét, amely A fám meg én címet viseli. Ez a verseskötet tele volt érzelemmel és emlékkel.

Apor Kata

A fám meg én

Tartalom:

Bár tudnának a fák beszélni! Elmondanák, mennyi viszontagságon mennek keresztül: gyökereiket minduntalan támadások érik, nap égeti, eső veri, szél tépázza leveleiket, a szerelmespárok szíveket vésnek a törzsükbe, szomjúhoznak, ha szárazság van, az árvizek kimossák alóluk a talajt, erős viharok törnek róluk ágakat, sőt villámok égetik porrá, vagy csak egyszerűen kivágják, mert mások úgy hiszik, nincs rájuk szükség.

Mégis, egyszer csak megjelenik egy új hajtás, egy kis levélke jelzi: ők soha, semmilyen körülmények között nem adják fel.

Mindenkinek van egy fája, neked is. Vagy éppen te vagy az a fa, aki minden körülmények között életben marad, mert az új hajtás ott szunnyad benne, és feléled, ha kell, ezt ne feledd!

Vélemény:

Olvastam már az írónőtől két megjelent regényét is, így kíváncsi voltam, hogy milyen verseket ír. Mert a regényei sok érdekességet tartogatnak az olvasóknak, és örömmel láttam, hogy ez a verseknél sincs másképpen. Hiszen a a költeményei sokszínűek, akár csak ő maga.

A verses kötete több részre van felosztva. Minden egyes résznek megvan a maga szépsége.

Van ahol az emlékek kerülnek a felszínre, van ahol az érzelmei, és van ahol a játékos énje vagy éppen a gyermeki valója mutatkozik meg.

Volt, hogy mosolyogtam, de olyan is előfordult, hogy egy-egy könnycseppet töröltem ki a szemem sarkából.

Az írónő legtöbb műve az elmúlásról, reményről, gyászról és az újrakezdésről szól. A kötetben találhatóak gyermekeknek szóló művek is, amelyek visszarepítik kicsit az felnőtt olvasóját is az időben.

Nehéz megfogalmazni pár szóban vagy mondatban azt, hogy eme kötet mit is adott nekem. Mert mindenkinek mást nyújt. Hiszen van egy mondás miszerint a versek értelmezésében a saját vágyunk vagy álmunk tükröződik vissza. Mindenki azt látja meg benne, ami a lelkében lakik.

Én csak biztosítani tudom azokat, akik e kötettel szemeznek, hogy bátran vágjanak bele. Mert megéri elolvasni. De csak is figyelmesen!!!

Apor Kata hivatalos oldala

Helma kiadó

Novella: Stefanie D. Laurent: Álbarátnőt karácsonyra

Stefanie D. Lauren

Álbarátnő karácsonyra

– Laura, kezdek ideges lenni, sehol nincsen! – hadarom el a telefonba.

– Én már az egész elvetemült ötletedtől ideges voltam. Azt se tudod, hogy néz ki, hogy milyen ember! Lehet, hogy egy perverz! – sikkantja bele a telefonba.

– Jaj, dehogy, a kolléganőm unokatesója, állítólag egy táblát fog tartani a kezében – kémlelem a reptéri várót, de sehol nem látom a nevemet.

– Egy csinos szőke lány vagy! Ez akkor is veszélyes! Ennyit a karácsony sem ér – zsörtölődik megint.

– Neked könnyű, ott van a családod! Pontosan tudod, hogy megfogadtam, soha többet nem leszek egyedül Szenteste – emlékeztetem szomorúan az indokomra. – Mindenki jól jár, ő kap egy álbarátnőt, én meg egy családot karácsonyra – biztatom magam is a merész ötletem miatt.

– Mi van, ha ronda?

– Mi lenne? Nem számít, nem fogunk enyelegni… vagy igen? – ijedek meg, ez eszembe se jutott.

– Könyörgöm, hát hogy játszod el a barátnőjét? Minimum egy csók kell.

– Ó, basszus… Várj, Laura, látom a nevem! Te jó úristen! – dermedek meg.

– Mi van, nagyon csúnya?

– A Brad Pitt hasonmás minek számít? – felelek kérdésre kérdéssel dadogva. – Magas, gyönyörű kék szemek és öltönyben van – áradozok tovább róla.

– Azonnal bele fogsz szeretni, ahogy mindig! – támad nekem vehemensen.

– Állítólag a fiúkat kedveli, azért kellek én – árulom el bánatosan most, hogy látom őt.

Sosincs szerencsém – bámulom az előttem álló vonzó férfit. Intek neki, mire azonnal elindul felém. Istenem, de jól néz ki! Máris szerelmes vagyok!

– Leraklak! Kívánj szerencsét nekem. Puszi!

– De hívj! Mindent tudni akarok… – hadarja, de kinyomom.

Ahogy közeledek felém, kedvesen rám mosolyog és elolvadok a hatására. Vele mindent eljátszanék, még annál többet is – álmodozom azonnal. Nem igazán vagyok az a „várjunk a harmadik randiig, mielőtt szexelünk” lány.

– Isten hozott Angliában! Kevin Storey – nyújtja a kezét udvariasan és önkéntelenül is elfogadom.

– Nina Baker – simulok bele a kezébe, de nem elégszem meg ennyivel, felé nyújtózkodom egy puszira.

Kevin nem hagy cserben, hanem visszapuszil. A fincsi illata az orromba kúszik, és élvezettel szippantom magamba.

– Nem is tudom, hogyan hálálhatom meg, hogy segítesz nekem. – Elveszi tőlem a bőröndöt, és mutatja az utat a kijárat felé.

– Lenne ötletem… – bukik ki véletlenül belőlem, de sikerül elharapnom a végét.

– Kérj bármit! – mosolyog rám. Ezek szerint meghallotta.

– A jelenlegi legnagyobb vágyam éppen teljesíted: egy családdal tölthetem a karácsonyt.

– Egyedül lennél? – fogja meg a kezem váratlanul.

– Igen. – Másfelé nézek, hogy elrejtsem az érzéseimet. – Figyelj, mielőtt belevágunk ebbe az álbarátnősdibe, azért tudnod kell, hogy nem vagyok teljesen százas – vallom be őszintén. A fejét látván mentegetőzni kezdek: – Nem úgy. Normális vagyok – nyugtatom meg –, csak túl közvetlen és laza.

– Akkor te vagy az én emberem, pont erre van szükségem – mondja vidáman mellettem, miközben leint egy taxit.

– Mit szeretnél, mit csináljak? – kérdezem, ahogy beszállunk az autóba. – Ne izgulj, nem vagyok félős, mindenben benne vagyok. Carpe Diema mottóm! – ajánlkozom fel szemérmetlenül.

– Útközben mindent elmondok, három óránk van a vacsoráig. Egy a fontos: hogy anyám bevegye, mennyire imádjuk egymást, mert állandóan nőt akar szerezni nekem.

– Vedd úgy, hogy el van intézve – intek neki a kezemmel, mire jóízűen felnevet rajtam. Az elképesztően vonzó látványától sajnos mindenem beindul és nem csak a képzeletemben.

***

Miután megérkeztünk a pazar otthonába és megállapítottam, hogy nem a középréteghez tartozik, egy kicsit megijedtem.

Még egyszer belenézek a tükörbe, hogy ellenőrizzem a kinézetem. Jó választás volt a szolidabb, de elegáns ruhát elhoznom. Örülök, hogy eddig minden simán megy, és valóra válthatom a karácsonyi álmomat.

Amint kilépek a fürdőből, Kevin különös tekintettel a szemében felpattan az ágyról.

– Nem jó a ruha? – fordulok meg előtte.

– Tökéletes! Gyönyörű vagy! – néz rám mosolyogva és megint eszembe jut, hogy tiltott gyümölcs a drága, hacsak nem biszex.

A hülye fejemmel keresem a reményt a vágyaim miatt. Én lehetek csak ilyen szerencsétlen, hogy kifogok egy jóképű, meleg álbarátot. Minden vágyam nem teljesülhet – sóhajtok fel kínomban.

– Már nincs sok időnk, nem gondolod, hogy gyakorolnunk kellene? – kérdezem óvatosan. – Még sosem csókoltam meg idegen férfit. Csakhogy menne-e – mentegetőzöm a fejét látván. Mondjuk, meleget se.

– Igen, igazad van – nyalja meg a száját és tekintetemmel követem a nyelvének mozgását.

Ajjaj, mi lesz velem, ha még meg is csókol? – gondolatban jól kupán vágom magam, hogy felébredjek végre. Szedd már össze magad, Nina! Látom, hogy Kevin is gondterhelten a gondolataiba mélyed. Szegény, neki aztán tényleg nem lehet könnyű, főleg ha barátja van.

– Na, nem olyan nagy dolog ez, kibírjuk. Gondolj a küldetésre! – pattanok közel hozzá, hogy segítsek rajta és felkínálom a számat.

Kevin arcára széles mosoly húzódik – Fantasztikus nő vagy!

– Köszönöm a bókot, de most már csókolj meg! – parancsolok rá, mielőtt meggondolnám magam.

Nem vártam, hogy letámad, de engem bámulva szép lassan átöleli a derekamat és szorosan magához húz. Csillogó szemekkel közelít felém, ledermedve figyelem, ahogy az ajka az enyémhez ér. Akaratlan is lehunyom a szemem és belesimulok a csókjába. Istenem, de finom az íze, minden érzékszervem felrobban a hatására, a folytatást követelve. Fogalmam sincs, mennyi ideig játszik táncot a nyelvünk egymással, mire elenged. Úgy érzem, mindenem izzik a vágytól.

– Na, milyen volt? – kérdezi, és a szemében mérhetetlen boldogságot fedezek fel.

– Őszintén? Tökéletesek leszünk! Ha rám hatással volt, akkor más is elhiszi – dicsérem tovább, de csak hallgat. – Ne haragudj, tudom, hogy nem szabadna, de teljesen felhúztál, legszívesebben az ágyban folytatnám – mutatok az említett bútordarabra.

– Boldog vagyok, hogy ilyen hatással vagyok rád, de miért ne szabadna? – teszi fel fura fejjel a kérdést.

– Hát… azért – makogok. – Tudod.

– Nem – rázza meg a helyes fejét.

– Hát mert meleg vagy – folytatom a színvonalas makogást.

– Hogy mi? – néz rám kikerekedett szemekkel.

– Rebecca azt mondta, hogy… – Ahogy felfogom a helyzetet, elnémulok. – Nem is vagy az… akkor akár szexelhetünk is – csúszik ki a számon és szégyenemben a kezembe temetem az arcom.

Kevin hangosan felnevet, ami egyfelől megnyugtató, másfelelő nem értek semmit. Miért hazudta ezt Rebecca? Vagy biszex lenne?

Lefejti a kezem az arcomról és megcsókolja az ujjaimat.

– Nem vagyok meleg, Nina, ha akarod, nézd meg, mit csináltál velem – kacsint rám.

– De akkor miért mondta…?

– A maga módján rendes akart lenni. – Lehúz maga mellé az ágyra. – Őszinte leszek, ahogy te is az voltál velem. Két éve nem volt barátnőm, mert nem ment, Nina. Nem működött, mert lelkileg taccsra vágott az utolsó párkapcsolatom. Az anyám állandó piszkálódása már teljesen rám rakta a görcsöt.

– Értem, akkor ez most neked nagyon jó hír, ugye? – kérdezem reménykedve. Ha kell, segítek neki mindenben.

– El se tudom mondani, milyen boldog vagyok – vallja be szétáradó örömmel.

– Akarsz még kísérletezgetni?

Már el is felejtettem, miért jöttem ide.

– Nagyon, de sajnos mennünk kell, mégse mehetek oda merevedéssel… Á, nem érdekel! – csókol meg, én meg örömmel adom át magam neki.

***

Nem tudom a mosolyt eltüntetni az arcomról. Boldogan nézek körbe a nagy nappaliban, ami a fával egyetemben csodálatosan fel van díszítve. Az egész házat átjárja a karácsony szelleme, akármilyen giccsesen hangzik is, így érzem. Jókedvűen beszélgetnek egymással a rokonok, akik rögtön befogadtak a szívükbe. A gyerekek az ajándékokkal játszanak a földön ülve. A háttérben halkan szól a zene. Kevin a kanapén ül mellettem, folyamatosan rám mosolyog és el se engedni a kezemet. Nem kell semmit sem megjátszanunk, mert a fergeteges együttlétünk után megkért, hogy legyek a barátnője.

Hosszú idő után nem magányosan töltöm az ünnepeket, és az álbarátomból igazi lett. Ránézek a fán logó díszre:

Köszönöm, angyalkám!

Stefanie D. Lauren hivatalos oldala

Novella: E.M. Miller: Bandi farkas és a farsang

E. M. Miller:

Bandi farkas és a farsang

Régóta tartott már a tél. De hamar ráköszöntött a február a kerekerdő lakóira. Nagy hó lepte be az egész erdőt és a szomszédos falut. Január óta szüntelenül havazott. Az erdő kis lakói nagyon élvezték, sokat szánkóztak és hóembert építettek. Ám egy nap a farkas kinézett a kis házának az ablakából Jakabbal, a cicával, és gondolkodóba esett. Ő már nagyon unta a havat, a mindennapi szánkózást és a korcsolyázást. Valami másra vágyott. Arra, hogy végre újra tavasz legyen. El kell űzni a telet. De hogyan? Gondolataiból Uhu és Robi zökkentették ki. Robi szánkót húzott maga után, Uhu pedig követte. A farkast látván felvidult az arcuk.

– Szánkózzunk! – mondta nagy vidáman a fakopáncs. Bandi becsukta az ablakot és a cicával a vállán kisietett a barátaihoz.

– Szánkózni? Én már nem szeretnék szánkózni. Őszintén megmondom, egy kicsit unom. Elszontyolodott a fakopáncs. Uhu, így szólt.

– Mihez lenne kedved, kedves barátom? Csinálhatnák egy jó forró csokoládét, ülhetnénk a kandalló mellet beszélgetve, hallgathatnánk közben halkan a zenét – ajánlotta Uhu. De Bandi a válasz helyett hatalmast ugrott. Jakab, a kiscica leesett Bandi válláról, de szerencsére a puha havon a talpára érkezett.

– Megvan! Hisz ilyenkor szoktak az emberek farsangi mulatságot rendezni. Maskarákba öltöznek, vidám zenére táncolnak, így igyekeznek elűzni végre a telet. Robi felvidult a hír hallatán.

– Jujj, de jó! Rendezzük meg a mulatságot! Küldjünk mindenkinek meghívót! Uhu vállon veregette a fakopáncsot.

– A farsangi mulatság nem csak táncból és zenehallgatásból áll. Nem elég csak a meghívók elkészítése és szétküldése. Díszíteni is kell. Bandi gondolkodóba esett. Legyen farsangi mulatság. Igen ám, de hol legyen a buli megtartva úgy, hogy mások nyugalmát ne zavarják meg?

– Olyan helyet kell választanunk, hogy ne zavarjuk meg senki nyugalmát – tekintett körbe a farkas, és vele együtt a barátai is. – Szerintem a házam lesz erre a legalkalmasabb.

– Legyen a bulinak jelszava is – tanácsolta Robi. – Mi legyen az? – kérdezte egyszerre a bagoly és a farkas.

– Megjelenés kizárólag maskarában! – húzta ki magát büszkén a fakopáncs. – Hirdessünk jelmezversenyt is.

Bólintottak, majd a farkas házában nekiálltak a munkának. Sok hasznos dolgot találtak, amit fel tudtak használni, mint a meghívó készítésére, mint pedig a díszekhez. Így nem kellett kérniük a tündér segítségét. Mire rájuk köszöntött az este, elkészültek. Büszkék voltak magukra, hogy mindent önerőből meg tudtak valósítani. Annyi meghívót készítettek, hogy a bagoly nem győzte kézbesíteni azokat. Hamarosan híre ment az erdőben, hogy a farkas és néhány kisállat farsangi mulatságot fog tartani e hét szombatján. Mindenki nagy izgalommal készült a jeles napra. Ám valaki annyira nem örült a mulatságnak. Ugyanis nem kapott meghívót az ünnepségre. Szomorúan ugrabugrált ágról-ágra, és senkinek sem tűnt fel, hogy egy valakit kihagytak a mókából. Az ötlet gazdái azon tanakodtak, miközben ők is nagyban készültek a szombatra, hogy vajon ki milyen jelmezben fog érkezni. Bandi és két segédje már csütörtökre elkészültek a ház díszítésével, és végül úgy döntöttek, hogy a négy évszaknak fognak beöltözni. Igen ám, de kellett valaki negyediknek. Ám nem értek rá ezen töprengeni, hisz még rengeteg dolguk akadt. Uhu felajánlotta, hogy a jeles alkalomra farsangi fánkkal készül. Sorra érkeztek a visszajelzések a meghívottaktól, hogy mindenki el tud jönni. Még így sem tűnt fel a három barátnak, hogy egy valaki felől nem hallottak. Pedig a farsang igencsak a kertek alatt járt, és igencsak izgatottak voltak a bált illetően, hogy ki minek fog beöltözni, amit az üzenetekből hamar meg is tudtak. Csak az szomorította el őket, hogy nem akadt senki az erdő lakói közül, aki szívesen társult volna hozzájuk a négy évszakból a télnek. Hamarosan felvirradt a várva várt nap. Délután háromra minden készen állt a mulatság megkezdéséhez. Bandi házában lampionok, girlandok pompáztak, és Uhu által készített fánk illata lengte be a kicsiny szobát. Robi a szoba jobb sarkába állított fel egy kis pódiumot, oda helyezte a keverőpultot és a zenelejátszót. Ma ő szolgáltatta a zenét, nem hangosan, csak csendesen, hogy mindenki élvezhesse a mulatságot. Szívük még mindig bánkódott, mert nem akadt negyedik társuk, így biztosan nem nyerhették meg a jelmezversenyt. A négy évszakból, csak három vonulhatott fel. Bandi lógó orral lépett ki a házának az ajtaján, hogy végrehajtson néhány utolsó simítást, amikor is sírás ütötte meg a fülét. Valaki nem olyan messze tőle, keservesen zokogott. Körbetekintett és észrevette a fán, ahol a fakopáncs lakott, hogy valaki az egyik ágon, lábát lógatva, magába zuhanva üldögélt.

– Jojó! Hát te? Miért zokogsz ennyire? A tündér leugrott a földre.

– Amikor te zokogtál oly keservesen és a segítségemet kérted, mert kigúnyoltak, ott álltam melletted. Így volt, ugye? A farkas nem értette a dolgot.

– Ne haragudj, Jojó, de ezt most nem értem. Hamarosan kezdődik a buli… de igazad van, mellettem álltál sokszor a bajban.

– Magad is belátod. Az erdő harsog a mai bulitól. Jól tudom, hogy mindenki jelmezben fog érkezni, mert a meghívójukon is rajta állt. Még nekem is megmutatták boldogan. – Farkas még mindig értetlenül nézett a tündérre. – De vajon mindenki rajta volt azon a bizonyos listán? – kérdezte feldúltan a tündér. Bandi a fejét vakargatta.

– Tényleg nem értem, Jojó!

– Nem? Akkor menj be, és nézd meg a meghívottak névsorát. Bandi ránézett a tündérre, majd visszalépett a házába. A két barátja kísérő tekintetével az asztalhoz sietett, és felemelte a papírt. Szomorúan tapasztalta, hogy a tündért kihagyták a névsorból. Uhu odament hozzá.

– Uhu. Valami baj van, kedves farkas barátom? Bandi beszámolt két barátjának arról, hogy találkozott Jojóval, aki szemrehányást tett neki, mert kimaradt a ma délutáni buli meghívottjai közül.

– Hát ez a szomorú dolog, hogy történhetett meg? – kérdezte csodálkozva Robi. Mindhárman gondolkodóba estek, és egy kis idő múltával Robi a tenyerébe ütött, amitől a többiek felriadtak a gondolataikból.

– Megvan! Tudom, hogyan tudnánk a bűnünket jóvá tenni! A farkas és a bagoly kíváncsian néztek rá. Robi előállt az ötletével, amit mindketten helyeseltek. Bandi kirohant és szemével keresni kezdte a tündért, akit ugyanazon a fán talált meg, mint az előbb.

– Jojó, kérlek szépen gyere le az ágról, szeretnék beszélni veled!

A tündér némi hezitálás után leszállt a fáról, arcára kiült, hogy a lelkét fájdalom marja. Dühös volt a farkasra. Durcásan válaszolt, tőle nem megszokott stílusban.

– Mit akarsz? Ha jópofiskodni jöttél, akkor már mehetsz is!

– Nem. Szeretnék bocsánatot kérni a többiek nevében, hogy figyelmetlenek voltunk, és nem vettük észre, hogy nem szerepelsz a vendéglistán. Ellenben, nagyon szeretnénk, ha csatlakoznál hozzánk, és velünk együtt beöltöznél a négy évszakból a télnek.

Jojó csak egy pillanatra gondolkodott el, de a szíve így is hamar megtelt boldogsággal.

– Nem lehetnék én a tavasz inkább?

Bandi arcán mosoly jelent meg.

– Dehogynem! – kurjantotta vidáman. Uhu és Robi izgatottan várták a fejleményeket. Amint meglátták, hogy a farkas a tündérrel együtt érkezik, nagyon boldogok voltak. Ránéztek a falon az órára, hamarosan érkezniük kellett a vendégeknek. Gyorsan fel is öltöztek és mire a tündérre is rákerült a tavaszi öltözet, az első vendégek meg is érkeztek. Elsőnek Tyúkanyó érkezett nyuszival együtt, akik régimódi festőnek öltöztek be, kezükben tartva nyuszika összes festékkészletét és állványait. Majd őket őzike követte, aki királylánynak öltözött. Aztán a három kismalac is megjelent. Röfi oroszlánnak, Töfi szellemnek, míg Böbi pillangónak öltözött be, egy nagy tálcával a kezében, amin finomabbnál finomabb sütik illatoztak. Megérkezett közéjük a bohóc is, aki nem más volt, mint Lili az erdő jó boszorkánya.

– Bocsánat! Remélem, nem késtem el! Hoztam sütit, ugye nem baj?

Válaszolni nem tudtak, mert nagy hirtelen kivágódott a ház ajtaja, és egy kicsi sárkány vágtatott befelé rajta. Orra esett és a szoba közepéig gurult. Gyorsan a segítségére siettek. A jelmez alatt is egy kissé szúrt, hisz a kicsi sárkány Sün Öcsi volt.

– Köszönöm. Izgatott vagyok, ezért botladozok. Ugye nem késtem el? – Mindenki a fejét rázta. – Akkor jó. Mikor kezdődik a buli? Táncolnék egy jót.

Robi a keverőpulthoz rebbent és rázendített a legelső számra. Vígan ropta mindenki és a sütikből is jócskán fogyott. Késő estére járt már az idő, amikor Lili és Jojó csendre intett mindenkit. Jojó így szólt: – Bár számomra ez a buli rosszul kezdődött, mert kimaradtam a meghívottak listájáról, de végül jól sült el, hisz itt lehetek közöttetek, és veletek együtt elűztük a telet. Így Lilivel arra jutottunk a jelmezversennyel kapcsolatban, hogy térjünk el a hagyományoktól.

Az állatkák értetlenül néztek rájuk. Lili vette át a szót.

– Szóval, úgy döntöttünk, hogy nem lesz verseny. A többiek arcán csalódottság látszódott és mérgelődtek kissé. Lili gyorsan reagált a helyzetre. – Így nem lesz győztes, hisz mindannyian győztesek vagytok! Az állatkák felkapták a fejüket. Bandi előrébb lépett.

– Ezt most nem értem. Úgy készültünk erre a napra, a jelmezversenyre. Jojó így válaszolt.

– Azért nem lesz verseny, és így győztes sem, mert barátok vagyunk, egy családot alkotunk, ezért úgy véltem, illetve úgy véltük, nem szükséges a verseny. Csodás jelmezeket alkottatok, nagyon készültetek e napra, így mindenki győzött.

– Arra gondoltatok, hogy mindenki… szóval azért, hogy ne veszekedjünk, és ne fújjunk a másikra, mert esetleg ő lett a győztes?

– Pontosan, Bandi. Ezért…– fordult hátra a tündér, és egy hatalmas csokitortát varázsolt elő hírtelen a háta mögül – mindenkinek kap egy nagy szeletet a győztesnek járó finom tortából. A kis állatkák tapsolni kezdtek és vígan falatoztak a tortából, majd hajnalig ropták a táncot. Végül nagy örömükre hamar beköszöntött az annyira várt tavasz.

Surovec Róbert: A halál gépezete (A halál anatómiája II.)

Szeretném megköszönni Surovec Róbertnek, hogy lehetőséget biztosított nekem arra, hogy lehetőségem legyen elolvasni Surovec Róbert: A halál gépezete című krimi regényét, amely A Halál anatómiája című sorozat második része. Ebben a részben visszatér kedvenc nyomozó újságíró párosunk, hogy újabb ügybe vessék bele magunkat.

Surovec Róbert

A halál gépezete

(A halál anatómiája II.)

Tartalom:

1896 ​májusának egyik viharos estéjén az elismert gépész vacsorára hívja meg ismerőseit kassai házába. A finom fogások elfogyasztása után a társaság tagjai elhatározzák, hogy szellemidézéssel múlatják a hátralévő időt. Ez a szeánsz azonban más az eddig megszokottaknál, nemcsak különleges folyamata, hanem a végkimenetele miatt is. Ugyanis gyilkosság történik, amit a résztvevők szerint a megidézett szellem követett el. Rhédey Anna és Grossz Kálmán azonban ismét nyomozásba kezd. Főhőseink ezúttal egy igen bonyolult és felettébb veszélyes ügybe keverednek, így gyakran az életüket kockára téve szállnak szembe a gonosz erőkkel. De őket ez sem akadályozza meg abban, hogy lerántsák a leplet a rejtélyről.

A halál gépezete a tervezett trilógia második részét képezi, melynek előzménye A halál anatómiája című regény. Bár a könyvek összefüggő univerzumot alkotnak, javarészt önálló és lezárt történetük miatt külön-külön is élvezetes olvasmányt nyújtanak. E kötetben még intenzívebben keverednek a történelmi tények a fikcióval, mivel a szerző ezúttal sokkal kiterjedtebb kutatómunkát végzett. Emellett a cselekményt számos akciódús jelenettel és izgalmas fordulattal fűszerezte meg.

Vélemény:

Szeretném először is megköszönni az írónak az újabb lehetőséget, hogy ezt a nem mindennapi története olvashattam, és hogy a megkedvelt szereplőkkel újra találkozhattam. Örülök, hogy Anna és Kálmán újra nyomozni kezdett együtt egy nem mindennapi rejtély ügyén.

Az író ismét a régi világba kalauzol el bennünket, és a megszokott stílusa szerint a korhoz hű beszédmódon mutatja be az akkori világot. Tetszik, hogy a könyvben ismét találhatunk térképet, ahol nyomon követhetjük az események főbb helyszíneit.

Ahogy az író a fülszövegben is megemlíti ez a rész önállóan is olvasható. Hiszen ez egy egészen más nyomozásnak a története, mint az első volt.

Itt a főhőseink még egzotikusabb nyomozásban kezdenek, hiszen a természetfeletti érzés számomra itt még élethűbb volt.

Érdekes olvasni és látni azt, hogy mennyire összecsiszolódott és összhangban van Anna és Kálmán. A párbeszédeik továbbra is a kedvenceim.

Róbert ismét szépen bemutatta azokat a helyeket és korhoz hűen amerre a szereplők jártak. Látni, hogy most sem volt rest belevetni magát a kutatómunkába.

Sokszor azon kaptam magam olvasás közben, hogy elgondolkoztam azon, hogyan is reagáltam voltan az akkori időkben bizonyos dolgokra és hogyan mostan. Vajon én hol kezdtem volna el keresni a nyomokat.

Sokszor lelki szemeim előtt filmszerűen peregtek le az események. Igaz nem egy könnyű olvasmány, a régi nyelvezete miatt sem de tanulságos. A nyelvezethez hamar hozzá lehet szokni. És ami a történetből tényleg megtanulhattam és megismerhettem az a akkori idők szokásai és babonái. Élveztem. Hálás vagyok, hogy olvashattam. Alig várom, hogy legközelebb mivel örvendezteti meg az olvasóit.

Surovec Róbert hivatalos oldala

Helma Kiadó

Novella: Gyöngyi Tapolcai: Amira

Gyöngyi Tapolcai:

Amira

Igaz történet ihlette…

Amira bánatosan gubbasztott a kerítés tetején. Tehette, senki sem figyelt rá, hiszen nem is láthatta senki, angyal volt. Egy bánatos, kedves kis angyalka, akinek kedvenc helye lett az iskola kőkerítése. Innen figyelte szünetekben a vidáman kacagó, önfeledten játszó gyerekeket. Ide tért meg napi feladatai után. Bár az arkangyal, aki az ő közvetlen felettese volt, többször is figyelmeztette, hogy semmi esélye nincs, hogy észre vegyék, kapcsolatot építsenek vele a fiúk, lányok, ő rendületlenül reménykedett. Egyszerűen ő is gyerek akart lenni. Az a három perc, amit élhetett, aminek azt köszönhette, hogy angyal lett, egyszerűen semmire sem volt elég. Fájdalom, sírás és néma csend, ennyi emléke maradt az emberi életről.

Angyalként nem volt rossz sora. Így, a karácsony előtti hetekben, azt a feladatot kapták, hogy minél több jót kell cselekedniük. Láthatatlanul, erőtlenül nehéz, de mégsem reménytelen vállalkozás volt. Követhetett bárkit, belelátott a gondolataiba, sőt egy kicsit előre is érezte, ha valami baj következne. Mindent látott, hallott, de ő maga nem tudott beszélni. Erő és hangok helyett a szeleket hívhatta, hogy jelezzenek, mozdítsanak, ha szükséges. Ma reggel egy idős nő esett el a néptelen utcán, almái szerteszét gurultak. Amira a csomaggal könnyen boldogult, enyhe szellő is elég volt, hogy közelebb lökje a gyümölcsöket. Ám a néni mozdulni sem tudott ijedtében, fájdalmában. A kicsi angyal okosan feltalálta magát. Szellőcskével zörgetni kezdtek egy nyitott ablaktáblát. Hamarosan egy mérges, morgós fiatalember lépett az ablakhoz. Ásítozva kinézett és rögtön látta a bajt. Pizsamájára kabátot kapott és felsegítette az asszonyt, aki nem győzött hálálkodni neki. A férfi úgy meghatódott, hogy egészen a buszmegállóig kísérte őt papucsban, pizsamanadrágban. Amirára már nem volt szükség. Elindult kedvenc helyére, hogy várja az iskolásokat.

Éppen idejében érkezett, mert a nagyobb fiúk egy kicsi lányt csúfoltak, aki bár gyönyörű volt, de bőre színe egészen sötét. Jócskán belemelegedtek a heccelésbe. Azon tanakodtak éppen, mit is vegyenek el tőle, hogy még jobban felbosszantsák. Amira és szellőcske lekapta a fiúk sapkáját, így azoknak rögvest más problémájuk lett. Mire összeszedték magukat, feltűnt a sarkon a tanító néni is, így a történet szerencsés véget ért. Az iskola környéke lassan elcsendesedett.

Kapuzárás előtt angyalkánk még egy kisfiút nógatott, aki olyan lassan, bánatosan lépdelt, hogy félő volt, az orra előtt fog záródni a kapu. Amirának még a portás bácsi újságját is le kellett vernie, hogy a fiú beérjen, de az utolsó percben sikerült. – Áron, már megint te vagy a legutolsó! – szólt utána mérgesen Béla bácsi, miközben összeszedte a földre került újságokat.

Szóval Áronnak hívják a fiút, tudta meg az angyalka és elhatározta, megvárja az iskola után. Aznap nem is ment messzire, a piac környékén figyelt csak, hogy időben visszérjen. Dolga akadt bőven, leesett egy pénztárca, aztán figyelmetlen árusokkal, tanácstalan vásárlókkal gyűlt meg a baja. A piacnap végén egy gondatlan, telefonálgató anyukának kellett a segítség, aki majdnem egy teherautó elé tolta a babakocsit.

Mire Amira az iskola elé ért, már alig lehetett gyereket látni a környéken. Ma elkéstem, szomorodott el, Áron már biztosan elment. Éppen ő is indult volna, de valami nem hagyta még. Nyílott a kapu és a kisfiú lépett ki rajta. Éppen olyan bánatosan, szomorúan, ahogy reggel érkezett. Nem jött elé senki.

Amira mosolyogva röppent fölé. Olyan szívesen megvigasztalta, tucatnyi dolgot kérdezett volna, de nem tehetett mást, csendben kísérte. – Vajon miért jár Áron egyedül? Erre hamar rájött, hiszen a sarkon befordultak és a kisfiú már haza is ért. Szép kis kertes házhoz érkeztek. Kecses ezüstfenyők a járda mellett, hátrébb hinta, homokozó. – Ó, ha én itt lakhatnék, sohasem lennék szomorú! – gondolta Amira, de aztán különös hangokra lett figyelmes. Egy férfi kiabált, ajtók csapódtak.

Áron, megtorpant az ajtóban, nem volt kedve bemenni, hátra ment a hintához és csendesen ringatózott. - Ejha, ez aztán furcsa- gondolta Amira s kíváncsian beszökkent az ablakon. Egy fiatal nőt látott, kisírt szemekkel. A konyhában üldögélt, de a tűzhelyen nem volt semmi. A mosogatóban régrászáradt edények, a konyhapulton rendetlen összevisszaság. Amikor az asszonyra nézett, valami furcsa bizsergető érzés futott át az angyalkán, mintha már látta volna valahol. Hirtelen egy férfi toppant be, biztosan Áron apukája, valahogy ő is ismerősnek tűnt.

- Bori, én elmegyek. Így nem mehet tovább! Azt szoktad mondani, hogy mi mindent meg tudunk beszélni, de napok óta nem is szólsz hozzám. Úgy döntöttem, egyelőre anyámékhoz költözöm. Ha engeded, Áront is viszem. - Folytak a könnyei, de elszántan szorongatta a nagytáskát.

- Azt már nem, senkim nem marad!- sírta el magát újra az asszony.

- Nem is törődsz velünk! Az összes program, amit együtt csinálunk, a temetőbe járás. Hónapok óta nem főzöl, nem takarítasz. Én kezelem a mosógépet, hogy ruhánk legyen. Amióta Amira meghalt, olyan az otthonunk, mint a kripta. Szeretlek, mi is gyászolunk, de ezt nem bírom már!

Amirának hirtelen minden megvilágosodott. Ezek itt a szerettei, az ő családja, vagyis a volt vagy majdnem családja… és most bajban vannak, nagy bajban. Sőt, ő okozta a bajt, bánatot! Odaröppent az asszony ölébe, de ettől semmi sem lett jobb. Talán mégis megérezte, de csak még jobban zokogott.

- Mondj már valamit! - morogta felé dacosan a férfi. A néma csendben csak a felesége szipogása hallatszott, aki továbbra se nézett rá.

- Ne menj el, szeretlek! – suttogta nagy sokára, csendesen az asszony, de akkorra már csapódott a garázs ajtaja.

Amira sürgősen utána eredt. A férfi sietve indított, kihajtott az utcára, pár métert haladt is, aztán kihúzódott a parkolósávba. Különös melegséget érzett, aztán, mintha hideg szellő borzongatta volna.

SMS érkezett a telefonjára- LINDA -???- megnézte, de nem érdekelte, semmihez nem volt kedve. A családját akarta visszakapni. Pár percet még üldögélt a kocsiban, aztán felnézett. Éppen a virágbolt előtt állt. Gyorsan vett egy csokor vörös rózsát, aztán beült az autóba és egy határozott mozdulattal visszatolatott.

– Nézz a hinta felé!- lökte meg vállát szellőcskével Amira.

- Kisfiam, te mit keresel itt a hidegben? Mindjárt besötétedik! Gyere, megvigasztaljuk anyát és készítünk valami vacsorát! Áron boldogan szaladt hozzá, Amira pedig előre röppent. Szellőcskével simogatni kezdte az asszonyt, aki ettől kezdett megnyugodni. A kisfiú megölelte anyukáját, aztán belépett a férje is, csendesen ölébe tette a rózsákat.

– Kezdjük előröl! – kérlelte, és hamarosan mindenki mosolygott. Bánatos, de bizakodó volt a kis család. Az angyalka szívesen maradt volna, de sietnie kellett, így is elkésett a beszámolóról. Az ablakon túlról még visszanézett egyszer. Az apja mosogatott, a bátyja edényt pakolt, az anyja éppen a spagettit tette a vízbe. Még mindig mosolyogtak, csak ő volt szomorú. Az arkangyal szeretettel fogadta. – Tudtuk, hol vagy, nem aggódtunk. Mindnyájan igyekeztünk segíteni nektek, de nem volt könnyű. Most ülj ide, mondanom kell valamit! – szólalt meg titokzatosan.

- Amira, nagyszerű angyalka voltál, ideje, hogy új feladattal bízzunk meg. Gyerek leszel, már a

családodat is ismered. Hamarosan a legszebb ajándékról kapnak hírt, éppen karácsonykor.

Violet V. Vandor: Egy csendes éj

Szeretném megköszönni Sky S.T. írónőnek, az MKMT Mozgalomnak és a Helma kiadónak, hogy lehetőséget biztosítottak nekem arra, hogy elolvashassam Violet V. Vandor: Egy csendes éj című rövid mesekönyvének elolvasását. Kicsit visszavitt a gyermekkorba.

Violet V. Vandor

Egy csendes éj

Tartalom:

Valamikor réges-régen, úgy kétezer évvel ezelőtt, a messzi Galileának Názáret nevű városában, lakott egy szép fiatal leány, akit Máriának hívtak.

Vidám volt, ügyes és szófogadó, ezért mindenki szerette.

Szívesen segített bárkinek, és soha nem mondta azt, hogy:

„Nem megyek!” vagy „Majd később!”, ha anyukája megkérte, hogy menjen a kúthoz, és hozzon egy kancsó friss vizet.

Vélemény:

Most olvastam először az írónőtől, de szerintem nem utoljára. Ez a regénye így karácsony közeledte remek kikapcsolódást nyújtott. És az érzés, ami körüllengte, hogy egy nagymama meséli a történetet az unokáinak, kicsit visszarepített a gyerekkorba. Bár a történet rövid volt, de a könyv oldalai tele voltak gyönyörű illusztrációkkal.

Ezzel is színesebbé téve a történetet magát. Mivel valós történetet dolgoz fel, így sokunknak ismerős lehet. Mégis ahány író, mesélő, ember annyi fajta rövidebb és hosszabb változata van a történetnek. Ez is az egyik közülük. Ovis korú gyermekeknek bátran merem ajánlani. Ha csak a képeket is nézik, már azok is mesélnek.

Violet V. Vandor hivatalos oldala

Helma kiadó