23. adventi ablakocska

kép forrása: pexels.com

Abby Winter néven írok. 43 éves vagyok, a civil életben tanár. Gyerekkorom óta szeretek olvasni, de az írással csak 2017-ben próbálkoztam először.

Egy közösségi oldalon lévő csoport tagjainak bíztatására vágtam bele egy történetbe, amiből végül megszületett az első könyvem, Leomló falak címmel.

Azóta már több regényem is megjelent, többet közösen, más írónőkkel írtam: Emy Dusttal a Csapdába csalt szerelemet, Mimi Taylorral az Utolsó kívánságot, Giuditta Fabbroval a Hagyatékot, és Veda Sylverrel a Miami (ál)arca és a Chicagoi (vég)játszma címűt.

Ezekkel együtt már 12 megjelent könyvvel büszkélkedhetem, amiért nagyon hálás vagyok, és ami még mindig hihetetlen számomra.

Mivel alapból is romantikus alkat vagyok, minden könyvemnek ez a fő irányadója, egy kis erotikával és drámával fűszerezve. A korábbi könyveim magánkiadásban jelentek meg, de a Treasure – Érezni akarlak című regényemtől kezdődően, már a NewLine Kiadó gondozásában jelentek meg.

Szeretném, ha a jövőben is olyan történeteket sikerülne alkotnom, amelyek kiszakítják az olvasót egy kicsit a rohanó hétköznapokból, és kellemes kikapcsolódást biztosítanak.

kép forrása pexels.com

Csukott szemmel ültem az ágy szélén, először az utcán lévő autók zúgása zavart fel, de gyorsan rájöttem, hogy a fejem hasogatott attól a két pohár pezsgőtől, amit előző este a partin ittam. Képtelen voltam kinyitni a szemem, fogalmam sem volt mennyi lehet az idő, de csukott szemhéjjal is tudtam, hogy vakítóan besütött már a Nap az ablakokon keresztül. Hirtelen hangos csipogás hasított a csendbe amire ijedten ugrottam és a padlón kötöttem ki.

– A fenébe – fújtam ki magamból és kisöpörtem a szemembe hulló tincseimet. Csak fél szemmel néztem a padlóról az éjjeliszekrényen heverő telefonomra, ami csendesen várta, hogy érte nyúljak. Feltápászkodtam a sajgó hátsómmal és a kijelzőt bámultam. Rögtön kiszökött az álom a szememből, amikor láttam a villogó borítékot és mellette Kyle nevét.

– Hogy a francba? – kaptam a szám elé a kezem. – Tényleg írt nekem? Mit akarhat?

Remegő ujjakkal böktem a borítékra, hogy elolvashassam mit írt:

“Szia, kiscsillag ))) Hogy vagy? Vegyél be egy Aspirint. A tegnap este után, tuti szükséged van rá.”

– Mi van? – olvastam át újra és újra az üzenetet. – Vegyek be Aspirint? – kissé csalódottan forgattam a kezemben a telefont. – Vegyél be te Aspirint! – beszéltem a kis készülékhez. Nem akartam válaszolni, lecsaptam a telefont vissza oda ahol volt és felpattantam a földről, hogy kimenjek a fürdőszobába. Félútig jutottam, a gondolataim nem hagytak nyugodni. Sarkon fordultam és szinte rávetődtem a telefonra.

“Kösz jól vagyok. Remélem, te is. :/ Semmi szükségem Aspirinre és amúgy sincs itthon! “

Még csak át sem olvastam, amit ujjaim szinte önállóan életre kelve pötyögtek és már nyomtam is a küldés gombot.

– Basszus, de gáz vagyok! – fogtam a fejem, miután elrepült a kis boríték. – Lehettem volna kedvesebb.

Lehajtott fejjel sétáltam a fürdőszobába. Biztosra vettem, hogy nem fog többet válaszolni. De mit is képzelek. A LEG pasi kategóriába tartozik. Épphogy beléptem a fürdőszobába, amikor megszólalt a csengő.

– Ilyen nincs! – dobbantottam mezítláb a hideg kövön.

Figyelmen kívül akartam hagyni, de újra felcsendült a berregő hang, ami a régi sulis évekre emlékeztetett, hogy kicsöngettek az óráról.

– Le kell cserélnem! Felveri a szomszédokat is – morogva dobogtam az ajtó felé és anélkül, hogy belenéztem volna a kukucskálóba kitártam az ajtót, egy szál pólóba. Tátva maradt a szám az előttem álló zöld szemű pasira.

– Jézusom! – nyögtem ki magamból.

– Ne túlozz, kiscsillag! Csak én vagyok – vigyorgott öntelten az ajtófélfának támaszkodva.

– Mit keresel itt? Hogy jött… – elharaptam a mondat végét, amikor tudatosult bennem, hogy alig takar valamit az elnyúlt póló, ami rajtam van és a hajam is csomóban áll a fejemen. Zavartan húzogattam lejjebb a ruhadarabot, közben félve pislogtam vissza a Kyle-ra, aki tökéletes külsővel állt velem szembe, mintha tizenkét órás alvás után lenne kipihenten és frissen.

– Meghoztam a másnaposságodra a gyógyszert – lépett eggyel közelebb hozzám. – Úgy látom, szükséged van rá.

– Már írtam, hogy jól vagyok, ezért kár volt ide fáradnod. – zavartan villantottam rá egy mosolyt és közben vágyakozva néztem a kezében lévő tasakra, amiben ott volt a hasogató fájdalmat elmulasztó kincs.

– Ugyan már! Előttem kár tagadnod.

Mielőtt bármit mondhattam volna neki, elkapta a derekamat és arrébb tett, hogy be tudjon jönni mellettem.

– Nyugodtan gyere be – motyogtam halkan és becsuktam az ajtót.

– Szép kéró – fordult körbe a nappaliban.

– Megbocsátanál egy pillanatra? – rebbentettem meg szempilláimat.

– Hogyne! – tárta szét a karját.

Lassú léptekkel sétáltam el mellette oldalazva, hogy takarjam a póló alól kivillanó fenekemet, majd amikor tudtam, hogy már nem láthat berobbantam a szobába, hogy rendbe szedjem magam.

– Mi a francot keres itt? – túrtam a hajamba idegesen és a szekrény elé léptem, majd olyan hévvel nyitottam ki az ajtót, hogy az majdnem kilapított. Hatalmas csattanással borult mellém. Kezembe a fogantyúval néztem végig a katasztrófát.

A következő pillanatban Kyle szó szerint berobbant a szobába.

– Atya ég! Milyen szuper képességeid vannak, kiscsillag? – a kérdés végére már hangosan röhögött. Lehajoltam a nehéz bútordarabért, amit sikerült megemelnem és a vállammal tartottam meg, miközben Kyle az ajtóban szobrozott és engem figyelt.

– Nem segítenél inkább? – kérdeztem nyögve. Alig bírtam a vállammal megtartani a nehéz ajtót.

– Kérned sem kell, kiscsillag! – vette le rólam a terhet. – Mondd csak, vissza is tudod varázsolni? – vigyorogva nézett rám.

– Kyle! Ne szórakozz velem! – morogtam rá.

– Jól van már. Ne bomolj! – könnyedén tette vissza a helyére. – Csavarhúzód van? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

– Miért lenne?

Mit gondol, hogy itthon barkácsolni szoktam?

– Nincs!

– Akkor, hogy szeretnéd, hogy visszategyem? – vigyorgott megint.

– Tudod mit, tedd csak le, majd megoldom! – kezdtem türelmetlen lenni.

– Legközelebb hozok szerszámos ládát is, kiscsillag! Kihasználhatsz teljesen! – válaszolta nevetve és az ajtót a falnak támasztotta.

– Megtennéd végre, hogy kimész?

– Felőlem átöltözhetsz most is, nem zavar! Láttam már ilyet – kacsintott rám szemtelenül, majd alaposan végigmért tetőtől talpig és hangosan felszisszent – Azok nem voltak ennyire dögösek! – pimasz mosoly ült ki az arcára. Egy pillanatra kínosan éreztem magam, amit a feltörő dühöm elnyomott.

– Nem fogok előtted öltözni! – belekapaszkodtam a karjába és az ajtó felé fordítottam, majd tenyeremet széles hátára tettem, hogy kitessékeljem a szobából.

– Jól van, megyek már! Ne erőlködj, még a végén megsérülsz.

– Nagyképű seggfej! – vágtam rá az ajtót morogva.

– Hallottam ám!

A szememet forgattam, majd ráfordítottam a kulcsot, biztos, ami biztos. A szekrényemhez lépve azon gondolkodtam, mit kellene felvennem.

Ez a pasi fényévekre van tőlem, így majdnem mindegy – morogtam magamban. Azt sem tudtam igazán, minek töröm magam. Végül egy farmert vettem elő. Már csak egy felsőt kellett hozzá választanom. Percekig kutattam a ruháim között, végül egy kék színű póló mellett döntöttem. Belebújtam, és megnéztem magam a falon lévő tükörben. Ez jó lesz. Ápol és eltakar. Amint végeztem, kiléptem az ajtón. Vagyis inkább csak akartam, mert Kyle mellkasába ütköztem.

– Mi a franc?

– Ezt én is kérdezhetném.

– Felhúzott szemekkel vártam, hogy mire céloz.

– Hogy hívják a kislányodat?

– Micsoda?

– Basszus! Basszus! Basszus!

– Nekem nincs lányom – dadogtam.

Összeszorult a szívem, ahogy kimondtam. Soha nem tagadtam le, és most sem állt szándékomban, de egyelőre nem akartam, hogy tudjon Ruth-ról. Gondolataimból Kyle mozdulata rántott vissza. Nem szólt, csak az arcom elé emelt egy rajzot, amit nem is olyan régen Ruth készített. Nem lett volna bizonyíték semmire, de szép nagy betűkkel rá volt írva, hogy anyának.

– Ez...ez... – lefagytam és fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit mondhatnék. – Mégis honnan szerezted? – kaptam ki a kezéből és megindultam a nappali felé.

– Kiscsillag! – kapott utánam pár lépés után.

– Most már tudod! Van egy lányom! Tessék! – tört ki belőlem idegesen. Némán nézett rám, a korábbi vidám arca, most átváltozott komolyra.

– Oké! – higgadtan bólogatott.

– Nem! Semmi nem oké! Nézz rám, ez vagyok én és nem pedig a tegnapi miniszoknyás kis fruska! – mutattam végig magamon.

Újra végigmért, ami egy örökkévalóságnak tűnt és vártam, hogy sarkon fordul, amint eljut a tudatáig a valóság, hogy nem az vagyok, mint aminek eddig látott. Ahelyett, hogy elment volna, tett felém egy lépést és megfogta a kezem, majd elindult a kanapéhoz.

– Kyle? – kérdeztem remegő hangon, miután leültetett és kényelmesen elhelyezkedett mellettem. – Miért jöttél ide? – tettem fel a kérdést.

Előredőlt és felém fordult. Zöld szemei, mintha elsötétültek volna.

– Látni akartalak a tegnap este után. Miattam nem kell tagadnod, hogy van egy lányod.

– Csak szórakoztunk, nem gondoltam, hogy lesz folytatása.

– Valóban – bólintott beleegyezően –, de túl jó vagy ahhoz, hogy ne legyen.

– Én nem szeretnék belebonyolódni semmibe – feleltem lehajtott fejjel.

– Együtt vagy még a férjeddel? – gyengéden ujjait az állam alá csúsztatta és felemelte a fejem, hogy ránézzek.

– Nem, de… – elfordítottam a fejem.

Hogy a francba mondjam el, hogy Max egy idegbeteg állat? Ha Ruth miatt nem is, de tőle biztos menekülőre fogja. Örültem, hogy végre sikerült lezárnom a válást, de Max az utóbbi hetekben újra próbálkozik, annak ellenére, hogy ő csalt meg, engem hibáztat és követeli, hogy próbáljuk meg újra.

– De? – kérdezett vissza és megsimogatta az arcomat. Gyengéd érintésétől libabőrös lettem, felidézte bennem az előző esti csókot.

– Már mondtam, nem szeretnék semmit – válaszoltam halkan.

– Nem is kell, nekem elég, ha találkozunk, és majd meglátjuk mi lesz – szemtelen mosoly ült ki az arcára, miközben közelebb húzódott. – Élvezhetjük együtt az életet, kiscsillag!

Válaszolni akartam, hogy nekem nem fog menni, de megnyíló számra tapadt forró ajkaival. Egy pillanat volt, amíg az eszem azt súgta lökjem el magamtól, de amint körém fonta karjait és nyelve gyengéden átcsusszant a számba, már képtelen voltam neki ellenállni. Még többet akartam a csókjából, a közelségéből, ami elfeledtette velem a szürke hétköznapi anya szerepet és újra szárnyaltam nőként. Testünk egybeolvadt, és eluralkodott rajtunk a vágy, amikor hangos kopogás hallatszott az ajtóból.

– Vársz valakit? – kérdezte suttogva. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet és nem is érdekelt. Nem akartam, hogy vége legyen a mámorító pillanatnak, amit vele éreztem.

– Ne is törődj vele – válaszoltam, és újra rátapadtam puha ajkaira.

Újabb kopogás tört fel az ajtóból, ami inkább dörömbölés volt.

– Gina! Tudom, hogy itthon vagy! – szólt kintről az ismerős hang, mire azonnal ellöktem magamtól Kyle-t, és felugrottam a kanapéról.

– Azonnal el kell menned!

– Mi a f….? Tessék? – értetlenül nézett rám.

– Gyere! – intettem, hogy jöjjön utánam, talán az ablakon keresztül ki tudom szöktetni, de semmiképp nem akartam, hogy találkozzon Maxszel.

– Kiscsillag! Mit csinálsz? – kérdezett ahelyett, hogy elindult volna utánam.

– Gina! Ha nem nyitod ki azonnal…. – hangos dobolás jött az ajtóból.

– Kérlek, Kyle! – toporogtam idegesen.

– Ez a barom a volt férjed? – kérdezte nyugodt hangon.

– Igen, majd mindent elmagyarázok, de most gyere, kérlek! – odaléptem hozzá és megfogtam a kezét, hogy jöjjön utánam, de hirtelen ő indult meg az ajtó felé és csak húzott maga után.

– Kyle? Mit csinálsz?

– Ugye nem gondoltad, hogy majd kimászok az ablakon, mint egy taknyos kölyök?

– Kérlek, ne! Nem ismered! – próbáltam visszahúzni.

– Ahogy ő sem engem! – pillantott hátra.

Már nem volt időm tovább tiltakozni, mert szabad kezével egy mozdulattal tárta ki az ajtót, és mindketten Max előtt találtuk magunkat.

– Ki ez a nyomorék? – kérdezte mérgesen Max, miután végignézett mindkettőnkön és észrevette, hogy Kyle a kezemet fogja.

– Az, aki letépi a fejedet, ha nem veszel vissza! – válaszolt Kyle, mire döbbenten néztem rá. Rettegtem, hogy mi következik ezután. Max nem fogja hagyni, hogy így beszéljen vele.

– Mondtál valamit? Mit keresel a lakásomban a feleségemmel? – kérdezte felbőszülve Max, és tett egy lépést közelebb felém. – Te dobod ki vagy én tegyem meg! – ordított rám, amitől ijedtemben ugrottam egyet.

– Húzz innen a faszba, öregem, vagy még egy beszólás és nem fogsz lábra állni! – Kyle elengedte a kezem és meglökte Maxet, amitől kettőt hátralépett.

Abby Winter hivatalos oldala