2024.június 1.-jén Gyálon a Közösségi ház, színház termében megrendezésre került délelőtt 11:00-kor a Legyél Te is író második díjátadója, ahol kihirdetésre kerültek a nyertesek és Dr. Dömötör László mentor tartott összegzést és beszédet a FITT programról, Sike Erzsébet zsűritag pedig a beérkezett pályaművekről beszélt.
Délután 14:00-i kezdéssel pedig megrendezésre került a MKMT Mozgalom első születésnapja, amely több meglepetéssel is szolgált a résztvevőknek. Ezen a rendezvényen már én is személyesen részt vettem. Blogger minősítésben voltam jelen és mint olvasó.
Ez az ünnepség számomra is nagy jelentőséggel bírt, ugyanis a bloggerek olyan megbízást kaptak, hogy válasszák ki a 2023-as év legjobb íróját, könyvét, sorozatát és borítóját.
Hát meg kell mondanom őszintén, hogy a társaimmal együtt nem volt könnyű döntést hoznunk. Hiszen a mi szemünkben az összes MKMT Mozgalmat támogató író nyertes. Az izgalmasabbnál-izgalmasabb megírt történeteiknek köszönhetően, és a szebbnél-szebb megálmodott borítókkal sem könnyítették meg a dolgunkat.
Az eredeti szavazás titkos szavazásként zajlott, de összegzés után mind a négy kategóriában voltak olyan helyezettek, ahol döntetlen lett a végeredmény. Ezt egy csetcsoportban nyílt szavazattal döntöttük el. Így minden kategóriában érvényes szavazás született a végén.
Ezt azért is írtam le így, mert ez által a szavazási módszer által lettek kihirdetve a nyertesek. És az első három helyezettet az MKMT Mozgalom bloggerei oklevéllel jutalmaztak. Az okleveleket Pálinkás Angéla MKMT Nagykövet és blogger vezetésével Nagy Dóra, Gréczi Nikolett és jómagam Menyhei Mónika adtuk át a nyerteseknek.
De itt nem ért véget a meglepetés hiszen Dvariecki Bálintot is külön megjutalmaztuk egy oklevéllel az írók és bloggerek nevében. Hiszen nélküle nem születhetett volna meg a Mozgalom.
Az I. születésnapon egy életműdíj is átadásra került, amelyet nem más kapta, mint Nemere István író. Akinek több álneve is van és eddig több mint 700 könyve jelent meg. Ami érdekesség, hogy nem csak a magyar olvasók olvashatnak tőle, hanem a világ bármely táján is ismert lehet 1-1 álneve.
Ezek a főbb pontok mellett, kinevezésre kerültek az új Nagykövetek, és több egyéb megbecsülő vagy éppen köszönő oklevél is kiosztásra került.
Az esemény egy másik fénypontja Cserni András: Borozás a magánnyal című versének elszavalása volt, amelyet maga az író szavalt el. Sok embert megérintett a verse és van, akit el is gondolkoztatott.
Mindent összefoglalva, egy sikeres első születésnapot tudhatunk a hátunk mögött és egy sikeres évet is. És ami a legjobb, hogy olyan emberekkel voltam körbevéve, akiknek hasonló vagy ugyan az a érdeklődési köre, mint nekem.
Rengeteg olyan írót is megismerhettem személyesen, akivel eddig csak online tartottam a kapcsolatot.
Én nagyon jól éreztem magam az ünnepségen. Remélem jövőre is meg lesz tartva, és ismét lehetőségem lesz részt venni rajta, mint blogger és olvasó.
Íme néhány kép a rendezvényről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése