J. A. A. Donath: Az árnylovasok (Triannita krónikák II.)

Szeretném megköszönni Sky S.T. írónőnek, az MKMT Mozgalomnak, J. A. A. Donathnak, hogy lehetőséget biztosítottak nekem arra, hogy elolvashattam J. A. A. Donath: Az árnylovasok (Triannita Krónikák II.) részét. Ez a regény is sok meglepetést és fordulatot tartogat az olvasóknak. Hőseinket végigkísérhetjük egy úton, amelyet a múlt árnyai is körülleng.

J. A. A. Donath

Az árnylovasok

(Triannita Krónikák II.)

Tartalom:

Volt ​egyszer régen, hogy élt egy szerény szerzetesekkel együttélő világ, s az őket és a rászorulókat segítő lovagrend, akiket Triannitáknak hívtak. Ezek az emberek esküvel fogadták, hogy ha kell életük árán is védik az igazságot, őrzik a békét, s védelmezik a gyengét, építik a hitet. Megíródott valaha egy könyv, amit annak idején Szent szavaknak neveztek, s amiből erőt merített az, ki elgyengült, aki vígaszt várt, vagy tanácsra szorult. Létezett egy birodalom, melynek virágzása a környező királyságok és uradalmak között is elismert volt, s amivel könnyen szövetségre lehetett lépni, ha messziről veszedelem híre járta be a kontinens minden szegletét. S a veszedelem nem a távolból, hanem a birodalom mélyéről érkezett, s ez olyan vad volt és hirtelen, hogy senki nem számított rá; a Püspöknek nevezett király átvette a hatalmat és hogy teljes legyen az uradalma, kiirtotta az egykor békét és nyugalmat jelentő Triannitákat. A rendet, a lovagokat, a hitet, s mindent, hogy egyeduralommal és saját törvényeivel egymaga lehessen az úr. Mondják, hogy érkezik valahonnan egy titokzatos erő, ami vissza látszik majd adni mindazt, amit ez az új király kiírtott. Feltámadó hit, erő, bosszú és titkos remények által egyre több ember lép színre, s hogy visszaköszöntsön a béke, aki teheti kardot, vagy imát ragad. Mindezt avalaha élt Triannita-kereszt, a hozzá tartozó lovagok és az elnyomott, vagy elzavart emberek elszántságának ereje alatt…

Véleményem:

Sok fordulatot és izgalmat tartogat az olvasók számára a sorozat második része. Olvasás közben az ember elrepül egy olyan tájra, amelyet sokszor csak a mesékből ismer. Rendesen megelevenedik a környezet a lelki szemek előtt.

Az író tökéletesen letudja írni az érzelmeket, a tájat és a viseletet. Ahogy az előző történetből is megtudhattuk, nem a mai világot mutatja be az író.
Számomra ez a rész nehezebben volt olvasható, mint az előző, de talán csak azért, mert egyik szereplő, aki nagyon a szívemhez nőttaz előző részben, az sajnos ebben a részben  életét veszti.

Ezért van számomra ennek a regénynek egy kissé gyászos hangulata. Lehet, hogy most  nem a legjobbkor talált meg, de úgy érzem mégis erre volt szükségem.

Ez a történet egy fiatal fiú útját és harcait mutatja be édesapja kivégzése után. Minden egyes oldalon ott van a gyász, a remény és az újrakezdés ígérete. A harci szellem, amelyet egy ifjú szívből kiölni lehetetlen.

Látni, hogy az író egyre jobban kiteljesedik írás terén, és egyre jobban belemerül a kutatómunkába is. Szabadjára engedi a írói fantáziáját. Egyre több régi szokást mutat be az olvasóknak, olyanokat, amelyek akár létezhettek is.

Ha figyelmesen olvas az ember, még magyar mondák elemeit is felfedezheti a történetekben.

Alig várom, hogy folytassam a sorozatot és újabb kalandok részese legyek.

Amit ez a regény megmutatott nekem az volt, hogy egy erős szövetséget eltörülni nem lehet, ugyan úgy, ahogy egy erős harcos népet sem lehet kiirtani.

Viszont itt is megfigyelhető a régi papok, püspökök hatalomra kerülésének vágya. Bemutatja az író az elnyomás és a hatalomra kerülés előnyét, és hátrányát. Sokaknak lehet a régi filmek, régi történetek fognak beugrani erről.

Nekem a honfoglalás kora jutott többször is eszembe olvasás során, talán a tájleírás az oka. De az is, lehet, hogy nem. Ezt csak akkor tudod meg, amikor elolvasod.

J. A. A. Donath hivatalos oldala

Helma Kiadó

Interjú Stefanie D. Lauren írónővel

A mostani interjúalanyom egy első könyves írónő, akinek a könyvhétre jelent meg az első regénye, a NewLine Kiadónál. Regényében a mindennapi problémákat boncolgassa romantikus/erotikus köntösbe bújtatva. Ő nem más, mint Stefanie D. Lauren írónő, az Öltönyös rocksztár szülőanyja.

Köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet.

Sokszor szoktunk beszélgetni arról, hogy hogyan is kezdődött nálad az írás. Ezt most elmesélnéd itt az olvasóknak is, hogy tudják némelyik ember hogyan cseppen bele ebbe a világba?

Stefanie: Elsőkörben szeretném megköszönni Neked, Monika, a lehetőséget, és nagyon megtisztelő a felkérés számomra.

Mondhatnám, fura körülmények között cseppentem bele az írás világába. A vírus kitörése alatt elfogyott az olvasnivalóm, mivel akkoriban szenvedélyesen belevetettem magam az olvasásba (talán egyfajta terápiaként vagy figyelemelterelésként), ezért elég gyorsan végeztem a meglévő könyveimmel. Mivel megszállott olvasó vagyok, utánpótlás kellett. Akkor született meg bennem a gondolat, hogy írok egy regényt, amiben a történet az én szájízem szerint alakulhat.

Ha nem árulok el nagy titkot, akkor bátran mondhatom azt, hogy az Öltönyös rocksztár nem az első megírt regényed. De mégis ezt adtad ki először. Miképpen esett erre a választásod?

Stefanie: Nem, valóban nem az első. Sőt, már a sokadik regényem. Az igazság az, hogy ez mindig is közel állt a szívemhez, hiszen az életem fontos része a zene. Egy pici titkot elárulva ez a regényem lightosabb erotika szempontjából a többihez képest, ha lehet így minősíteni. Természetesen a kedves előolvasók véleményét is kikértem és a kiadóm is erre bólintott rá.

A romantikus/erotikus zsáner a fő irányvonalad, de nem gondolkoztál azon, hogy a krimi, thriller, horror, fantasy vagy más zsáner felé is nyiss egy utat?

Stefanie: Mivel szeretem a kihívásokat, gondoltam rá. Már született olyan regényem, amiben jelen vannak természetfeletti elemek, azt hiszem, ott már kissé kifelé kacsintgattam a műfajomból. Majd jött A maffiavezér fogságában, ami a zsánerem egy alfajába, a dark romance-ba sorolható. Számomra mondhatni a legnagyobb kihívás volt. Olyan értelemben, hogy annak az írása okozta a legnagyobb nehézséget, mert egy nagyon komoly témát dolgoztam fel benne.

Kaptam már kérést krimi írására is. Mivel nehezen állok ellen a kedves olvasók vágyainak, biztos vagyok benne, hogy írni fogok egyet, de mindenképpen erotikus-romantikus lesz.

Minden regényed más, mégis benne vagy Te magad is az írásaidban. Szerinted hány százalék valóság és mennyi a fikció a történeteidben?

Stefanie: Mindkettő egyszerre van jelen, hiszen a történet fikció, de a mai korban játszódik, mai valós problémákkal és élethelyzetekkel, de ahogy minden író, én is belerejtettem a tapasztalataimat, az élményeimet és egy kis darabot a lelkemből.

Álnéven írsz és külföldi helyszínekről is. Jártál is ezeken a helyeken, vagy az internet világát hívod segítségül, hogy a helyleírás valósághűen tükrözze azt a helyet, amiről írsz?

Stefanie: A történeteim Amerikában és Egyesült Királyságban játszódnak (egyelőre) és nem véletlenül. Volt olyan szerencsém, hogy rövidebb időt eltölthettem több amerikai államban is. Az ott átélt élményeimet mindenképpen szerettem volna megörökíteni. De vannak már olyan helyszínen játszódó történeteim is, amikhez az internet segítségét használtam fel.

 Rengeteg beszélgetés mellett nagyon sokat hülyéskedünk is, és ez az életvidám hozzáállásod az történeteidben is fellelhető humor formájában. Erről jutott eszembe egy kérdés. Mit gondolsz, hogy az emberek inkább azokat a történeteket szeretik, amibe van humor és ezzel kicsit éle van véve a dolgoknak, vagy a komolyabb hangvételeket?

Stefanie: Mivel alapjáraton életvidám vagyok, ha lehet így fogalmazni, még a nyomoromon is nevetni szoktam. Ezért szeretem humorral megtölteni a regényeimet. Azt szeretném, hogy az olvasóim annak ellenére, hogy komolyabb témákat is boncolgatok, jól érezzék magukat, ha a kezükbe veszik az egyik könyvemet. És ahogyan te is említetted, a humor képes elvenni az élét a dolgoknak, amitől könnyed és szórakoztató lesz a regényem. Szerintem sokan kedvelik a komolyabb hangvételű történeteket és sokan a humorosabbakat. Mivel elsősorban magamnak írtam, én arra törekedtem, hogy vidám hangvételűek is legyenek.

 Lassan már egy hónapja, hogy piacon van a könyved, és ahogy látom moly.hu oldalon szépen jön is rá visszajelzés. Hol pozitív, hol építő jellegű, vagy kicsit negatívabb hangvételű. Mint első könyves írónő, hogyan viseled ezeket?

Stefanie: Nem tagadom, érzékenyen érint, mint ahogyan más írót is. Próbálok inkább a pozitív visszajelzésekre koncentrálni és építő jelleggel kezelni a negatív hangvételű véleményeket. Tisztában vagyok vele, hogy nem nyerheti el mindenkinek a tetszését a regényem.

 Kicsit kíváncsiskodnék, bár én tudok egy-két privátabb infót, de mesélj kicsit az olvasóknak is. Jelenleg is dolgozol valamilyen könyvön? Ha igen és ha szabad tudni akkor milyenen?

Stefanie: Igen, folyamatban van egy regényem, bár a kiadás és reklám miatt jóval lassabban haladok vele. Természetesen erotikus-romantikus műfajú és nem hiányoznak belőle lelki problémák, sem a titkok és a humor.

 Fentebb már említettem, hogy álnéven írsz és külföldi helyszínekről. Viszont azt nem kérdeztem még, hogy honnan jött az írói neved a Stefanie D. Laurent?

Stefanie: A név valamilyen formában az eredeti nevemből született. Mindenképpen szerettem volna külön választani az írást a magánéletemtől.

Család az család, a magánélet pedig magánélet. De én mégis megkérdezném, ha engeded, hogy a családod hogyan fogadta azt, hogy írsz és hogy már megjelent az első köteted?

Stefanie: Először nem reklámoztam, szabályosan titkoltam, hogy írok. (Már magam sem tudom, miért). Nem gondoltam komolynak, csak egy egyszerű szórakozásnak, mint a színezés vagy a sakkozás. Azt hiszem, akkor vált számomra komolyabbá az írás gondolata, amikor az első könyvem egy pályázat harmadik fordulójáig eljutott és egyre több pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól. Természetesen, ami nekem boldogságot jelent, az a családomnak is. Nagyon szerencsés vagyok, mert mindenben segítettek és támogattak, mind az írás, mind a kiadás során.

Stefanie D. Laurent hivatalos oldala

Interjú Aurora P. Hill írónővel

Az interjúkból sosem elég, hiszen ezáltal is kicsit megismeritek magukat az írókat. Én is éppen így vagyok Serbeniával, hogy abból sosem lehet eleget kapni. Szerintem ezzel az egy mondattal el is árultam következő alanyom kilétét. De ha mégsem, akkor ti még nem jártatok Serbenián, egy olyan csillagon, ahol szinte nincs lehetetlen. Hogy hol is van Serbenia? Vagy mi is az? Egy csillag, egy ifjúsági fantasy sorozat helyszíne, amelynek megálmodója Aurora P. Hill írónő.

Hálás vagyok az írónőnek, hogy az eddig megjelent részeket olvashattam, és most alávetette magát a faggatózásomnak.

 

 Nehéz az elején kezdeni, főleg úgy, hogy rengeteg kérdés kavarog a fejemben. De kezdjük az elején. Mikor csöppentél bele az irodalom világába, és az emlékeid szerint akkor hogyan hatott rád?

Aurora: Ahogy visszaemlékszem, sosem volt olyan, hogy nem szerettem olvasni. A szüleim hamar rájöttek, hogy a könyvekkel sosem lőnek mellé, így szinte minden születésnapra, névnapra, ünnepre kaptam legalább egyet. Az állatlexikonok, illetve a mesekönyvek voltak azok, amiket gyerekként órákig lapozgattam, aztán rákaptam a hosszabb regényekre.

Az iskolai éveim alatt az irodalom volt a kedvenc tantárgyam a nyelvtan mellett. Könnyen írtam fogalmazást, minden kötelezőt elolvastam, sokszor az ajánlott olvasmányokat is. A gimiben emelt óraszámban tanultam az irodalmat, aztán az egyetemen is magyar szakra mentem, ahonnan aztán tanári diplomával távoztam. A sors fintora, hogy végül egyetlen percet sem tanítottam. Ettől függetlenül tökéletesen élem az irodalmat külföldön is, olvasok, beszélek, írok, és mindezt magyarul a magyar olvasóimnak.

Az nem titok, hogy a Csillagos ösvényen, azaz a Serbeniai Krónikák sorozat első részét nagyon fiatalon írtad meg, és sokáig a fiókban lapult. De arról talán kevesen tudnak, hogy mi vezetett az első rész kiadására és a folytatás megírására. Tudnál erről mesélni nekünk?

Aurora: Tizenhat évesen kezdtem el magamnak írni. Semmiféle ambícióm nem volt, a kiadás csak valami futurisztikus elgondolásként szökkent az agyamba néha. Amikor Gabriela története napvilágot látott, még füzetbe és tollal körmöltem le azt. Nem sok köze volt a mai történethez, csupán néhány szereplő és maga Serbenia maradt meg belőle, a többit teljesen átalakítottam az évek során.

A kiadásra 18 évet várt rám a fiókban, amikor 2020-ban, a világjárvány miatti bezártságban nem tudtam mit kezdeni az energiáimmal (két kicsi gyerek mellett volt elég tennivaló így is, de úgy éreztem, megbolondulok, ha nem csinálok valami mást is, ami csak az enyém), így elővettem a történetet. Tulajdonképpen nem tudtam, mit akarok, csak annyit, hogy elkezdem átírni, aztán meglátjuk, mi lesz. Ahogy egymás után születtek a fejezetek, úgy kezdtem egyre inkább a kiadás gondolatával foglalkozni.

A ’Csillagos ösvényen’ végül 2021-ben jelent meg, és a sok pozitív visszajelzés hatására elkezdtem írni a folytatásokat is. Most pedig itt tartunk, hogy nemrég megjelent a befejezés, ami a sorozat negyedik kötete. Valahogy egészen hihetetlen.

A fantasy történet a te világod. Ezt már bizonyítottad. De a jövőben tervezed más zsánerben kipróbálni magad?

Aurora: Úgy gondolom, igen. Vannak kézirataim, amik nem fantasy zsánerben íródtak, és azokat is szeretem. Ami közös vonásuk marad, az a romantikus szál, ugyanis az ilyen történeteket imádom olvasni és írni is. Érdekes, hogy bár van egy kéziratom, amivel sok mindent terveztem, most mégis egy teljesen új történet kering bennem. Nemsokára írok hozzá egy vázlatot, és meglátjuk, mi keveredik ki belőle.

Most fejezted be a Serbeniai Krónikák sorozatot, és mindenki nagy meglepetésére megírtad Aslios történetét is. Mennyire volt nehéz elengedni őket? Mit gondolsz, valaha visszatérsz még hozzájuk?

Aurora: Az biztos, hogy soha nem fogom tudni elengedni ezt a világot. Annak idején egy biztonságos pont volt a körülöttem zajló káoszban, és már csak emiatt sem zárom ki magamból. Egy részem mindig visszatér oda, és az sincs kizárva, hogy lesz még történet a Serbeniai Krónikák világában. A halandó istennő végén épp elég szálat hagytam nyitva ahhoz, hogy ha folytatásra kerülne a sor, akkor könnyű legyen elindítani egy újabb cselekményt.

Aslios könyve pedig akkor pattant ki a fejemből, amikor a negyedik kötet mellé járó ajándékon gondolkodtam. Valahogy nem is volt kérdés, hogy ezúttal egy ajándék könyv lesz a bónusz, csak a kivitelezés okozott némi káoszt, hiszen párhuzamosan írtam két kéziratot.

 Aki ismer, az tudja, hogy írtál már mesét is antológiába. Ezzel bizonyítva, hogy nem áll messze tőled. De ha jól tudom, novellád is született már meg. Eddigi pályafutásod során akad olyan, ami nehézséget okozott írás terén?

Aurora: Természetesen. :D Főképp az ötletek megvalósítása a legnehezebb. Fejben tökéletes és hibátlan történeteket írok, de amint papírra vetném őket, mintha elfelejtettem volna, mit akartam, és csak vakon dobálom egymás mögé a szavakat.

Novellákat már egy ideje nem írtam, csupán azért, mert az utóbbi időben más volt fókuszban. Viszont az igaz, hogy egy romantikus, egy karácsonyi témájú írásom, valamint egy mesém jelent meg különböző kiadóknál és antológiákban.

 Tavalyi évben elvégeztél egy szerkesztői képzést is sikeresen, amihez itt is gratulálok. Értesüléseim szerint több könyvben is érintett vagy mint szerkesztő. Mennyire nehéz szerinted ez a szakma?

Aurora: Legyen akármilyen nehéz, én imádom csinálni. Évekkel ezelőtt kezdtem el bétázni mások kéziratait. Az alaposságom, a kritikus hozzáállásom és az empátiám miatt sok szerző nagyon elégedett volt velem, és megszületett a gondolat, hogy szeretnék ezzel foglalkozni.

A Neves Írók Iskolájánál volt egy lehetőség, és a véletlennek köszönhetően bekerültem a kurzusra. Nagyon alapos és mindenre kiterjedő tanulmányokat folytattunk hosszú hónapokon keresztül, kiemelve azt, hogy gyakorlati feladatokat kaptunk közben, és így az elmélet mellett ki is próbálhattuk magunkat. Ezután rábíztam magam a véletlenre, és mire észbe kaptam, már a Smaragd Kiadó egyik szerkesztője voltam, a Mogul Kiadóval is volt már közös projektem, mellette pedig sok szerzővel privátban is dolgozom együtt.

Estig itt ülhetnék, hogy felsoroljam, mi kell ahhoz, hogy valaki kiadói szerkesztő legyen, így csak párat emelek ki.

A szerkesztő legyen olvasott, és minimum 200 könyvet olvasson el abban a zsánerben, amiben szerkeszteni kíván, hiszen enélkül nem tud mit kezdeni egy adott szöveggel sem. Legyen alapos, de dolgozzon gyorsan anélkül, hogy az a kézirat kárára menjen. Legyen empatikus, ne döngölje földbe a szerzőket, inkább adjon építő kritikát. Tudjon sokat ülni, és a képernyőre meredni.

Számomra minden kézirat egy új kihívás, sosem érzem, hogy meg tudnám unni. Változatos, érdekes, tanulok közben, és kicsit a sajátomnak is érzem a történeteket.

Tavaly márciusban kezdtem hivatalosan dolgozni. Azóta eltelt másfél év, 12 megjelent könyv impresszumában szerepel a nevem, ebben a pillanatban pedig 5 projektem fut egymás mellett.

 Egyre telítettebb a hazai könyvpiac a magyar írók műveivel. Szerinted van olyan zsáner, könyv, amiből több kellene, és legyen még mondjuk más zsánerből kevesebb?

Aurora: Szerintem fantasyból és romantikából sosem elég, de nem ismerem a statisztikákat, ahogy azt sem, hogy mit olvasnak sokan manapság. Állítólag vannak trendek az olvasásban, de én ezeket nem követem. Akkor és azt olvasok, amihez épp kedvem van, és ez ad egyfajta szabadságot nekem, amit nem szeretnék feladni.

 Sok író számára a marketing egy nehéz kérdés, szerintem ezzel Te is így vagy ezzel. De szerinted hogyan lehetne hatékonyabban reklámozni egy-egy könyvet? Van erre valami jó módszered, amit megosztanál más írókkal esetleg?

Aurora: Az én módszerem, hogy önmagamat adom. Nincs titkom. Igyekszem, azonban amellett, hogy írok, van egy családom, két gyermekem, háztartás, három vállalkozás emellett, és bizony így elég nehéz beosztani az időmet. Hiszek abban, hogy egy könyv megtalálja az olvasóit anélkül is, hogy a csapból is ez folyna, de tény, hogy azért szánok időt a marketingre is, mert enélkül abszolút láthatatlan lennék. Hangosnak, észrevehetőnek lenni ezen az olvasmányokkal telített piacon nehéz, de nem lehetetlen.

 Egyszemélyes kiadóként milyen nehézségekbe botlottál az eddigi évek alatt? Mit javasolnál azoknak, akik ugyanígy egyszemélyes kiadóban gondolkoznak?

Aurora: Nem mondom, hogy ne csinálják, pedig ez nagyon nehéz út a könyvkiadásban. Te vagy a magad főnöke, a büdzsét te osztod be, a döntéseiddel vagy jót csinálsz magadnak, vagy nagyon nem, közben pedig igyekszel betartani mindent, amit ígérsz az olvasóidnak.

Egy könyvvel még csak-csak lehet bírni, de többel egyszerre zsonglőrködni igazi kihívás. Az egyik már megjelent, el kell adni, a másiknak borítóleleplezést tervezel, a harmadikat most írod, de már annak is kell a reklám… Egyszóval: stressz.

Azt fontos kijelenteni, hogy amikor elkezdtem a kiadást, gőzöm sem volt arról, ez mennyi munkával jár. Egyszerűen sodródtam az árral, néha lerántott az áramlat, párszor kikapaszkodtam a partra, hogy levegőhöz jussak, aztán hajtott az adrenalin, és megint belevetettem magam a mélybe.

Hogy mire van szükség? Pénzre, időre és kreativitásra. Na, meg kötélidegekre. Nekem ebből már csak a kreativitás maradt, a többit mindig összekaparom valahonnan. :D

 Ha lehetne három kívánságod, ami valóra is válna az irodalom berkein belül, mit kívánnál?

Aurora: Ez egy olyan kérdés, amire nem tudnék csak hármat kívánni, de megpróbálom.

1. Legyen annyi időm írni, hogy minden másra is jusson időm (alvásra is), így az ötleteim egymás után kerüljenek az olvasókhoz.

2. Egy olyan, soha ki nem fogyó varázserszény, amiben mindig annyi pénz van, hogy az éppen aktuális könyv kiadására jusson belőle. Természetesen fedezze a könyvmoly-életmódomat is, és ha mondjuk pont könyvet veszek, akkor ne kelljen visszaraknom semmit a polcra. :D

3. Kimondom: készüljön film vagy sorozat a Serbeniai Krónikákból! :D Láttunk már ilyet, szóval talán ez nem is olyan elképzelhetetlen kívánság!

Aurora P. Hill hivatalos oldala

Intejú K. Kormos Noémi írónővel

Most egy olyan írónővel készítettem interjút, aki sokszor szeret kibújni a bőréből és belebújni a kutyájáéba. Folyamatosan hírt ad magáról a „Roxi kutya naplója” internetes oldalon. Sokunk arcára mosolyt csal a mókás történeteivel. Ráadásul ezek a sztorik (az esetek többségében) meg is történnek vele, nem csak mese. Az élete a könyv megírása óta sem állt meg, hiszen gyarapodik a családja is: nemrég született az első unokája. Gondolom rájöttetek már, hogy kiről van szó, de ha nem az sem baj, mert elárulom. Ő nem más, mint K. Kormos Noémi a Helma kiadó egyik írója és a MKMT Mozgalom nagykövete.

A „Roxi kutya naplója” mindennek csak a kezdete volt, hisz azóta megjelent egy útinaplója is, a Gesta fuvarorum, amiben leírja 1 hónapos élményét kamionos párja oldalán, vagy a könyvhétre megjelent egy receptkönyve, amit a lányának írt, de közösségi kincsé tette.

Szóval hálás vagyok Noémi, hogy vállaltad az interjú felkérésemet.

Az látszódik az írásodon és a közösségi médiai felületeiden is, hogy az írás a szenvedélyed. De hogyan is csöppentél valójába bele az írás világába? Mi ösztönzött rá?

Noémi: Én köszönöm a lehetőséget! Több fórumon is elmondtam már, hogy a „Roxi kutya naplója” ilyen formában tulajdonképpen a véletlen műve. Eredetileg egy gyerekeknek szóló, kicsit felvilágosító jellegű könyvet szerettem volna összehozni a felelős állattartásról. Igen ám, de mit ér a könyv, ha nincs, aki elolvassa. Így született meg a „Roxi kutya naplója” blog – mintegy promócióként a majdan megírásra kerülő könyvhöz. Természetesen, a blogra – hogy stílusos legyek - a kutya sem volt kíváncsi. Ha kicsit utánaszámolsz, észreveheted, hogy a közösségi médiában – némi túlzással – százával vannak kutyás oldalak, amelyek a kis kedvenceket mutatják be. Az „észosztásra” sem igen tartottak igényt az olvasók. Aztán a véletlen/Sors úgy hozta, hogy egy séta során izgalmas kalandba keveredtünk Roxossal, amit (tényleg magam sem tudom, miért) megírtam az oldalon. Ez a szösszenet aztán olyan jól sikerült, hogy az addigi 2-3 olvasóból hirtelen lett ötven. No, ha ez tetszik, legyen így – gondoltam magamban, és a következő kalandunkról is beszámoltam. Az már még több olvasót vonzott be, akik jelezték: a továbbiakban is vevők lennének az élménybeszámolókra. Így esett, hogy majd’ egyéves vergődés után, a követőim száma rohamosan nőni kezdett. Viszont a kommentekből az is kiderült, hogy bár az emberek szívesen olvasnak Roxi kutyáról és a falkájáról, de ők maguk is szeretnék megosztani a gondolataikat, képeiket, videóikat a kedvenceikről. Így aztán az oldalhoz kapcsolva létrehoztam egy csoportot is „Kutyabolondok – bolondos kutyák” névvel. Itt aztán mindenki bemutathatta a kedvencét. Adminként egyetlen dolgot nagyon szigorúan vettem: soha senki nem „szólhatott be” a másiknak. Pont ezért minden egyes poszt csak az engedélyemmel jelenhetett meg. Ez a mai napig így van, pedig a csoport létszáma ma már az 50 ezerhez közelít. (Lehet, hogy mire az interjú megjelenik, már el is érjük a bűvös 50 ezret.) A Roxi-történeteket a csoportban is nyomon követhetik az olvasók, nem csak az oldalon. Azt is el kell mondanom, hogy azért a „Roxi kutya naplója” oldal rajongótábora is szépen gyarapszik. Ott már 13 ezren vagyunk. Nyilván, a csoport és az oldal olvasói között azért van átfedés. Na, de vissza a „hogy is kerültem az írás világába?” kérdéshez. Miután majd’ mindennap előrukkoltam egy újabb történettel, az olvasók „követelni” kezdték, hogy ugyan jelentessem már meg könyvben is az irományaimat. Hatalmas szerencsémre, belebotlottam a Helma Kiadóba. Dvarieczki Bálinttal az első pillanattól kezdve nagyon jól tudtunk együttműködni. Így született meg a „Roxy kutya naplója” először digitális és hangoskönyv formátumban. Majd egy fél évre rá, ez a napló lett a kiadó első nyomtatott kiadványa. Először – próbaként – csak száz példányt dobtunk a piacra. Ez a mennyiség két nap alatt fogyott el. Jött a következő száz… A Roxi 2-nél már eleve kétszázzal kezdtünk.

Te már az elejétől tagja vagy az MKMT Mozgalomnak, és az idei év születésnapi rendezvényét is te vezényelted le. Hogyan tudnád jellemezni az elmúlt évet és a rendezvényt?

Noémi: A rövid válaszom: nem unatkoztunk! Szerencsénkre, a Helma Kiadóhoz csatlakozott íróként Sky S.T. írónő, aki valami egészen fantasztikus manager, szervező, tele energiával, ötletekkel. Az Ő ötlete volt az MKMT, és természetesen azonnal társra talált Dvarieczki Bálintban, és közösen megalapították a mozgalmat. Akkor még a fiatal kiadónál jóval kevesebben voltunk írók. Ám a mozgalomnak is köszönhetően a „tollnokok” kezdték felfedezni a Helmát, ami a vezetésnek köszönhetően, az egyik legkorrektebb kiadó a piacon. Sőt! Meg merem kockáztatni, hogy a legkorrektebb. S bár az MKMT-hez való csatlakozásnak nem feltétele, hogy Helmás is legyen az író, hamarosan a kiadó szerzőinek a száma megsokszorozódott. A „Roxy kutya naplója” sikerén felbuzdulva pedig, egyre több és több írónak a műve jelent meg nyomtatásban is. Ám egy mozgalmat nem elég létre hozni, azt bizony működtetni is kell! Sky-nak köszönhetően jöttek is az ötletek, mivel tegyük vonzóbbá, ismertebbé a mozgalmat. Így került kiírásra a „Legyél te is író!” pályázat is még 2023-ban. Az első díjátadót Egerben tartottuk, ahol én voltam a rendezvény háziasszonya, és természetesen az egyik szervezője is. Ekkor kaptam meg a mozgalom nagyköveti címét: másodikként az írók közül. Az első Nemere István volt. A pályázathoz kapcsolódóan indult el a mozgalom FITT (Fiatal Író Tanoncok Társasága) mentorprogram, aminek segítségével tehetséges fiatalokat, gyerekeket mentorálunk. Segítjük őket az íróvá válás rögös útján. Minden évben, a „Legyél te is író” pályázat alkotói közül kerül kiválasztásra hat tehetséges írópalánta, akik a mentoroktól érdekes feladatokat kapnak. A mentorok javítják az írásokat, javaslatokat adnak, de abban is segítenek, hogy más pályázatokra is be tudják adni a gyerekek a műveiket.

Az MKMT segítőiként csatlakozott hozzánk egy profi bloggercsapat, aminek egyébként Te is tagja vagy. Nagyon sokat köszönhetünk nektek, hiszen általatok jutnak el a könyveink az olvasókhoz. Szuper ajánlókat, videókat készítetek. Azt hiszem nem csak a magam, de az összes MKMT író nevében mondhatom: hálásan köszönjük a munkátokat!

Arról is büszkén számolhatok be, hogy idén a Helma Kiadó és az MKMT is ott volt az ünnepi könyvhéten! Szoros kapcsolat épült ki a gyáli Arany János Közösségi Ház és Könyvtárral, ahol az idei születésnapi „bulit” és a „Legyél te is író!” pályázat díjátadóját is tartottuk. Mit mondhatnék a rendezvényről? Azt át kell élni!!! Valami egészen felemelő érzés találkozni azokkal a társakkal, akikkel addig ismeretlenül is vállt vállnak vetve küzdesz a mai magyar irodalom népszerűsítéséért. Csodálatos azt érezni, hogy nem riválisok vesznek körül, hanem igazi társak! Olyanok, akik tényleg szívből örülnek a másik sikerének is.

És hogy még milyen munka folyik az MKMT-n belül? Folyamatos pályáztatások, amint természetesen minden magyar író indulhat. A napokban zárult le pont egy pályázat. A kiírója Sky S.T. volt. Ebben a pályázóktól erotikus témájú írásokat vártunk, és azt kell hogy mondjam, nagyon sok izgalmas, érdekes pályamű érkezett be.

Aki ismer az tudja, hogy nem csak a könyveidben van meg az a vidámság, amit a sorok rejtenek, hanem való életben is ilyen vagy. Ez a könnyed, humoros stílus jellemez a legjobban téged. Szándékosan választottad írás terén ezt a stílust vagy csak így alakult.

Noémi: Így alakult. Ilyen vagyok, önmagamat nem tudom meghazudtolni. Bár az MKMT Antológiájában megjelent novellám pontosan az ellenkezőjéről árulkodik. Szóval, tudok én, ha akarok könnyet is csalni az emberek szemébe, de nem jobb inkább az élet derűs oldalát nézni? Vannak olyan dolgok, tragédiák az ember életében, amit nem tudunk elkerülni. Persze, sokszor padlóra kerülünk. De az már a mi döntésünk, hogy felállunk, vagy vergődünk azon a padlón. A felállásban pedig rengeteget segít a humor, az önirónia. Én a magam részéről olyan ember vagyok, akinek a pohár mindig félig tele van. És ezt az optimizmust szeretem átadni az olvasóimnak is. Nekik is van épp elég bajuk, minek tetézzem még az én nyűgömmel is? Inkább megpróbálok mosolyt csalni az arcokra az írásaimmal. Elvégre, a nevetés gyógyít – mondták már régen is az okosok és a brit tudósok. De ebben speciel, abszolút egyetértek velük.

Nem régen született meg a várva várt első unokád. Gratulálok hozzá. Most, hogy így bővült a család, nem gondolkoztál el azon, hogy esetleg mesekönyveket is írj?

Noémi: Köszönöm szépen! Nem mondom, hogy nem kacérkodtam el a gondolattal. De – lévén logopédus is – sokkal inkább egy fejlesztő – oktató könyvben gondolkodom. Az unokám megszületése viszont arra inspirált, hogy egy baba történetét írjam meg a 0. hónaptól az első év végéig három szemszögből: a baba, az anya és a nagyi lesz, aki elmeséli a gondolatait. Miután én már mind a három fázist kipróbáltam, úgy érzem meg tudok birkózni ezzel a kihívással. Bár jelzem, a babakori emlékeim enyhén szólva is megfakultak. Na de, ehhez kell majd az írói fantázia.

Tavalyi évben az a megtiszteltetés ért Téged, hogy MKMT Nagykövet lettél. Amit nagyon is megérdemelsz hiszen nagyon sokat teszel a mozgalomért. Amikor megkaptad ezt a címet, akkor mit éreztél?

Noémi: Az öröm mellett végtelen megtiszteltetésként éltem meg. Nagykövetnek lenni felelősség is, hiszen feladatoddá válik, hogy tegyél a magyar írók elismertetéséért, hogy tovább vidd a lángot: tanítsd a szép magyar beszédet, az irodalom szeretetét. Hálás vagyok azért, hogy az alapítók megbíztak bennem, és úgy érezték, alkalmas vagyok erre a feladatra.

Roxi kutya élete a mindennapokban folytatódik, és nyomon követhető a közösségi médiában is szépen, ahogy azt már a bemutatódban is említettem. Roxi életéről már született is két kötet. Az lenne a kérdésem, hogy készül a harmadik is?

Noémi: Igen. Hamarosan leadom a kéziratot. Jelenleg szerkesztés alatt áll. De miután én gyárilag képtelen vagyok egyetlen dologgal foglalkozni, így most alapból szimultán írok két könyvet, plusz dolgozom egy novellásköteten, mellette a FITT 2-ben mentorkodom, és zsűriként részt vettem az erotikus novella pályázatban is. Mellesleg tanítok, unokázok, kutyázok… Szóval, olyan rettenetesen nincs időm unatkozni. De készül. Lassan, de biztosan. Jó munkához idő kell! A lassúhoz meg még több! A harmadik kötet már csak azért is fontos lesz, mert a Roxi-sorozat ezzel lezárul. Búcsút intünk az olvasóknak. Nem mondom, hogy nem fáj érte a szívem, de azt hiszem, ebbe a témába több nem fér bele. Persze, a közösségi oldalon továbbra is hírt adunk majd magunkról. Amíg van Roxi, és van a gazdi, addig a napló is lesz.

Mióta az MKMT Mozgalom tagja vagy egyre több írótárssal is ismerkedtél meg, és olvastál is tőlük gondolom. Van kedvenc szerződ köztük vagy olyan, akitől szívesen olvasol?

Noémi: Igen, több is akad. De miután senkit nem szeretnék megbántani, így neveket nem szeretnék sorolni, nehogy bárki is kimaradjon. De azt megsúgom, hogy Ria Anne Donovan és Sky S.T. könyvei azért ott vannak a polcomon. De hangsúlyozom: nem csak ők! De ők nagyon a szívem csücskei.

Sok író számára fontos a visszajelzés. Szerintem ezzel Te sem vagy másképpen. Viszont, amiben minden író más véleménnyel van, az a visszajelzések értelmezése és feldolgozása. Számodra mennyire jelent kihívást megemészteni egy-egy pozitív, negatív vagy éppen építő jellegű véleményt?

Noémi: A pozitív kritika nyilván nem okoz „emésztési problémákat”. Ki ne örülne, ha dicsérik a munkáját? Viszont az építő negatív kritikákra pedig igenis szükség van! Azokból tanulsz, úgy tudsz fejlődni. Arról már nem is beszélve, hogy ha kiadod a könyvedet, attól a pillanattól kezdve már nem a tiéd, hanem az olvasóé. Nem neked kell tessen, hanem neki. A saját művedet elfogultan kezeled, hiszen te tudod, mit akartál írni, a te érzelmeidet tükrözi, a te gondolataidat osztja meg… De az olvasóhoz mi jut el ebből? Na, ehhez kell a kritikus szem, aki kíméletlenül szembesít azzal, hogy mennyire sikerült valóban elérned az olvasót. Én azt gondolom, hogy a negatív kritikáért nem megsértődni kell, hanem köszönetet mondani. Nyilván, itt nem a rosszindulatú - bocs a kifejezésért – fikázásra gondolok, hanem a ténylegesen építő jellegű, segítő szándékú kritikára. Aztán persze, a tanácsot, ha akarod megfogadod, ha akarod nem. Ez már megint a te döntésed. A szabadakarat itt is működik.

Tudjuk, hogy az első három regényed megírásakor a saját mindennapjaidból táplálkoztál. De mi vezetett oda, hogy megírj egy szakácskönyvet Kitti lányodnak? Honnan jött az ötlet?

Noémi: Meg fogsz lepődni: a saját mindennapjaimból! Ez a könyv már jóval azelőtt megszületett, hogy a Helma kiadta volna. Ez tényleg a lányomnak íródott, ha nem is az őskorban, de legalább húsz éve.

Karácsonyi ajándéknak készült – az is lett. Igazi anya - lánya viszonyt tárnak fel a receptek leírásai. De miután ebből a könyvből a lányomon kívül ember nem tudna főzni, és egy valamire való szakács ott döfné meg magát, ahol nagyon fájna, és a továbbiakban reprodukciós tevékenységre alkalmatlanná tenné magát, így egy kicsit (nagyon) átdolgoztam a könyvet. Az eredeti szöveg mellé beírtam a „rendes, használható” recepteket is. Ennek ellenére, a könyvet inkább azoknak ajánlom, akik röhögni szeretnének elsősorban, és nem pedig főzni. De végül is, volt már aki főzött belőle, és még azóta is él és virul, szóval meghalni az ételektől sem lehet.

Kíváncsi lennék hogyan fogadta azt a családod és a barátaid, azt, hogy írsz. Mennyire támogatnak téged ebben?

Noémi: Szerintem, nagyjából úgy vannak vele, hogy „úgy marad a gyerek, ha játszik”, hadd szórakozzon „anyjuk”, amíg nem árt vele senkinek! Na, a viccet félre téve: azt hiszem büszkék rám, de abszolút szabad kezet adnak. A témaválasztásba nem szólnak bele, elmondják a véleményüket, biztatnak, aztán velem örülnek a sikernek. A könyvbemutatókon, aki csak tud részt vesz, az olvasók nagy örömére. A Roxi-könyvekben eleve benne van a családom is, ki kisebb, ki nagyobb szereppel. „Kitti kölyökgazdi” és az ő kutyája, Mogyoró abszolút főszereplő, így aztán ő igencsak kritikus szemmel olvassa a könyvet. Szerencsére, azért tetszik neki. A tágabb családomban pedig már azért „folyik a harc” a gyerekek között ( 2- 10 éves korig vannak az unokahúgaim és öcséim), hogy ki kerüljön bele a harmadik kötetbe. Mert azért az mégis milyen menő már, ha a nevünk nyomtatásban megjelenik.

Dolgozol mostanában valami új könyvön, vagy esetleg tudnál mesélni a jövőbeli terveidről írás terén kicsit bővebben?

Noémi: Nem akarok elkiabálni semmit. Maradjunk annyiban, hogy bőven van tervben könyv kiadása. Amivel hamarosan végzek, az a „Jószomszédi (v)iszony” és a „Roxy kutya naplója – harmadik fialás.” Aztán utána jöhet a novelláskötet, és baba egy éve, de ezt már fentebb említettem. És bevallom, nem régiben merült fel bennem egy tőlem egészen szokatlan zsánerű regény megírása, de ez még egyenlőre maradjon titok.

K. Kormos Noémi hivatalos oldala
Roxi kutya naplója

Előolvasás: Aurora P. Hill: Aslios könyve (Serbeniai krónikák spin-off)

Szeretném megköszönni Aurora P. Hill írónőnek, hogy a bizalmába fogadott, és ez nemcsak A halandó istennő (Serbeniai krónikák IV.) miatt szólt, hanem Aslios könyvének az elolvasására is. Ez a spin-off kötet sorosan kötődik a Serbeniai Krónikákhoz, hiszen a másik főszereplő szemszögéből is megismerhetünk egy-egy eseményt vagy helyzetet. Eme kötetet a sorozat befejező része után érdemes elolvasni.

Aurora P. Hill

Aslios könyve

(Serbeniai Krónikák spin-off)

Tartalom:

A Serbeniai Krónikákban megismert Aslios határozottsága és őszintesége miatt sok olvasó szívébe belopta magát. Megbízható útitárssá, csillagának nemes királyává és erős harcossá fejlődött a Gabrielával közös kalandok során.

De vajon mennyire ismerjük őt valójában?

Ebben a rövid könyvecskében azokra a kérdésekre találhatjuk meg a válaszokat, amik felmerültek bennünk a sorozat olvasása közben.

Tanúi lehetünk annak, miképp válik Aslios az egyik hatalmas természeti erő őrzőjévé, és hogyan szegődik társául Hanalin. Olvashatunk az őt ért veszteségekről, jogainak semmibe vételéről, életének fontos mérföldköveiről, ahogy arról is, hogyan vetette őt a sors Gabriela útjába.

A történet azoknak az olvasóknak szól, akik már ismerik a Serbeniai Krónikák világát.

Vélemény:

Ez a kötet nagyon kellett, hogy megíródjon, hiszen voltak olyan szituációk, ahol tényleg megismertem Aslios gondolatait is. És hát nagyon örülök annak, hogy ezekre ebből a rövid kötetből választ is kaptam.

Érdekes volt a fiú múltjáról olvasni, főleg úgy, hogy tudom a történéseket.

Sok mindent leírt az írónő, de főleg azt, amire az olvasó maga is kíváncsi volt, még akkor is, ha nem is tudott róla tudatosan.

Jó volt megismerni a valódi férfiben rejlő „kisgyermeket”, aki mindvégig ott volt benne. A belső küzdelmeit önmagával szemben.

Bár egy erős, fiatal fiút ismertünk meg a ’Csillagos ösvényen’-ben, aki küzd az igazért és a hazájáért, de sosem mutatta ki, hogy is érez valójában.

E pár oldalon megismerhetjük őt teljes valójában. Megtudhatjuk, honnan indult és hová jutott.

Kik bíztak benne és álltak mellette a végsőkig.

Gabrielával együtt a szemünk előtt nőttek fel.

Csak annyit árulok el, hogy Aslios története még a Csillagos ösvényen előtt elkezdődött.

Szóval aki kíváncsi a fiú múltjára és gondolataira, az bátran álljon neki, de csak a sorozat elolvasása után!!!

Aurora P. Hill hivatalos oldala
Smaragd Kiadó

Interjú: Bombicz Judit írónővel

Nem csak a húszéveseké a világ, ahogy szól a nóta is. A következő interjú alanyom is valahogy így gondolhatja, mert gyermekirodalomban utazik leginkább. Bár van néhány felnőtteknek szóló írása is. Sőt nemrég felkérték egy igen nemes feladatra, ahol egy éven keresztül gyermekeket mentorálhat. Ennek a személynek a meséi nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek szívét is megérintik. Ő nem más, mint Bombicz Judit meseíró.

Az írónőnek több mesekönyve is megjelent, amelyeket megvásárolhattok a NewLine kiadó weboldalán, vagy dedikálva a szerző facebook oldalán keresztül.

Hálás vagyok az írónőnek, hogy elfogadta a felkérésemet és válaszolt a kérdéseimre.

 Rég beszélgettünk és sok minden történt azóta veled. Bekerültél az MKMT Mozgalom FITT2 (Fiatal Író Tanoncok Társasága) programjába, mint mentor. Ha jól tudom nem rég kezdtetek el hat fiatal tehetséggel együtt dolgozni. Mit gondolsz erről a programról és milyen elvárásaid vannak a programmal kapcsolatban?

Judit: Először is köszönöm az újbóli lehetőséget, köszönöm, hogy ismét kíváncsi voltál rám. Nos, igen, az MKMT Mozgalom vezetői felkértek a FITT2 mentorprogram vezetésére, amit kis gondolkodás után el is vállaltam. Valójában nincsenek elvárásaim, hiszen számomra is új a feladat, akárcsak mentortársaimnak. Túl vagyunk az első hónapon, megérkeztek az első feladatra írt történetek és nem túlzok, ha azt mondom, nagyon ügyesek a gyerekek, akikkel együtt dolgozunk. Emellett a mentorcsapat tagjai is olyan emberek, akikkel öröm együtt dolgozni, ahogy a szakmai vezetőnkkel is. Véleményem szerint ez nagyon jó kezdeményezés, hiszen, ha visszaemlékszem a saját gyermekkoromra, számomra soha nem adott tanácsot egy „praktizáló” író sem. Ezek a gyerekek első kézből kaphatnak véleményt az írásaikra, s emellett javaslatokat teszünk a hibáik javítására is. Reményeim szerint tudunk segíteni írópalántáinknak a fejlődésben, s így máris nagyobb előnnyel indulhatnak el ezen a csodaszép, nemes, de egyáltalán nem könnyű pályán.

Sosem volt számomra titok, hogy sokrétű ember vagy. Mostanában nem csak a mesekönyveiden dolgozol, hanem nyereménymeséket is írsz, és ami igazán különlegességnek számít, hogy megrendelésre is írsz mesét. Honnan jött ez az ötlet, hogy megrendelésre írj?

Judit: Megvallom, mindig is szerettem volna az írásból élni, de ez sajnos a mai napig nem adatott meg. Arra gondoltam, hogy ha már a nyereménymeséknek ekkora sikere lett (2017. decembere óta minden hónapban valaki saját mesét nyer nálam), akkor hátha lesznek olyan emberek, akik bármilyen alkalomra, vagy csak úgy, szeretnének rendelni személyre szóló mesét gyereknek, vagy akár felnőttnek. Sajnos, annak ellenére, hogy ezek a személyes mesék sikereket tudhatnak magukénak, a megrendelés nem igazán lelkesíti az embereket, hiszen az már nem ingyen lenne. Tehát ismét megbukott az az álom, hogy írásból lehessen megélni. Ennek ellenére azért írtam már jó néhány rendelt mesét ismerősöknek, családtagoknak ajándékba. Tudom, hogy hazabeszélek, de ha jobban belegondolunk, egy ilyen saját történet életre szóló emlék lehet, hiszen nem sablonmesékkel dolgozom, amiben csak kicserélik a neveket. A számomra elküldött információk alapján írok saját mesét, hiszen ezektől lesz valójában személyes. A történet arról szól, akinek íródik. Sokszor jelezték már, hogy olyan dolgokat is beleírok a mesékbe, amikről egy szót sem szóltak nekem, mégis teljesen fedik a valóságot, mintha én is velük lettem volna. Nevezhetjük ezt intuíciónak, megérzésnek, bárminek. A lényeg, hogy ez ott van bennem.

 A nyeremény- és a megrendelt meséid általában élő személyekről/gyerekekről szólnak. A mesekönyvedben írt tanulságos mesék mögött is áll egy-egy valós személy, vagy azok inkább kitalációk?

Judit: A mesekönyvekben nem valós személyekről írtam, viszont valós helyek szerepelhetnek némelyikben. Hiszen mindig van valami, ami megihlet, s ez bármi lehet. Próbálom ezekben a mesékben megmutatni a gyerekeknek, mi is az, ami valóban fontos az életben. S mivel ezeket becsempészem a történeteimbe, a kicsik észrevétlenül tanulhatják meg, szórakozva. Gondolok itt a szeretetre, barátságra, családra, segítőkészségre, őszinteségre, és még sorolhatnám nagyon sokáig a számomra is nagyon fontos dolgokat.

Egyébként személyes mesét nem csak gyerekeknek/gyerekekről írok. Írtam már jó néhány felnőttnek is.

A meséken kívül írsz verseket és egyéb történeteket, novellákat is. Nem gondolkoztál még azon, hogy ezeket is össze kellene gyűjtened és kiadni egy külön kötetben?

Judit: Valójában a verseimet egyáltalán nem tartom annyira jónak, hogy kiadásra kerülhessenek. Novellákkal leginkább pályázaton indultam eddig, viszont annyi még nincsen, hogy önálló kötet lehessen belőlük. Jelenleg amúgy sem gondolkodom könyvkiadáson, hiszen anyagilag teljesen lehetetlen ez számomra, pedig dolgozom egy új mesekönyvön is. De, hogy mikor lehet belőle kiadás, az számomra is hatalmas rejtély. Emellett ott a rengeteg nyereménymese, amikből akár négy-öt könyvet is össze lehetne állítani. Egyelőre mindegyik pihen a merevlemezen.

Egyébként ezeken kívül is írtam már sok mást is. Például írtam cikkeket régebben a Természetgyógyász Magazin egyik rovatába, írtam szellemíróként online magazinokhoz cikkeket. Sajnos jelenleg nincsen ilyen lehetőségem, pedig sokakkal ellentétben nekem annyira nincsen problémám a szellemírással. Igaz, a nevem nem kerül alá, de én tudom, hogy az én szellemi termékem.

Olvasás terén melyik az a műfaj, amelyik közel áll a szívedhez?

Judit: Amíg intenzíven olvastam, addig imádtam az ifjúsági irodalmat, a fantasyt, a történelmi regényeket. Egy szakácskönyvet a legritkább esetben lehet az olvasáshoz sorolni, de nagyon szeretem ezeket is, főleg, a régi kiadásokat. A humoros írások is jöhettek mindig, főleg Rejtő művei, amik számomra viszik a pálmát. Csodálkozom, amikor a mai fiatalok közül sokan nem értik a humorát, bár ez talán annak is betudható, hogy sok olyan kifejezés van benne, sok olyan dologról ír, ami a mai köznyelvben már nem is igen használatos. Vámpíros történetek is a repertoárt színesítik, de nem a kemény horror féle. A meséket sem szabad kihagyni, hiszen abban élek folyamatosan. Valójában inkább úgy fogalmaznék, hogy bármit elolvastam, amiben megfogott valami. S hogy miért a múlt idő? Sajnos nagyon sokat romlott a látásom, így papírkönyvet már nem is igen forgatok. Ha olvasok, akkor számítógépen teszem, mert számomra még az ekönyv olvasók sem megfelelőek a méretük miatt. Szerencsére tízujjas vakírással írok, így ha még jobban romlik a látásom, ebben nem fog akadályozni talán.

 Te nem csak a MKMT Mozgalom (Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom) FITT2 program egyik mentora vagy, hanem egy MKMT-s író is. Mi a véleményed a Mozgalomról? Amióta csatlakoztál hozzájuk milyen tapasztalataid vannak?

Judit: Szerintem ez az egyik legjobb dolog, amivel a magyar írókat segíthetik. A mozgalomnak bloggerei is vannak, akárcsak te, így még szélesebb körben is megismerhetnek minket az olvasók, az érdeklődők. Igazából a mesének nagyon-nagyon kellene a reklám, mert sokkal kevesebbet van előtérben a gyermekirodalom, a felnőttirodalommal szemben. Nézzük csak a közösségi médiát. Bármelyik platformra megyünk, a felnőtteknek szóló könyvek mindenhol sokkal nagyobb teret kapnak, hiszen felnőttek használják ezeket. Mi, akik gyermekeknek írunk, csak abban reménykedhetünk, hogy a gyermeket nevelő felnőttek esetleg felfigyelnek ránk és az alkotásainkra. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ez még mindig csak remény marad, mert nagyon elenyésző azoknak a száma, akik törődnek a gyermekirodalommal. Viszont azoknak, akik ezt megteszik, örök hálám a többi meseíró nevében is. Az MKMT egy olyan kezdeményezés, ahol mi is „labdába rúghatunk” a regényírók mellett és ez volt az egyik oka a csatlakozásomnak is.

 Tudom már meg tudnál kínozni vagy legalábbis meggazdagodnál, ha valaki annyi tízezrest adna neked, amennyiszer megkérdezem, hogy a fantasy történeteddel mi a helyzet? De ez csak azért van mert a két főszereplő nagyon a szívemhez nőtt, és kíváncsi vagyok a sorsuk alakulására. Szóval van rá egy kis esély is, hogy valaha napvilágra kerül Julie és Ioan története?

Judit: Dehogy bántanálak én téged! Sőt! Nagyon örülök, hogy ennyire a szívedhez nőttek a szereplőim. Jelenleg én vagyok a legnagyobb akadály abban, hogy végre kezdjek valamit a regényemmel. Írnom kéne hozzá befejezést, újra át kéne az egészet olvasni, javítani, aztán kitalálni, hogy mit is kezdjek vele. Hiszen, mint mondtam, a kiadás számomra anyagilag jelenleg lehetetlen. Nyilván gondolkodtam már, hogy hogyan lehetne mégis megoldani, de egyelőre még nem tudom, mit hoz a jövő. Az első lépés ehhez, hogy végre rászánjam magam és befejezzem a történetet. Pedig én is imádom a szereplőimet, de valamiért nem megy még mindig a dolog.

Van egy hatalmas büszkeséged, aki a nyomdokaidba lépett az írás terén is, ő pedig nem más, mint a lányod, Judit. Mit éreztél akkor a büszkeségen kívül, amikor megtudtad, hogy ő is kiadja az első verses kötetét?

Judit: Nagyon boldog voltam, amikor Juditom úgy döntött, megjelenteti a verseit, hogy mások is olvashassák őket. Az az igazság, hogy már egy ideje „rágtam” a fülét ezügyben, de nyilván neki kellett tudnia azt, hogy mikor jön el az ideje. Ő tudta, mikor áll készen erre, s mostanra már két verses kötete is megjelent. Sőt, készülőben van a harmadik is, ha a kismadár nem hazudott, aki ezt csicseregte. Április óta a lányom Angliában él, közben államvizsgázott, úgyhogy remélhetőleg lassan ez a kötet is lassacskán napvilágot láthat.

 Kíváncsi vagyok, mint meseíró hogyan értelmezed ezeket az új törvényeket, amelyek manapság szárnyra keltek, ezzel is nehezítve a hazai írók útját. Mert nem csak a meseírók kaptak mostanában akadályokat, hanem a romantikus/erotikus írók is. Mi a véleményed erről az egészről? Szerinted valahogyan lehetne változtatni rajta?

Judit: Felháborítónak tartom az egészet! Az irodalmat nem lehet kisajátítani vagy beskatulyázni. Ahogy a való életben is megtörténnek dolgok, úgy a könyvekben is. Elvégre az írók többsége az életben történtek alapján hoz létre egy történetet, megfűszerezve saját fantáziájával, gondolataival. Felháborít, amikor a művészeteket határok közé akarják szorítani, megfosztva az írókat attól, hogy szárnyalhasson a képzeletük! Az olvasókat pedig megfosztják azoktól az élményektől, amiket másképpen talán sosem élhetnének át, csak akkor, ha belebújnak egy szereplő bőrébe és élik az életét, amíg olvasnak. Annak ellenére tartom felháborítónak, hogy engem annyira még nem érintettek ezek a rendelkezések. Az én meséimbe egyelőre még nem lehet belekötni a jogszabályok alapján, de a szállóige szerint: soha ne mondd, hogy soha! Ki tudja, mit találnak még ki, csak azért, hogy az erejüket fitogtassák és megmutassák, bármit megtehetnek. Nem akarok politizálni, mert nem értek hozzá és nem is szeretem. De sajnos ott teszik már tönkre az emberek életét, ahol csak lehet. A művészeti ágakban is.

Változtatni? Halvány fogalmam sincsen, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, pedig nagyon kellene a változás. Nem csak az irodalom szabályaiban…

 Volt a csoportomban egy olyan kérdés, hogy álnéven vagy a valódi néven való írás az elterjedtebb, és hogy ki milyen néven ír. Rólad tudni, hogy a meséket a saját neved alatt adod ki, de azt is beszőtted az akkori válaszodba, hogy a történeteidet álnéven adnád ki, ami nem mese. Van is már erre a névre ötleted? Ha igen megkérdezhetem mi az?

Judit: Igen, úgy gondolom, hogy egy másik névvel meg lehetne különböztetni a zsánereket egymástól. Mert hát, akárhonnan is nézzük, a gyermekmese és a romantikus-fantasy között hatalmas a különbség. Természetesen ez csak abban az esetben lenne aktuális, ha egyszer végre befejezném a regényemet. Több név is eszembe jutott már, aztán a kéziratra rá is írtam egyet, azt te is láttad. Ha nem gond, nem szeretném a nyilvánosság elé tárni, amíg nem biztos, hogy az lesz. Az én vezetéknevemet nem igazán lehet „angolosítani”, hiszen a Bombicz angolul is Bombicz lenne. Így ez nálam sajnos kilőve. Viszont nyitott vagyok mások ötleteire, hátha valakinek eszébe jutna egy frappáns írói név a romantikus-fantasy regényemhez. A szerzői oldalamon bárki megkereshet és akár privát üzenetben meg is írhatja, ha eszébe jut valami. De enélkül is szívesen beszélgetek az olvasókkal akár privátban, akár valamelyik bejegyzés alatt, a facebook oldalamon (Bombicz Judit író, meseíró) vagy a privát csoportomban. A történeteimet pedig bárki elolvashatja a blogomon, ahol szeretettel várok minden érdeklődőt.

Bombicz Judit hivatalos oldala
Bombicz Judit Blogja

Előolvasás: Aurora P. Hill: A halandó istennő (Serbeniai krónikák IV.)

Szeretném megköszönni Aurora P. Hill írónőnek, hogy a bizalmába fogadott, és még megjelenés előtt lehetőséget biztosított arra, hogy elolvashassam A halandó istennő (Serbeniai Krónikák IV.) című könyvét. Ez egy ifjúsági fantasy sorozat, amelyet bármikor szívesen kezébe vesz az olvasó, hogy újra együtt kalandozhasson a kedvenceivel.

Aurora P. Hill

A halandó istennő

(Serbeniai Krónikák IV.)

Tartalom:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gabriela ​Duuar föld alatti börtönében raboskodik, ahol szenvedés és halál veszi körül. Kilátástalan helyzetében önmagát ostorozza vándorlelkei elvesztése miatt, és bár igyekszik tartani magát, az egyre kegyetlenebb bánásmód sokszor térdre kényszeríti.

Tuga és Morell meg akarják fejteni a lány különleges képességeinek titkát, ezért nem riadnak vissza sem kínzástól, sem erőszaktól. Gabriela egy váratlan lehetőséget kihasználva megszökik fogvatartóitól, és mindent elkövet, hogy maga mögött hagyhassa Aser Mort.

Egyvalamire azonban nem számít. Olyan összeesküvésre derít fényt, ami átírja tervét a hazajutásról.

Serbenia eközben pengeélen táncol. Frena feláldozza magát a csillag biztonságáért, ám emiatt saját halhatatlansága is veszélybe kerül. Az ellenség seregei gyülekeznek, csak a jelre várnak, hogy leigázzák Serbeniát, és vele az egész csillaguniverzumot.

Ifjú uralkodóként kétséges, hogy Aslios meg tudja védeni népét a pusztulástól. Egyedül végtelen ereje az, amire számíthat, azonban mind őt, mind társait gúzsba köti egy szigorú fogadalom.

Vajon a halál vagy a reményteli jövő vár a csillagra?

Az ösvény ezúttal ködbe vész…

Véleményem:

Most, hogy így az út végére értünk egy fantasztikus fantasy sorozatnak, ürességet érzek. Az évek alatt megkedveltem a szereplőket. Velük izgultam, álmodtam, utaztam csillagról csillagra, sőt harcoltam is velük együtt.

Rengeteg érzelmet kiváltott belőlem a sorozat és ez a rész is. Volt, hogy mosolyogtam, és felkiáltottam, hogy tudtam. De olyan is volt, amikor zokogtam.

Azt szokták erre mondani, hogy amelyik könyv érzelmet vált ki belőled, az rossz nem lehet. És ez valóban így van. Hiszen ha megszereted a szereplőket, olyanokká válhatnak, mint a valóságos barátok, csak egy másik univerzumban.

Nemrég fejeztem be Gabriela és Aslios történetét, és fáj a szívem. Nemcsak azért, mert valaminek a végére értem, hanem mert tudom, hogy itt még nem érhet véget a történetük, vagy mégis? Valóban elnyerte méltó jutalmát a gonosz? Ez majd kiderül, ha elolvasod.

De ne siessünk ennyire előre, hisz egyik történet sem a végén kezdődik. Ez a könyv számomra sokkal keményebb volt, mint az eddigi részek. A szereplők vágyakozása, fájdalma, gyásza és öröme érezhető minden egyes oldalon. Az írónő kettő akkora fordulatot tett bele, hogy csak pislogtam. Hiszen ezekre senki sem gondolt volna még álmában sem. Az előző részből megtudhattuk, hogy Gabrielát elragadták a csillagról, és betekintést nyerhettünk picit ebbe az új részbe is. Hiszen ahogy már megszokhattuk az írónőtől, a történet ott folytatódik, ahol az előző félbeszakadt.

Az olvasó sok kérdésre választ kap, még akkor is, amikor úgy érzi, nem mindenre. Mert tudjuk a való életből is, hogy nincs mindenre válasz. A miértek egyre jobban felerősödnek, de a könyv végére minden egyes apró részlet a helyére kerül.

Miért is ez volt a legnehezebb rész? Talán a sok harc miatt. Azért, mert itt már mindenki mindent megkérdőjelezett. De egy biztos, az istennő tudta azt, hogy minden rendben lesz, még akkor is, amikor minden bizonytalannak látszott. Az erők és a vándorlelkek hatalmas szerepet kaptak.

Ez a rész megmutatta számomra azt, hogy a különböző emberek is lehetnek barátok. Hiszen nem az számít, honnan jöttek, hogyan néznek ki vagy mire képesek, hanem hogy kik ők valójában legbelül. Hogy az összefogás erejével bármire képesek lehetünk. Senkit nem hagyunk magára még akkor sem, ha ő úgy érzi néha. Ez mind benne van a történetben. Csak a sorok között kell olvasni.

A szeretet és a szerelem ereje is hatalmas, de csak akkor, ha tiszta szívből, őszintén megbíztok egymásban. Gabriela, Aslios, Sulu és Iyak barátsága, ereje és kitartása mindenkinek példával szolgálhat.

Összességében élveztem az egész történetet. Már nagyon vártam, hogy elkezdhessem, és újra elmerüljek Serbenia világában. Ha izgalomra vágysz, nem érdemes kihagyni ezt a történetet. Hisz van benne minden, amitől egy könyv különleges.

Aurora P. Hill hivatalos oldala
Smaragd Kiadó