Sokat beszélgettünk, és elárultad nekem, hogy írtál már novellákat is a regények mellé, pályázatra. Mit tapasztaltál, mennyire nehéz megfelelni egy pályázat feltételének?
Rebecca Reed: Egyáltalán nem nehéz. Novellák esetében leginkább a meghatározott karakterszám az, ami korlátoz, és emiatt időnként nehéz belezsúfolni az általunk elképzelt történetet. Viszont ennek is megvan az előnye, hiszen a lényegre kell fókuszálnunk, mindenféle sallang nélkül. Életem első novellájával rögtön megnyertem egy pályázatot, amit álmomban sem gondoltam volna, ahogy azt sem, hogy egy másik pályázaton bekerülök a legjobb tíz közé, krimi zsánerben.
Ha megváltoztathatnál három dolgot a mai könyvpiacon, akkor mit változtatnál meg rajta?
Rebecca Reed: Ez nehéz kérdés, mert többnyire még csak külső szemlélőként tudom megítélni a dolgokat. Viszont, amit látok, az elszomorító. Az író a legkevésbé megbecsült szereplő a piacon, holott nekik köszönhetően születnek a könyvek, nélkülük nem létezhetnének a kiadók, könyvesboltok, webshopok, könyvtárak és még sorolhatnám. Az ő erőfeszítésük van a legkevésbé honorálva. Mindenki más jól megél belőlük, kivéve magát a szerzőt.
Az írók folyamatosan egyfajta kényszerhelyzetben vannak, hiszen önerőből szinte képtelenség eljutni az olvasókhoz.
Valamint jó lenne, ha a tehetség nem csak a pályázatokon érvényesülhetne, ugyanis rengeteg tehetséges író van, ám, ha nem tudnak áldozni a kiadásra, zárt ajtókon kopogtatnak a kiadóknál.
Van olyan zsáner, amelyben még kipróbálnád magad, de most még úgy érzed, messze áll tőled?
Rebecca Reed: Nem igazán. Alapból is kevert zsánerben írok, és számomra megfelel így. A regényeimben mindig van valamilyen akció vagy krimi szál, ami izgalmasabbá teszi a romantikus/erotikus történeteimet. A sci-fi áll a legtávolabb tőlem, fantasyt írtam már egyet, ami kiadóváltáskor lekerült a kínálatból, és azóta sem szántam rá magam, hogy kijavítsam, ugyanis én magam is látom, mennyi hiba van benne. Más egyéb zsánerben sem gondolkodtam még, bár horror novellám is született, ami szintén bekerült egy antológiába.
Hogyan találtál rá az LMBTQ+ zsánerre. Honnan tudtad, hogy ez lesz a te igazi utad?
Rebecca Reed: A wattpaden bukkantam rá. Fanfictiont olvastam, ami tetszett, majd még egyet és még egyet. Végül teljesen rákattantam, és miután elfogyott az olvasnivalóm, megírtam a saját sztorimat. Rettenetesen féltem, hogyan fogadják majd, hiszen nem mozogtam otthonosan ebben a témában, főleg nem az erotikus jelenetekben. Annyira jó lett a visszhangja, hogy ezen felbátorodva rögtön írni kezdtem a következőt, és azóta tulajdonképpen nincs megállás. A Neon Moon jelent meg először, és később egy témában járatos személytől kaptam segítséget, miken kell javítanom, hogy hitelesebb legyek. Az újbóli megjelenésben kijavítottam minden hibát, mert bizony akadt bőven. Viszont mentségemre szóljon, hogy erről a témáról nem igazán lehet utánaolvasni a neten, de ma már többek között tudom, milyen szavakat ne használjak.
Mit gondolsz arról, mennyire fontos egy író számára a bétázó és az előolvasó? Te mennyire adsz a szavukra?
Rebecca Reed: Abszolút. Nem végeztem írókurzusokat, a bétáimtól tanultam a legtöbbet. Ha valaki nyitott és elfogadja a segítséget, akkor rengeteget fejlődhet. Sokan megsértődnek a kritikákra, én építkeztem belőlük, még azokból is, amelyek valóban bántónak éreztem. Ezenkívül természetesen olvasgattam is, mert mindig van hová fejlődni. Amikor visszaolvasom az első regényeimet, általában csak a fejemet fogom, és felteszem a kérdést: Ezt valóban én írtam?
Úgy vélem, mindenki, akinek megmutatjuk a regényünket, olvasónak számít. Az is, aki egyébként nem ért az íráshoz, és mivel mi az olvasóknak írunk, nagyon is számít a véleményük.
Mit gondolsz, hogy lehetne a mai fiatalokkal megszerettetni az olvasást? Melyik az a könyv, amelyet javasolnál nekik elolvasni?
Rebecca Reed: Minden az alapoknál indul. Akinek olvasnak gyerekkorában, vagy kezébe adnak olyan könyveket, ami felkelti az érdeklődését, annak később is természetessé válik az olvasás. Egy kisgyerek mindenre nyitott, ezért valahol a szülő felelőssége is, hogy ne a könnyebb utat válassza, és ne a távirányítóért nyúljon, ha le akarja kötni valamivel a csemetéjét.
Persze, függ az adott személyiségtől is, nem mindenki válik olvasóvá, illetve sok múlik az iskolán, a tanárokon.
Nem igazán tudnék konkrét könyveket ajánlani, hiszen mindenkinek más az ízlése, és a világ is változott. Ami az én fiatalkoromban volt népszerű, ma már nem biztos, hogy menőnek számítana.
A mai világban a könyvpiacon elég nehéz dolguk lett azoknak, akik LMBTQ+ zsánerben írnak. Te ebből mennyit tapasztaltál? Mi a véleményed róla?
Rebecca Reed: E-könyvek esetében még nem igazán érzékelem ezt, bár a változások mindig aggasztóak. Érdekes, hogy nemzetközi szinten minden téren nyitnak és nyitottabbak, lásd. reklámok, filmek, míg a mi országunkban lassan már beszélni sem szabad róla. Határozottan rossz az irány.
Eddig csak e-könyveid jelentek meg, nyomtatott még nem. Amit meg is értek a mai világban, az anyagi helyzetek miatt. De mi a tapasztalatod, hogy melyik a keresettebb manapság a nyomtatott vagy az e-könyvek?
Rebecca Reed: Nincs meg a megfelelő hátterem, hogy erre érdemben válaszolni tudjak. Nem áll mögöttem olyan kiadó, aki népszerűsítené a könyveimet, így fogalmam sincs, abban az esetben mennyi menne el belőlük. Talán jövőre, ha már nyomtatásban megjelent a regényem a Maxim kiadónál, visszatérhetnénk erre a témára.
Mindenesetre a tapasztalatom az, hogy nem csak anyagi, de kényelmi megfontolásból is egyre többet vásárolnak e-könyveket. Én magam is, holott korábban csak nyomtatott könyveket vettem.
Ezzel szemben (főleg az idősebb korosztály), nem ismeri az e-könyveket, és fogalmuk sincs, hogyan lehet ezeket megvásárolni. Pedig rengetegen olvasnának közülük. A követőimnek igyekszek ebben is segíteni.
Mit szólnak a környezetedben az emberek ahhoz, hogy írsz? Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a családod és a barátaid köréből?
Rebecca Reed: Két éven keresztül kizárólag a közvetlen családom tudott arról, hogy írok, és a páromon kívül senkivel sem olvastattam el a regényeimet. Vele is csak azt a kettőt, amit pályázatra küldtem. Az idén osztottam meg mindenkivel ezt az információt, rengeteg gratulációt és jókívánságot kaptam. Pedig félem, mit fognak szólni, főleg az LMBTQ téma miatt, de eddig semmiféle negatív visszajelzés nem érkezett.
Érdekes, hogy az első regényeidet E/3 személybe írod még az újabbakat E/1-ben. Melyik áll közelebb hozzád? Melyik jelent nagyobb kihívást?
Rebecca Reed: Egyértelműen az E/3 a nehezebb, bár amikor abban írtam, az sem tűnt annak. Az E/1 sokkal lazább, közvetlenebb, és nálam különösen fontos a humor miatt, mert rendkívül jól tud érvényesülni. Ma már szívesebben írok E/1-ben, viszont érdekes lesz majd a Maxim pályázaton nyert regényemen dolgozni, mert az E/3-ban íródott.
Van olyan karakter, akit valós személyről/személyekről alkottál, vagy mind kitalált karakter?
Rebecca Reed: Is-is, hiszen az első LMBTQ regényeim fanfictionként indultak, valós karakterekről formálva, és csak később írtam át mind külső, mind belső tulajdonságaikat egyaránt. Inkább magukban a cselekményekben fordulnak elő valós események.
A regényeid írása közben szoktál ismerősöktől, barátoktól segítséget kérni vagy kutatómunkát csinálni, hogy hitelesebb legyél? (Ez bétákon és előolvasókon kívüli személyre gondolok)
Rebecca Reed: Előfordul. A párom bizonyos témákhoz jól ért, így tőle szoktam kérdezni, illetve, mint említettem, meleg témában van, akitől segítséget kérhetek, ha valamiben elbizonytalanodok. Minden egyébben kutatok, olvasok, jegyzetelek. Most is épp itt tartok, ugyanis egy új Neon regény van kilátásban, ám előtte alaposan utána kell járnom dolgoknak.
+1
Mit üzennél az olvasóknak?
Rebecca Reed: Azt, hogy köszönöm. Köszönöm mindenkinek, aki olvas tőlem, bátorít, őszinte véleményt formál. Legyetek nyitottak, befogadóak, és ha segíteni szeretnétek a kedvenc íróitokat, akkor a saját kiadójától vásároljatok.